2304-es mellékút (Magyarország)

A 2304-es számú mellékút egy nagyjából húsz kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Nógrád megye északkeleti részén.

2304-es mellékút
Úttípus összekötő út
Hossza20,3 km
Ország  Magyarország
Tartományok Nógrád megye
Az út eleje Salgótarján-Zagyvaróna 2303
Az út vége Zabar 2305

NyomvonalaSzerkesztés

A Salgótarjánhoz tartozó Zagyvaróna városrész déli részén ágazik ki a 2303-as útból, annak a 4,100-as kilométer-szelvénye előtt, az egykori Salgótarjáni Ötvözetgyár és Öntöde telephelye mellett, északkeleti irányban. Kezdeti szakaszán elhalad az öntöde három hatalmas téglakéménye mellett. Zagyvaróna központjáig a neve Zagyva út, ott kiágazik belőle – 0,800-as kilométer-szelvénye körül – a 23 104-es út (az viszi tovább a Zagyva út nevet), illetve nem sokkal előtte áthalad a Zagyva fölött, amivel addig párhuzamosan haladt.

Az elágazás után délkeletnek fordul, neve innentől Zagyvaróna lakott területének határáig Budavölgy utca. A folytatásban egy szerpentines, rendkívül kanyargós szakasza következik, közben az ötödik kilométere előtt elhalad Rónafalu településrész mellett, illetve a 4,800-as kilométer-szelvénye közelében leágazik észak felé az oda vezető 23 105-ös út. 5,700-as kilométer-szelvényénél elhalad Rónabánya északi házai mellett, majd a hatodik kilométere után eléri az országhatárt és mellé simul, épphogy nem lép át Szlovákiába.

Nem sokkal ezután átlép Cered közigazgatási területére, fő iránya innentől keleti. 11. kilométere után eltávolodik az országhatártól, Cered központjának déli részét pedig a 14,700-as kilométer-szelvénye közelében éri el. Itt áthalad a Tarna fölött, és kiágazik belőle nyugat-északnyugat felé a 23 119-es út, Cered tulajdonképpeni főutcája, amely átvezet Szlovákiába is.

Innentől a Tarnával párhuzamosan halad, 18,5 kilométer után átlép Zabar közigazgatási területére, majd mielőtt elérne a faluba, annak északi külterületén, a 2305-ös útba torkollva véget ér. Érdekes, hogy a 2305-ös kilométer-számozása is itt ér véget, bár a trianoni békeszerződést követően életbe lépett határmódosítások előtt minden bizonnyal továbbvezetett a jelenleg Szlovákiához tartozó Almágy vagy Egyházasbást Bakóháza községrészének irányába; ma a 2305-ös abban az irányban csak mezőgazdasági útként folytatódik.

Az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint az út teljes hossza 20,317 kilométer.

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 23.

JegyzetekSzerkesztés