Altaj

röghegység Közép-Ázsiában

Az Altaj (IPA /ɑːlˈtaɪ/), más néven Altaj-hegység, egy röghegység Közép- és Kelet-Ázsiában, Oroszország, Kína, Mongólia és Kazahsztán közös határvidékén és ahol az Irtisz és az Ob folyók forrásvidéke található. Oroszországi része Szibéria déli hegyvidékeinek legnyugatibb tagja. A masszívum északkeleten összefolyik a Szajan-hegységgel, délkeleten fokozatosan alacsonyabbá válik, ahol a Góbi-sivatag fennsíkjába olvad bele. Az északi szélesség 45° és 52° között, valamint a keleti hosszúság 84° és 99° között húzódik. Magassága meghaladja a 4000 métert.[1] A hegyvidék egyes oroszországi, gazdasági tevékenységtől lényegében érintetlen területeit Az Altaj Arany-hegyei összefoglaló néven 1998-ban felvették az UNESCO Világörökség listájára.

Altaj
Az Altaj Kazahsztánban
Az Altaj Kazahsztánban

Magasság4506 m
Hely Oroszország
 Kazahsztán
 Kína
 Mongólia
Legmagasabb pontBeluha (4506 m)
Hosszúság2000 km
Szélesség600 km
Elhelyezkedése
Altaj (Ázsia)
Altaj
Altaj
Pozíció Ázsia térképén
é. sz. 49°, k. h. 89°Koordináták: é. sz. 49°, k. h. 89°
Térkép
Térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Altaj témájú médiaállományokat.

A régiót ritkás, de etnikailag sokszínű lakosság lakja, köztük oroszok, kazakok, altájiak, mongolok és volgai németek, bár túlnyomórészt őshonos, félnomád népcsoportok lakják.[2] A helyi gazdaság a szarvasmarha-, juh- és lótenyésztésen, vadászaton, mezőgazdaságon, erdőgazdálkodáson és bányászaton alapul.[3] Az altaji nyelvcsalád erről a hegységről kapta a nevét.

Földrajza

szerkesztés

Az Altaj-hegység kiterjedése mintegy 845 000 négyzetkilométeres területet foglal magában. A hegység északnyugatról délkeletre 2525 kilométer hosszan húzódik.[4]

A régió északi részén található a Szajughem-hegység, más néven Kolyvan Altaj, amely az északi szélesség 49°-ától és a keleti hosszúság 86°-ától északkelet felé húzódik az északi szélesség 51° 60' és a keleti hosszúság 89°-ánál lévő Szajan-hegység nyugati végpontja felé. 1500-1750 m az átlagos magasságuk. A hóhatár az északi oldalon 2000 m-en, a déli oldalon 2400 m-en húzódik, fölötte pedig mintegy 1000 m-rel magasabbra tornyosulnak a zord csúcsok. A hegyvonulatot átszelő hágók száma kevés és nehéz, a legfontosabbak a 2827 m magas Ulan-daban (Kozlov szerint 2879 m) és a 3217 m magas Csapcsan-daban délen és északon. Keleten és délkeleten ezt a hegyvonulatot Mongólia nagy fennsíkja szegélyezi, az átmenetet fokozatosan több kisebb fennsík érinti, mint például az Ukok (2380 m) a Pazyryk-völgyével, a Csuya (1830 m), a Kendykty (2500 m), a Kak (2520 m), (2590 m) és (2410 m).[5] Ezt a vidéket nagy tavak szegélyezik, pl. az Uvs 720 m tengerszint feletti magasságban, a Khyargas, a Dorgon és a Khar 1170 m, és különböző hegyvonulatok szelik át, amelyek közül a legfontosabbak a Tannu-Ola-hegység, amely nagyjából párhuzamosan fut a Szajan-hegységgel, egészen a Kosso-golig, és a Khan Khökhii hegység, amely szintén nyugatra és keletre húzódik.[5]

A Sailughem-hegység északnyugati és északi lejtői rendkívül meredekek és nehezen megközelíthetők. Ezen az oldalon fekszik a hegység legmagasabb csúcsa, a kétfejű Belukha, amelynek magassága elérik a 4506, illetve 4440 métert, és több gleccsernek adnak otthont (ezek 1911-ben 30 négyzetkilométer összterületűek voltak). Az altajiak Kadyn Bazhy-nak nevezik, de Uch-Sumer néven is emlegetik.[6] A hegység második legmagasabb csúcsa mongolul Khüiten-csúcs. Ez 4374 m. A Sailughem-hegységből minden irányban számos kitüremkedés tölti ki az említett hegység és a Tomszki-síkság közötti teret. Ilyenek a Chuya Belki, amelynek átlagos magassága 2700 m, 3500-4177 m közötti csúcsokkal és északi lejtőjén több gleccserrel; a Katun Belki, amelynek átlagos magassága 3000 m körül van, és többnyire hó borítja; a Kholzun hegység; a Korgon, legmagasabb pontja a Majak Shangina, a Talicsk és a Szelicsk hegység; valamint a Tigeretsk hegység.[5].

  1. http://info.siberia-eco.org/assets/images/map_of_Altai.jpg[halott link]
  2. Graeme, Worboys. Connectivity Conservation Management: A Global Guide. Earthscan, 247. o. (2010). ISBN 9781844076031 „The population of the Altai frontier regions is mostly represented by indigenous ethnic minorities of semi nomadic stockbreeders: Kazakhs, Altais (Telenghets), Tuvins, Dyurbets, and Ugyurs.” 
  3. Olson, James Stuart. An Ethnohistorical Dictionary of the Russian and Soviet Empires. Greenwood Press, 32. o. (1994). ISBN 9780313274978 „The traditional Altai economy revolved around breeding cattle and hunting. They also bred deer and harvested the animals for their antlers, which were exported to China for use in the manufacture of folk medicines.” 
  4. McColl, R.W.. Encyclopedia of World Geography: Volume 1, 19. o. (2014). ISBN 9780816072293 
  5. a b c Kropotkin
  6. Altai Republic :: official portal. Eng.altai-republic.ru, 1999. június 30. [2012. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 13.)

Kropotkin: Kropotkin, Peter; Bealby, John Thomas (1911). "Altai". In Chisholm, Hugh (ed.). Encyclopædia Britannica. Vol. 1 (11th ed.). Cambridge University Press. pp. 758–759.

  • P. Semenov and G. N. Potanin, in supplementary vol. of Russian ed. of Ritter's Asien (1877)
  • Ledebour, Reise durch das Altaigebirge (1829–1830)* P. Chikhatchev, Voyage scientifique dans l'Altai oriental (1845)
  • Gebler, Übersicht des katunischen Gebirges (1837)
  • G. von Helmersen, Reise nach dem Altai (St Petersburg, 1848)
  • T. W. Atkinson, Oriental and Western Siberia (1858)
  • Cotta, Der Altai (1871)
  • Adrianov, "Journey to the Altai," in Zapiski Russ. Geogr. Soc. xi.
  • Yadrintsev, "Journey in West Siberia," in Zapiski West Sib. Geogr. Soc. ii.
  • Golubev, Altai (1890, Russian)
  • Schmurlo, "Passes in S. Altai" (Sailughem), in Izvestia Russ. Geogr. Soc. (1898); xxxiv. 5
  • V. Saposhnikov, various articles in same periodical (1897), xxxiii. and (1899) xxxv., and, by the same, Katun i yeya Istoki (Tomsk, 1901)
  • S. Turner, Siberia (1905)* Deniker, on Kozlov's explorations, in La Géographie (1901, pp. 41, &c.)
  • P. Ignatov, in Izvestia Russ. Geog. Soc. (1902, No. 2).