Alszeghy Lajos

(1912–1947) színész

Alszeghy/Alszegi Lajos (Eredeti neve: Augner Lajos) (Budapest, 1912. március 24.Budapest, 1947. december 9.[2]) magyar színész. Bátyja, Alszeghy János debreceni színházi titkár volt.

Alszeghy Lajos
Született 1912. március 24.
Budapest[1]
Elhunyt 1947. december 18. (35 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása színész
Iskolái Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (–1932)
Halál okaöngyilkosság
Sírhely Farkasréti temető

ÉletpályájaSzerkesztés

Szülei: Augner János és Szabó Mária voltak. 1932-ben végzett a Színművészeti Főiskola hallgatójaként; Góth Sándor, Nagy Adorján és Ódry Árpád oktatta. Tolnay Andor vándortársulatánál kezdte pályáját. 1934–1935 között a Király Színházban szerepelt. 1935-től Pozsonyban, 1936-tól Debrecenben játszott. 1939-től Bánky Róbert vándortársulatában lépett fel. 1941–1943 között a Magyar Színház tagja volt. 1943–1944 között a Vígszínházban lépett fel. 1946–1947 között a Madách Színház társulatának tagja volt.

Vidéki színészként sokat nyomorgott. Filmjeiben kisebb mellékszerepeket alakított, mind komikus, mind drámai szerepkörben. Öngyilkos lett; gázmérgezésben halt meg. Többször kísérletezett korábban öngyilkossággal, hol szerelmi ügyek, hol pedig idegbaja miatt.

Temetése a Farkasréti temetőben volt.[3]

Színházi szerepeiSzerkesztés

  • Steinbeck: Egerek és emberek – Candy
  • Shaw: Olyan szép, hogy nem is lehet igaz – jámbor közlegény
  • William Shakespeare: A velencei kalmár – Shylock
  • William Shakespeare: Lear király – Bolond

FilmjeiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Magyar filmlexikon. Szerkesztette: Veress József. Budapest, Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2005.
  • Mudrák-Deák: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006.
  • Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. ISBN 963-547-414-8