Főmenü megnyitása

Az Arad-hegyaljai borvidék, vagy másik nevén Ménes-magyarádi borvidék egyike a Kárpát-medence legrégebbi borvi­dé­keinek, mely már I. István király idejében említve volt a csanádi püspökség egyik oklevelében. A borvidék 2 nagy alapegységből áll: Ménes- hegyalja és Magyarádi-hegyalja területét foglalja magába.

Tartalomjegyzék

FekvéseSzerkesztés

 
A környék látképe Solymosvárról, előtérben a Marossal

A Fehér-Körös és a Maros vize közötti területen fekszik.

TörténeteSzerkesztés

 
Naplemente a Mokra hegy mögött

A történelmi borvidék alapjait állítólag még a római korban fektette le Probus római császár. A nagy múltú bortermő táj borait közvetlenül a tokaji borok után, az erdélyi részek közül elsőnek említik a történelmi feljegyzések. A szőlőhegy látványát a kibukkanó sziklatömbök teszik emlékezetessé és különlegessé.

A borvidék borainak egyértelműen a vörös aszú szerzett hírnevet, mely magas cukortartalmával tűnt ki (kb. 125 g/liter), már az 1862-es londoni nemzetközi borverse­nyen is egy 1811-es ménesi vörösbor nyerte a nagydíjat.

A borvidék leg­főbb szőlőfajtái: cabernet sauvignon, pinot noir, merlot, kadarka, nagyburgundi kék, olaszrizling, ottonel muskotály, királyleányka, oporto, sangiovese.

LeírásaSzerkesztés

Az Arad megye területén fekvő szőlőterület a feljegyzések szerint 1915-ben már 6797 ha volt. A híres hegyaljai vasutat, mely a környéknek is fellendülést hozott 1906-ban kezdték el építeni és a hatvanas években még teljes hosszában működött. A vasút a kofák és a borivók legkedveltebb és legcélszerűbb szállítási eszközévé vált. Az első világháború után román végzéssel végrehajtották az első földreformot, és az 500 holdat meghaladó német és magyar földbirtokokat kisajátították.

A rendszerváltást követő időszakra a szőlőterület Arad megyében 2564 hektárra csökkent, ebből 1010 ha állami volt.

Az Arad-hegyaljai borvidékhez tartozó ma is számba vehető települései a következők:

Ménesi körzetSzerkesztés

Magyarádi körzetSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Kevéssé ismert erdélyi borvidékeink [1]
  • Borászat a határon túl [2]
  • Udvarhelyi Híradó (XVIII. évf. 137. szám) [3][halott link]