Főmenü megnyitása

A hadifogoly Goldmark Károly 1899-ben Bécsben bemutatott, a trójai háború egy rövid epizódját feldolgozó operája, amely előző három operájához képest igen mérsékelt sikert aratott.

Tartalomjegyzék

Az opera szereplőiSzerkesztés

Szereplő Hangfekvés
Akhilleusz, görög vezér basszus
Priamosz, trójai király basszus
Automédon, Akhilleusz fegyvernöke tenor
Idaiosz, Priamosz bizalmasa tenor
Főpap ?
Thetisz, istennő, Akhilleusz anyja mezzoszoprán
Briszéisz, a hadifogoly alt

*Történik: A trójai háború vége felé

Az opera cselekményeSzerkesztés

I. felvonásSzerkesztés

Akhilleusz sátra előtt áldozó harcosok búcsúztatják a csatában elesett Patrokloszt, majd hamvait egy bíborral fedett urnában végső nyugalomra helyezik. Akhilleuszt nagyon megrendítette szeretett barátja halála, haragjában Priamosz ellen tüzeli fel hadseregét. Thetisz azonban le akarja beszélni fiát a harcról. Hát nem elég elégtétel neki, hogy a legyőzött Hektór tetemét lovához kötözve vonszolta, így gyalázva azt meg? Közben Briszéisz Hektór holttestét egy lepellel takarja le: meggyászolja az elesett trójai vezért, aki bátran harcolva lelte halálát. A nő nyíltan néz az őt leleplező Akhilleusz szemébe. Egy együttesben sikerül megingatnia a vezért elhatározásában, ezért az úgy dönt, hogy elküldi a nőt. Briszéisz Aphroditéhez imádkozik a felvonás végén.

II. felvonásSzerkesztés

Másnap reggel Akhilleusz szörnyű álmokkal küzdve ébred álmából. Briszéisz veszi gondozásba: ápolja, szeretgeti a kemény harcost, aki a nő énekétől és gyengédségétől végül megenyhül. Ezután Priamosz lép színre és kéri fia holttestének kiadatását. Végül Akhilleusz enged: átadja Hektór holttestét. Akhilleusz és Briszéisz kettősével zárul az opera.

Az opera szövegkönyve és zenéjeSzerkesztés

A darab szövegkönyve igen gyengén sikerült. A történet központi jelenete az öreg Priamosz király könyörgése fiának, Hektórnak a holttestéért. A cselekmények mozgatója Briszéisz, aki Akhilleusz foglyaként sikeresen lágyítja meg a nagy görög vezér haragját. Rábírja Akhilleuszt a lemondásra, mellé áll szerelmével, így nyújtva kárpótlást Patroklosz haláláért. A cselekmény elég szegényes, talán ennek tudható be, hogy a jelenetek helyenként igen terjengősek. A librettó író Ernst Schlicht egyedül Priamosz jelenetét dolgozta jól ki dramaturgiailag. A nyitó jelenet Patroklosz temetésének gyászünnepe, ennek a hangja ül az egész művön.

A zene egyértelműen Wagner hatása alatt fogant. A zenedrámai kellékek közül Goldmark az énekbeszéd alkalmazását találta ez esetben fontosnak és célra vezetőnek. Ennek következtében A hadifogolyban nem találunk zárt számokat, a cselekmény túlnyomórészét énekbeszédben, monológokban adják elő a szereplők. Az első felvonás elején Akhilleusz bosszúesküje, valamint Briszéisszel énekelt kettőse a felvonás végén zeneileg igen jól kivitelezett részletek. Ezenkívül figyelemre méltó részlet Briszéisz második felvonásbeli dala. Ebben az esetben Goldmark archaikus megoldásokat alkalmaz: az énekszólamot csak egy hárfa kíséri, de maga az ének először kíséret nélkül szólal meg, majd a hárfa eleinte csak közjátékszerűen kapcsolódik be.

Azonban a darab legélvezetesebb részletei mégiscsak a hagyományosabb formában megírt, áriaszerű jelenetek és a nyitó jelenet nagy gyászkórusa. A kezdőjelenet egyébként a zeneszerző egyik leghatásosabb opera jelenete. A mű gyengéje, hogy a csúcspontja az elejére kerül és a zene ennek színvonalát nem tudja még egyszer elérni. Külön meg kell említeni a zenekar szerepét, ugyanis ebben a Goldmark operában lényegesen fontosabb szerepet kap, mint a szerző korábbi operáiban. Ami szenvedélyesség, jellem- és helyzetábrázolás az énekszólamokban nincs meg, azt pótolja a zenekar állandóan hullámzó, minden színpadi megnyilvánulást magyarázó és megjelenítő kifejezőkészsége. Mindez a wagneri vezérmotívumok mellőzésével, a melodikus folyamatok erejével történik.

Az opera legfőbb értéke a zene választékossága. A hadifogoly tisztasága, leszűrtsége, tartózkodása minden hatásvadászattól és rikító színtől már a korabeli kritikának is feltűnt, ugyanakkor zeneileg egyhangúvá tette a művet. A monotonságot csak fokozza a végig következetesen alkalmazott énekbeszéd, az igazi dallamosság hiánya. Azonban ez az egyhangúság nem kizárólag Goldmark hibája. A librettó szűk cselekményű, kevés mondanivalójú, de ugyanakkor kifejező eszközeit tekintve dagályos és homályos értelmű, ennek következtében aligha lehetett volna jobban megzenésíteni. A hadifogoly budapesti premierjére 1899 április 6-án került sor zajos sikerrel, az előadást Gustav Mahler vezényelte. De ezután hamar eltűnt a repertoárból. A budapesti operaház harminc év alatt mindössze tizenegy estén át játszotta mérsékelt sikerrel.

Felhasznált irodalomSzerkesztés

  • Káldor Márton és Várnai Péter: Goldmark Károly élete és művészete, Művelt nép, tudományos és ismeretterjesztő kiadó, Bp., 1956, 199-201.
  • Németh Amadé: A magyar opera története, Anno, 2000, 154-155. o.