Azukibab
| Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
| Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
Ennek a szócikknek a címében vagy szövegében a kínai nevek nem a magyar nyelvű Wikipédia átírási irányelve szerint szerepelnek, és/vagy nincs feltüntetve a pinjin és a magyaros alak a {{kínai}}(?) sablon segítségével. Ezeket pótolni, illetve javítani kell. |
Az azukibabot (Vigna angularis) (japánul: アズキ (小豆)) Kelet-Ázsiában elsősorban Japánban, Kínában, Tajvanon és Dél-Koreában termesztik. Az azukibab Koreában és Japánban a szója mellett a második legfontosabb hüvelyes növény. A mindössze 5 mm-es magok többnyire vörösek, de léteznek fehér, fekete és szürkés színben is. Az azukibab vad formája (Vigna angularis ssp. nipponensis) Kelet-Ázsiában egészen a Tibeti-fennsíkig elterjedt. A termesztett forma (Vigna angularis ssp. angularis) magjai nagyobbak. Az azukibab bokros, álló vagy kúszó lágyszárú hüvelyes, ami 25–90 cm magasra nőhet. Levelei hármasával helyezkednek el a száron. Virágai élénk sárgák. A termései 6–12,5 cm hosszú, hengeres hüvelyek, amelyben 6–14 mag helyezkedik el.[3]
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 azukibab
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Vigna angularis (Willd.) Ohwi & H. Ohashi | ||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Azukibab témájú médiaállományokat és Azukibab témájú kategóriát. |
Története
szerkesztésA Vigna nemzetség tagjait Észak-Kínában a vadászó-gyűjtögető emberek már 23 000–18 000 évvel ezelőtt is fogyasztották.[4] Mivel i.e. 2600–1900-ra már biztosan fogyasztották az azukibabot a környéken,[5] de más Vigna nemzetségbeli növényt nem találtak, így feltételezhető, hogy ezt a növény őrölték a sokkal korábban élő vadászó-gyűjtögetők. Időszámításunk előtt Kínában, Koreában és Japánban elterjedten termesztették. I.e. 2300-ból Japánból is ismert.[6] Legtöbb régészeti lelete Koreából és Japánból került elő.[7] A genetikai bizonyítékok azt mutatják, hogy legelőször Kelet-Ázsiában termesztették és csak később keresztezték az őshonos fajjal a Himalájákban.
Nevei
szerkesztésAz azuki az ősi japán neve a babnak, de Japánnak kínai jövevény szava is van rá, a sózu (小豆), ami kis babot jelent, amely a daizunak (大豆), a nagy babnak, vagyis a szójababnak a párja. Kandzsival sózuként (小豆) írjuk, viszont azukiként ejtjük. Kínában a megfelelő szó a babra a (kínai: 小豆, pinyin: xiǎodòu), amit botanikai és mezőgazdasági szövegkörnyezetben használnak. Azonban a mindennapi kínai nyelvben a leggyakoribb kifejezések a hongdou (红豆, hongdou) és a chidou (赤豆, chìdòu), mindkettő jelentése „vörös bab”, mert szinte az összes kínai fajta egységesen piros. A koreai neve pat (hangul: 팥), Vietnámban đậu Djo, ami szó szerint szintén vörös babot jelent. India néhány részén Lal Chavalinak nevezik (लाल चवळी) – aminek szó szerinti jelentése pedig „vörös tehénbab”.
Felhasználása
szerkesztésTápláléknövényként
szerkesztés
A növény magjait vagy magát a hüvelytermést élelmiszerként fogyasztják.[8] A többi hüvelyeshez hasonlóan fontos fehérje- és rostforrás. Leggyakrabban ragukhoz, salátákhoz, salsa alapjaként, szendvicsekhez és pástétomokhoz használják.
A kelet-ázsiai konyhában az azukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab-masszát még számos kínai ételhez is felhasználják, mint például tangyuan-hez, zongzi-hez, holdsüteményhez, baozi-hoz és a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességekben is megtalálható: anpan, dorajaki, imagavajaki, mandzsu, monaka, anmicu, taijaki és daifuku. Levest is készítenek belőle, cukorral főzik és egy csipetnyi sóval, így készül a vörös bab-leves. Ezen kívül forró italként, tea formájában is fogyasztják. Néhány ázsiai kultúrában még feltétként vagy töltelékként is felhasználják például süteményekben, kekszekben, esetleg gofrira rakják. Japánban különleges alkalmakkor azukibabos rizst esznek, ez a szekihan (赤饭). 2009. október 20-án pedig a Pepsi kiadott egy azukibab ízesítésű terméket.[9]
Magyarországon leginkább vörös színű azukit lehet vásárolni bioboltokban.
Jelentős mennyiségben tartalmaz proteineket, B1- és B2-vitamint, kiemelhető vas-, kalcium-, magnézium- és foszfortartalma. Élettani hatásai közt említik inzulinszabályozó, koleszterincsökkentő, vérnyomás-szabályozó tulajdonságát. Az azukibab magjának csíráztatásakor a fehérjék értékes esszenciális aminosavakká bomlanak. A csíráztatott azukibab – más babokkal ellentétben – nem okoz bélgázképződést.
Szépségápolásban
szerkesztésAz azukit felhasználják bőrápolásra pakolásként és lemosóként is. Meleg vízzel összekevert babport, vagy pépesített főtt babot használnak pakolásként heti egyszer, lemosóként heti háromszor. Gyakori alkalmazása bőrirritációt okozhat.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ 'Vigna angularis in The Plant List: A Working List of All Plant Species. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
- ↑ a b c d 'Vigna angularis var. angularis in The Plant List: A Working List of All Plant Species. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
- ↑ Crop Data Sheet: Vigna angularis. FAO. [2019. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
- ↑ Liu, L., Bestel, S., Shi, J., Song, Y. és Chen, X. (2013). „Paleolithic human exploitation of plant foods during the last glacial maximum in North China”. PNAS 110, 5380-5385. o. [2016. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1073/pnas.1217864110. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
- ↑ Gary Crawford, Anne Underhill, Zhijun Zhao, Gyoung‐Ah Lee, Gary Feinman, Linda Nicholas, Fengshi Luan, Haiguang Yu, Hui Fang és Fengshu Cai (2005). „Late neolithic plant remains from northern China: Preliminary results from Liangchengzhen, Shandong”. Current Anthropology 46, 309-317. o. DOI:10.1086/428788.
- ↑ Lee, Gyoung-Ah (2013). „Archaeological perspectives on the origins of azuki (Vigna angularis)”. Holocene 23, 453-459. o. DOI:10.1177/0959683612460788. [halott link]
- ↑ Crawford, Gary W..szerk.: Miriam T. Stark: East Asian plant domestication, Archaeology of Asia. Blackwell Publishing Ltd, 77-95. o. (2008. november 3.). ISBN 978-1-4051-0212-4
- ↑ T.K. Lim. Vigna angularis, Edible Medicinal and Non-Medicinal Plants - Volume 2, Fruits. Springer, 937-945. o.. DOI: 10.1007/978-94-007-1764-0_98 (2008. november 3.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 25.)
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben az Azuki bean című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
szerkesztés- Adzuki bab Archiválva 2014. április 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
