Főmenü megnyitása

A Debreceni VSC 2016–2017-es európaikupa-szereplése

A Debreceni VSC az Európa-liga 2016–2017-es szezonjában a 2015–2016-os magyar bajnokság 3. helyezettjeként szerzett indulási jogot.

Debreceni VSC
2016–17-es európaikupa szezonja
VezetőedzőHUN Kondás Elemér
Európa-liga2. selejtezőkör

Házi gólkirály
ÖsszesenTisza Tibor, 4 gól
Statisztikák
Legnagyobb
hazai
győzelem
2–0, SP La Fiorita
Európa-liga,
1. selejtezőkör
)
Legnagyobb
vendég
győzelem
1–2, Torpedo Zsogyino
(Európa-liga,
2. selejtezőkör
)
Legmagasabb
hazai
nézőszám
10 200 (Európa-liga,
1. selejtezőkör
,
SP La Fiorita)
Legalacsonyabb
hazai
nézőszám
6 015 (Európa-liga,
2. selejtezőkör
,
Torpedo Zsogyino)

 ← 2015–16

1. selejtezőkörSzerkesztés

2016. június 20-án a svájci Nyonban tartották az 1. és 2. selejtezőkör sorsolását, melyen a debreceni csapat kiemelt volt.[1]

A La Fiorita a san marinó-i bajnokságban ezüstérmet szerzett az előző kiírásban, ugyanakkor megnyerte a kupát, és végül ezzel szerzett jogot az El-indulásra. Az 1967-ben alapított gárda hazájában sem számít meghatározó csapatnak, eddig három bajnoki címet ünnepelhetett. Az európai hadszíntéren még ennél is rutintalanabbak, és bár 2012 óta rendszeres résztvevői a nemzetközi kupáknak, sok sikerélményük eddig nem volt: eddigi négy párharcukból egyaránt vesztesként kerültek ki, mind a nyolc találkozójukat elvesztették, gólkülönbségük pedig 1–28 volt a találkozó előtt.[2]

Első mérkőzésSzerkesztés


2016. június 30., csütörtök
20:30 (CET)
  SP La Fiorita 0 – 5 Debreceni VSC  
Bugli   55'
Bollini   72'
Gasperoni   84'
Martini   85'
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
  5' (0–1)   83' (0–4) Szakály
  34' (0–2)   49' (0–3) Tisza
  89' (0–5) Szekulics
Stadio Olimpico, Serravalle, San Marino
Nézőszám: 400
Játékvezető:   Juri Frischer (észt)
Asszisztensek: Silver Koiv és Dmitri Vinogradov

 
 
 
 
 
 
 
 
La Fiorita
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Debrecen

Használt rövidítések (magyar rövidítés – angol rövidítés – poszt):

LA FIORITA:
K 23   Gianluca Vivan
JV 18   Marco Gasperoni   84'
V 5   Davide Bugli   55'
V 13   Gianluca Bollini   72'   75'
BV 3   Andrea Martini
VKP 8   Nicola Cavalli   65'
JKP 16   Danilo Rinaldi  
KP 17   Damiano Tommasi
KP 21   Alessio Cangini
BKP 33   Tommaso Zafferani   89'
KCS 11   Marco Martini   85'
Cserék:
K 1   Emanuele Quadrelli
V 6   Alberto Mazzola   75'
CS 7   Simon Parma   65'
CS 9   Andy Selva
KP 23   Thomas De Biagi
KP 97   Andrea Righi
CS 99   Alessandro Guidi   89'
Vezetőedző:
  Luigi Bizzotto
DEBRECENI VSC:
K 22   Bozsidar Radosevics
JV 77   Alekszandar Jovanovics
V 17   Mészáros Norbert
V 25   Dusan Brkovics
BV 11   Ferenczi János
JKP 27   Karol Mészáros   58'
KP 33   Varga József
KP 8   Holman Dávid
BKP 55   Szakály Péter     5'   83'
JCS 10   Tisza Tibor   34'   49'   68'
BCS 16   Geoffrey Castillion   szünetben
Cserék:
K 87   Verpecz István
V 3   Szatmári Csaba
KP 16   Ognyen Dzselmics   58'
KP 21   Ludánszki Bence
KP 24   Danilo Szekulics   68'
V 28   Nagy Zoltán
CS 70   Kulcsár Tamás   szünetben   89'
Vezetőedző:
  Kondás Elemér

Asszisztensek:
  Silver Koiv (észt) (partvonal)
  Dmitri Vinogradov (észt) (partvonal)
Negyedik játékvezető:
  Eiko Saar (észt)

ÖsszefoglalóSzerkesztés

Rögtön támadólag lépett fel a debreceni együttes, beszorította vendéglátóját, és már a 3. percben nagy helyzetet dolgozott ki, de Tisza emelése a jobb sarok mellett ment el. Csak két percet kellett várni és a vezető gól is megszületett: egy szép akció végén Tisza beadásából Szakály Péter fejelt a hálóba (0–1). Próbálkoztak időnként a hazaiak is, de helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Többnyire a Lokinál volt a labda, sorra vezette támadásait és több nagy lehetőséget is kialakítottak. A 34. percben már kettővel vezetett a Loki: Varga passzolt a bal oldalon felfutó Ferenczihez, aki középre adott, Tisza Tibor pedig 7 méterről a hálóba lőtt (0–2). A második félidőre Castillion helyett Kulcsár folytatta, aki rögtön ziccerbe került, de lövését bravúrral védte a hazaiak kapusa, Vivan, aki két perccel később már tehetetlen volt, amikor a 16-oson belül Szakály passzát Tisza Tibor gólra váltotta (0–3). Gyors, rövidpasszos játékot produkálva állandó nyomás alatt tartották a vendégek a hazai kaput. Egy kontra végén majdnem szépített a La Fiorita, de a labda a kapufát találta el. A hajrában, hét perccel a mérkőzés vége előtt Dzselmics lőtt kapura, Vivan nagyot ugorva tolt egyet a labdán, ami azonban Szakályhoz került, ő pedig a balösszekötő helyéről a hálóba lőtt (0–4). Öt perccel később Kulcsár Tamás is betalált, ezzel a Loki 5-0-ra nyert, és gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást.

A két csapat között volt ennyi különbség, viszont ezt a pályán is mindig meg kellett mutatni. A fiúk nagyon jól futballoztak, elégedett vagyok a teljesítményükkel, hozzáállásukkal, az utolsó percben is mentek, mert szerettek volna még gólt szerezni. A cserék is hozzátettek a játékhoz. Szép akciókat sikerült vezetnünk, volt például olyan, amit gyakoroltunk a héten, és abból szereztük gólt. Még maradt is a csapatban néhány találat. Az ellenfélnek volt egy-két kontrája, ami veszélyesnek bizonyult, ezekre figyelni kell a jövőben. Radosevicnek egyetlen alkalommal akadt dolga, akkor bravúrra volt szüksége. Az ilyen mérkőzésen előfordul, hogy csak egyszer kell védeni, a kapus azonban ragyogóan megoldotta. A végén vigyázni kellett, hogy nehogy megsérüljön valaki, mert az ellenfél túlment az egészséges agresszivitás határán. Az eredmény önmagáért beszél, mindenkivel elégedett vagyok.[3]
Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője

StatisztikaSzerkesztés

Összesen La Fiorita Debrecen
Gól 0 5
Lövés 4 30
Kaput eltalált lövés 1 14
Kaput nem talált lövés 2 12
Blokkolt lövés 1 4
Kapus védés 10 2
Szöglet 1 10
Les 5 3
Elkövetett szabálytalanság 6 14
Elszenvedett szabálytalanság 14 6
Sárga lap 4 0
Piros lap 0 0

VisszavágóSzerkesztés


2016. július 7., csütörtök
18:00 (CET) (TV: M4 Sport)
  Debreceni VSC 2 – 0 SP La Fiorita  
Tisza   41' (1–0)   69'
Holman   51' (2–0)
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
  13' Cangini
  75' G. Bollini
  79' Cavalli
  88' Zafferani
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 10 200
Játékvezető:   Stavros Mantalos (görög)
Asszisztensek: Michael Karsiotis és Stylianos Tsolakis

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Debrecen
 
 
 
 
La Fiorita

Használt rövidítések (magyar rövidítés – angol rövidítés – poszt):

DEBRECENI VSC:
K 22   Bozsidar Radosevics
JV 77   Alekszandar Jovanovics
V 25   Dusan Brkovics
V 3   Szatmári Csaba
BV 69   Korhut Mihály
JKP 16   Ognyen Dzselmics   szünetben
KP 33   Varga József
KP 8   Holman Dávid   51'   67'
BKP 55   Szakály Péter     61'
JCS 16   Geoffrey Castillion
BCS 10   Tisza Tibor   41'   69'
Cserék:
K 87   Verpecz István
V 11   Ferenczi János   61'
KP 24   Danilo Szekulics   67'
KP 27   Karol Mészáros   szünetben
V 28   Nagy Zoltán
CS 70   Kulcsár Tamás
Vezetőedző:
  Kondás Elemér
LA FIORITA:
K 23   Gianluca Vivan
JV 18   Marco Gasperoni
V 5   Davide Bugli
V 13   Gianluca Bollini   75'
BV 7   Simon Parma   70'
VKP 9   Andy Selva   83'
JKP 16   Danilo Rinaldi  
KP 17   Damiano Tommasi
KP 21   Alessio Cangini   13'   89'
BKP 33   Tommaso Zafferani   88'
CS 11   Marco Martini
Cserék:
K 1   Emanuele Quadrelli
V 4   Marco Brighi
KP 8   Nicola Cavalli   70'   79'
V 22   Francesco Beinat
KP 23   Thomas De Biagi
KP 97   Andrea Righi   89'
CS 99   Alessandro Guidi   83'
Vezetőedző:
  Luigi Bizzotto

Asszisztensek:
  Michael Karsiotis (görög) (partvonal)
  Stylianos Tsolakis (görög) (partvonal)
Negyedik játékvezető:
  Marios Lambropoulos (görög)

ÖsszefoglalóSzerkesztés

Az első perctől kezdve a debreceniek domináltak az összecsapás során; csatáraik, Castillion és Tisza többször is betalálhatott volna a vendégek kapujába, azonban a vendégek kapusa, Vivian, mindet hárította. A 41. percben végre megtört a jég, egy remek összjátékot követően (Szakály-Holman) Tisza Tibor megcsillogtatta támadó erényeit: ráfordult a kapura és 12 méterről nagy gólt rúgott a jobb felső sarokba (1–0). A szünet után nem sokáig kellett várni a következő hazai találatra, Holman Dávid betört a tizenhatoson belülre, majd jobbal kilőtte a bal alsó sarkot (2–0). A második gól után alaposan leült a mérkőzés irama, természetesen továbbra is a Debrecen dominált, ám komolyabb lehetőségek nem akadtak a vendéglátók előtt. A 72. percben közel jártak a lokisták a harmadik találathoz, de a nem sokkal korábban beállt Szekulics közelről a lécre vágta a labdát. Tíz perccel a lefújás előtt Castillion is megdöngette a vasat, ő a jobb oldali kapufára pörgetett 7 méterről.

Nem vagyok boldog, mert rengeteg helyzetet kihagytunk, és lassabban játszottunk, mint kértem. Lehetett volna most is öt a különbség, ha koncentráltabbak vagyunk a kapu előtt. Ezen a mérkőzésen lehetőséget tudtunk adni Szatmári Csabának, aki jól mozgott, Korhut Misinek, aki most jött vissza a válogatottól, kint keveset játszott, meccsterhelésre van szüksége, mert jövő héten a fehéroroszok ellen nagyon nehéz dolgunk lesz. Az új igazolásokat is pályára küldtük, ami azért jó, mert így szokni tudják a közeget, a stadiont. Sokkal jobb így játszani, hogy ilyen sokan kilátogattak. Ezért is vagyok bosszús, hogy nem rúgtunk több gólt. Reméljük, jövő héten is kijönnek a szurkolók, és segítik a csapat szereplését.
Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője
Jobban sikerült ez a mérkőzés, mint az első, de ezúttal is kijött a technikai különbség. Ettől függetlenül ezzel az eredménnyel elégedettek lehetünk. A Debrecen sokkal jobb csapat, de fontos volt számunkra, hogy minél jobb benyomást keltsünk ilyen sok néző előtt, egy ilyen szép stadionban. Nagyon örülünk, hogy sokan kijöttek, mert otthon három-négyszáz ember előtt szoktunk játszani, a legtöbb játékosunk soha nem futballozott ennyi szurkoló előtt.[4]
Luigi Bizzotto, a La Fiorita vezetőedzője

StatisztikaSzerkesztés

Összesen Debrecen La Fiorita
Gól 2 0
Lövés 36 7
Kapu eltalált lövés 13 2
Kaput nem talált lövés 14 2
Blokkolt lövés 9 3
Kapus védés 2 11
Szöglet 11 1
Les 2 2
Elkövetett szabálytalanság 19 8
Elszenvedett szabálytalanság 7 19
Sárga lap 1 4
Piros lap 0 0

Továbbjutott a Debreceni VSC, 7–0-s összesítéssel.

2. selejtezőkörSzerkesztés

A Debreceni VSC csapata a fehérorosz Torpedo–BelAZ Zsogyino együttesével méri össze erejét a 2. selejtezőkörben. Az első mérkőzést július 14-én, a visszavágót 21-én rendezik. A fehérorosz csapatnak nem kellett az Európa-liga első fordulójában játszania, a második körben csatlakozik. A BelAZ megnyerte a fehérorosz kupát, ezzel szerzett jogot az El-indulásra.[5]

Első mérkőzésSzerkesztés

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által kijelölt játékvezető a ciprusi Leóntiosz Tráttu, aki a hazaiak számára már ismerős lehet, hiszen 2010. augusztus 19-én ő vezette a Debreceni VSC PFK Litex Lovecs elleni mérkőzését az Európa-liga rájátszásában, melyet a debreceniek 2–0-ra nyertek meg (a visszavágón szintén győztesen hagyták el a játékteret, mégpedig 2–1 arányban, ezzel bejutottak a csoportkörbe).


2016. július 14., csütörtök
18:30 (CET) (tv: M4 Sport)
  Debreceni VSC 1 – 2 Torpedo Zsogyino  
Tisza   2' (1–0)
Brkovics   50'
Mészáros K.   52'
Varga   88'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
  23' (1–1) Zaginajlov
  88' (1–2) Klopockij
  25' Pankovec
  31' Sapoval
  68' Scserbo
  90+1' Pavljukovec
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 6 015
Játékvezető:   Leontios Trattou (ciprusi)
Asszisztensek: Michael Soteriou és Sotiris Viktoros

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Debrecen
 
 
 
 
 
 
 
Torpedo Zsogyino

Használt rövidítések (magyar rövidítés – angol rövidítés – poszt):

DEBRECENI VSC:
K 22   Bozsidar Radosevics
JV 77   Alekszandar Jovanovics
V 25   Dusan Brkovics   50'
V 17   Mészáros Norbert
BV 69   Korhut Mihály
JKP 27   Karol Mészáros   52'   63'
KP 33   Varga József   88'
TKP 8   Holman Dávid   82'
BKP 55   Szakály Péter  
JCS 91   Geoffrey Castillion   57'
BCS 10   Tisza Tibor   2'
Cserék:
K 87   Verpecz István
V 3   Szatmári Csaba
V 11   Ferenczi János   82'
KP 16   Ognyen Dzselmics   63'
CS 20   Takács Tamás   57'
KP 24   Danilo Szekulics
V 28   Nagy Zoltán
Vezetőedző:
  Kondás Elemér
TORPEDO ZSOGYINO:
K 23   Valerij Fomicsev
JV 18   Valerij Scserbo   85'
V 4   Jevgenyij Klopockij   88'
V 2   Artyom Cseljadinszki
BV 6   Alekszej Pankovec     25'
JKP 77   Mihail Afanaszijev
KP 10   Andrej Hacsaturjan   80'
KP 7   Szergej Sapoval   31'
BKP 87   Vadim Demidovics   13'
JCS 14   Terenti Lucevics
BCS 28   Szergej Zaginajlov   88'   69'
Cserék:
K 35   Jegor Hatkevics
V 21   Valerij Karsakevics
KP 22   Alekszandr Pavlovec
V 30   Pavel Cseljadko   85'
KP 31   Jurij Pavljukovec   80'   90+1'
KP 90   Denisz Trapasko   69'
CS 99   Alekszej Belevics
Vezetőedző:
  Igor Krjusenko

Asszisztensek:
  Michael Soteriou (ciprusi) (partvonal)
  Sotiris Viktoros (ciprusi) (partvonal)
Negyedik játékvezető:
  Nikolas Neokleous (ciprusi)

ÖsszefoglalóSzerkesztés

Első támadásából, már a 2. percben vezetést szerzett a hazai csapat; Szakály készített le fejjel egy előreívelt labdát, Tisza Tibor pedig a tizenhatoson vonaláról kapásból lőtt, a labda pedig egy védő combján megpattanva a bal alsó sarokban kötött ki (1–0). A 23. percben egyenlített a fehérorosz alakulat; Mészáros Norbert röviden fejelt ki egy labdát, amelyet Zaginajlov kapásból a jobb alsó sarokba bombázott tizennyolc méterről, amire a hazaiak kapusa, Radosevics hiába vetődött nagyot, a remekül helyezett lövés a hálóban kötött ki (1–1). Szabadrúgáshoz jutott a vendégcsapat; Klopockij jó harminc méterről elemi erővel a jobb felső sarokba lőtte a labdát (1–2).

Végig irányítottuk a találkozót, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, az ellenfél egy átlövéssel és egy jól eltalált szabadrúgással tudott nyerni. Nem érdemeltünk vereséget. Masszívan futballozott a Zsogyino, erre is számítottunk, mégis sikerült sok lehetőséget kidolgoznunk, folyamatosan az ellenfél térfelén voltunk. Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, mert győzelmet szalasztottunk el. Nem adjuk fel, az dönt, hogyan használjuk ki a helyzeteinket a visszavágón.
Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője
Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, az ellenfél jól futballozott, keményen küzdött, ezért is örülünk nagyon a győzelemnek. Boldog vagyok, hogy az első, kapott gól után – ami szerencsétlen találat volt, megpattant egy játékosunkon – összeszedtünk magunkat, és sikerült azt nyújtanunk, amit elterveztük, sőt egy kicsit többet is. A játékosok nagy része még tapasztalatlan a nemzetközi porondon, sokan most játszottak először az Európa-ligában, ez meg is látszott rajtuk, de miután megnyugodtak, jól teljesítettek. Egyelőre nem ünnepeljük a továbbjutást, még mindig úgy gondolom, hogy ötven-ötven százalék az esély.[6]
Igor Krjusenko, a Torpedo Zsogyino vezetőedzője

StatisztikaSzerkesztés

Összesen Debrecen Torpedo Zsogyino
Gól 1 2
Lövés 21 9
Kapu eltalált lövés 6 6
Kaput nem talált lövés 6 2
Blokkolt lövés 9 1
Kapus védés 0 5
Szöglet 4 2
Les 2 1
Elkövetett szabálytalanság 15 17
Elszenvedett szabálytalanság 17 14
Sárga lap 3 4
Piros lap 0 0

VisszavágóSzerkesztés


2016. július 21., csütörtök
18:00 (CET) (tv: M4 Sport)
  Torpedo Zsogyino 1 – 0 Debreceni VSC  
Demidovics (1–0)   25'
Zaginajlov   35'
Sapoval   44'
Hacsaturjan   72'
Cseljadko   90+4'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Részletek
  63' Brkovics
Tarpeda Stadion, Zsodzina,   Fehéroroszország
Nézőszám: 2 650
Játékvezető:   Dimitar Mecskarovszki (macedón)
Asszisztensek: Dejan Nedelkoski és Goce Petreski

 
 
 
 
 
 
 
 
Torpedo Zsogyino
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Debrecen

Használt rövidítések (magyar rövidítés – angol rövidítés – poszt):

TORPEDO ZSOGYINO:
K 23   Valerij Fomicsev
JV 17   Anton Golenkov   66'
V 4   Jevgenyij Klopockij   88'
V 14   Terentij Lucevics
V 2   Artyom Cseljadinszkij
BV 6   Alekszej Pankovec  
JKP 77   Mihail Afanaszjev   87'
KP 10   Andrej Hacsaturjan   72'
BKP 7   Szergej Sapoval   44'
BCS 28   Szergij Zaginajlov   58'   78'
JCS 87   Vadim Demidovics   25'
Cserék:
K 35   Jarog Hatkevics
V 18   Vlagyimir Scserbo
V 22   Alekszandr Pavlovec
V 30   Pavel Cseljadko   66'   90+4'
KP 31   Jurij Pavljukovec
CS 90   Gyenisz Trapasko   78'
KP 99   Alekszej Belevics   87'
Vezetőedző:
  Igor Krjusenko
DEBRECENI VSC:
K 22   Bozsidar Radosevics
JV 77   Alekszandar Jovanovics
V 25   Dusan Brkovics   63'
V 17   Mészáros Norbert
BV 69   Korhut Mihály
JKP 24   Danilo Szekulics
KP 8   Holman Dávid   59'
KP 33   Varga József
BKP 55   Szakály Péter     65'
JCS 10   Tisza Tibor
BCS 91   Geoffrey Castillion   57'
Cserék:
K 87   Verpecz István
V 3   Szatmári Csaba
V 11   Ferenczi János   65'
KP 16   Ognyen Dzselmics
CS 20   Takács Tamás   57'
V 28   Nagy Zoltán
CS 88   Horváth Zsolt   59'
Vezetőedző:
  Kondás Elemér

Asszisztensek:
  Dejan Nedelkoski (macedón) (partvonal)
  Goce Petreski (macedón) (partvonal)
Negyedik játékvezető:
  Dejan Jakimovksi (macedón)

ÖsszefoglalóSzerkesztés

A 25. percben Zaginajlov jobb oldali beadását Brkovics és Jovanovics közül az ötösről a bal alsóba perdíti Vadim Demidovics (1–0). A 60. percben Sapoval jobblábas, 22 méteres lövését a bal felső lécen csattan, Radosevic repült, de nem érte el. A 84. percben Tisza emelget az ötös jobb sarka előtt, majd meglepő módon Takács jobbal a kapus ölébe passzolja a labdát.

Sajnos mi az otthoni meccsen vesztettük el a továbbjutást, ahol rengeteg helyzetet kidolgoztunk. Ma ez másképpen alakult, ezúttal nagyon jól zárt az ellenfelünk, remekül védekezett, és nem tudtunk ziccert kialakítani. Még több lövéssel kellett volna kísérleteznünk, a beadások sem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. Egy gólt most is tudott lőni a fehérorosz csapat, míg mi egyet sem, így a Zsodino megérdemelten jutott tovább.[7]
Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője

StatisztikaSzerkesztés

Összesen Torpedo Zsogyino Debrecen
Gól 1 0
Lövés 12 17
Kapu eltalált lövés 4 5
Kaput nem talált lövés 6 5
Blokkolt lövés 2 7
Kapus védés 5 3
Les 5 2
Elkövetett szabálytalanság 15 22
Elszenvedett szabálytalanság 19 15
Sárga lap 4 1
Piros lap 0 0

Továbbjutott a Torpedo Zsogyino, 3–1-es összesítéssel.


UEFA csapat koefficiensSzerkesztés

Aktualizálva: 2016. július 21.

2016–17-es szezonSzerkesztés

Forrás: UEFA[8]
Csapat SGY SD SV GY D V Bónusz Pont
Debreceni VSC 2 0 2 0 0 0 0,000 2,000

Évről évreSzerkesztés

Forrás[9][10]
Szezon Koefficiens pontszám
(adott szezon)
Összesített pontszám
(utolsó 5 szezon alapján)
Helyezés
2004–2005 00,833 14,390 149  
2005–2006 00,200 13,840 152  
2006–2007 00,200 11,675 166  
2007–2008 00,200 10,960 172  
2008–2009 00,200 01,633 242  
2009–2010 04,550 05,350 204  
2010–2011 02,550 07,700 178  
2011–2012 00,450 07,950 174  
2012–2013 02,100 09,850 157  
2013–2014 00,675 10,325 159  
2014–2015 01,925 07,700 206  
2015–2016 01,325 05,300 224  
2016–2017 01,000 06,475 220  

Dőlttel a még le nem zárult szezonban elért eredményt jelöltük.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés