Zagyvaróna

Salgótarján városrésze, korábban önálló falu

Zagyvaróna 1973 óta Salgótarjánhoz tartozó egykori község a Zagyva forrása közelében. A középkorban Rónya néven említik az oklevelek.

Zagyvaróna
Zagyvaróna látképe a Boszorkány-kőről
Zagyvaróna látképe a Boszorkány-kőről
Egyéb elnevezés: Zagyva, Róna
Közigazgatás
TelepülésSalgótarján
Városhoz csatolás1973
Korábbi rangjaközség
Irányítószám3141
Népesség
Teljes népességismeretlen
Földrajzi adatok
Távolság a központtól5 km
Elhelyezkedése
Zagyvaróna (Magyarország)
Zagyvaróna
Zagyvaróna
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 07′ 23″, k. h. 19° 51′ 39″Koordináták: é. sz. 48° 07′ 23″, k. h. 19° 51′ 39″
Zagyvaróna weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zagyvaróna témájú médiaállományokat.
Zagyvafő várának rekonstrukciós rajza

Fekvése szerkesztés

Salgótarján központjától 5 kilométerre északkeletre, Salgóbánya közvetlen déli szomszédságában található, a várost Zabarral összekötő 2304-es út mentén. Főutcája a Zagyvafőig vezető 23 104-es számú mellékút.

Története szerkesztés

Zagyvaróna nevét a középkorban Rónya (Nagy-Rónya) néven említették az oklevelek. 1341-ben már fennállt.

E helység határában, a település északi végében lévő 423 méter magas Várhegyen állt egykor Zagyvafő vára, amely 1435-ben már romokban hevert.

A várat valószínűleg a 13. század végén építhette a Kacsics nemzetségből származó Zagyvafői család. A Zagyvafői családnak a 15. század húszas éveiben magva szakadt, így birtokaik Luxemburgi Zsigmond királyra szálltak, a vár ekkorra már romokban hevert. Az 1440-es években cseh huszita zsoldosok kerítették hatalmukba a környéket, akik újjáépítették a várat. Egészen 1460-ig volt birtokukban, amikor a királyi had visszafoglalta, Mátyás király személyesen is részt vett az ostromban és meg is sebesült. Az ostromban a vár nagyrészt leégett, a régészeti leletek tanúsága szerint megpróbálták valamennyire helyreállítani, de 1478-ban már teljesen romokban hevert és nem is épült fel többé. Ekkor a Serkei Lorántffyak birtoka volt, akikkel a Tornaiak pereskedek a puszta várterület zálogbirtoka miatt.

1478-ban a Zagyvafő várához tartozott Zagyvafő helység is, valamint Garáb, Korlátfalva, Szenterzsébet (ma puszta) és Inaszópuszta is, amelyet 1435-ben városnak mondtak az oklevelek és amely az 1900-as évek elején még Inaszóbánya néven e helységhez tartozott.

1548-ban Zagyvai Simon birtokában volt. Az 1715-1720. évi összeírásokban nemes községként fordult elő.

A 18. század közepén ismét jobbágy-községként említették, ekkor a Bulyovszkyak, majd 1770-ben Prileszky özvegye Radvánszky Erzsébet, 19. század első felében báró Prónay Lajos volt a község földesura.

Az 1900-as évek elején határban feküdtek a Salgótarjáni Kőszénbánya részvénytársaság bányái. A községhez tartoztak az említett Inaszóbányán kívül még Rónabánya is.

A helyi római katolikus templom még a török korból való. Hajója és szentélye 14. századi, tornya 1896-ban épült.

19. század első felében báró Prónay Lajos volt a község földesura.

A 20. század elején 2244 lakosa volt a falunak.

Önállósága 1973-ban szűnt meg, amikor a hozzá tartozó Rónafaluval Salgótarjánhoz csatolták.[1] A városhoz csatolták az addig Ceredhez tartozott Rónabányát is.

Látnivalók szerkesztés

  • Római katolikus templom
  • Várhegy

Híres emberek szerkesztés

Egyéb szerkesztés

Civil élet szerkesztés

Zagyvaróna Salgótarján város egyik külső kerülete. Jelenleg több civil egyesület is működik ezen a településrészen.

Sport szerkesztés

Itt található még a Zagyvaróna SE focicsapat.

Zagyvaróna több kiemelkedő sportolót adott a magyar sportnak. Olimpikonok: Bekecs Zsuzsnna (biatlon - Nagano, Salt Lake City) versenyző, Földi László biatlon - Lillehammer) edző.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

  • Salgótarjáni új almanach (szerk. Cs. Sebestyén Kálmán, Szvircsek Ferenc), Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre, Salgótarján, 1997. ISBN 963 7224 440
  • A Karancs-Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet, Nógrád és Gömör határán (szerk. Kiss Gábor, Baráz Csaba, Katarina Gaálová, Judik Béla), Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger, 2007. ISBN 978-963-87289-2-0

Külső hivatkozások szerkesztés