Arezzói Guidó
Arezzói Guidó (azaz Guido d'Arezzo vagy Guido monaco vagy Guido Aretinus vagy Guido pomposiano) (Arezzo, 991–992 körül – 1033–1050 között) itáliai bencés szerzetest és korának egyik legnagyobb teoretikusát tekintik a nyugati zenében mai napig rendkívüli jelentőséggel bíró szolmizációs rendszer legkorábbi változata megalkotójának. A szolmizációs rendszert azért alkotta, hogy segítségével rászoktassa az éneknövendékeket a biztos hangeltalálásra és a tiszta intonálásra. A hangok nevét egy középkori latin nyelvű himnusz egy-egy sorának első szótagja adta, kivéve a hetedik hangét.
- Ut queant laxis
- Resonare fibris
- Mira gestorum
- Famuli tuorum
- Solve polluti
- Labii reatum
- Sancte Ioannes[6]
| Arezzói Guidó | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 992[1][2]
|
| Elhunyt | 1050 (57-58 évesen)[1][3][4][5] Arezzo |
| Munkássága | |
| Vallás | keresztény |
| Felekezet | római katolikus |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Arezzói Guidó témájú médiaállományokat. | |
A hetedik hang az Si elnevezés, Szent János (Sancte Ioannes) nevének kezdőbetűiből származik. Miután a hangnemi rendszer kialakult, a Guido-féle rendszert kezdték megváltoztatni, 1659-ben Otto Gibelius holsteini kántor a jobb énekelhetőség és jobb hangzás kedvéért az Ut szótagot Do-ra változtatta, feltételezések szerint a Dominus latin szó első szótagjából származtatva. A Sol hang új neve a So lett, a Si pedig Ti.[7][8]
Bár Guidó írásaiban nem tesz közvetlen említést sem a mai értelemben vett szolmizációról mint koncepcióról, sem az ennek memorizálását megkönnyítő úgynevezett „guidói kéz”-ről, más találmányai (köztük az ugyancsak korszakalkotó jelentőségű, terctávolságú vonalakra jegyzett notáció, illetve a zenei kulcsok egységes elrendezésének bevezetése) és a gregorián ének tanításának gyakorlatáról írt művei alapján szerzősége mindkét esetben csaknem kétségtelen.
Guidó Epistola de ignoto cantu című, bizonytalan keltezésű művében ír a szótaghoz rendelt hangmagasságok rendkívül hasznos voltáról az énekek betanításakor. Ebben található az Ut queant laxis kezdetű himnusz, melyet a Paulus diakónus néven ismert, szintén itáliai bencés szerzetes – költő és történetíró, a Karoling-reneszánsz egyik jeles képviselője – alkotott, szapphói strófákban. Bár a dallam más szövegekkel is ismert, nincs Guidó koránál korábbi előfordulása, így valószínűsíthetően ő a szerzője. A dallam a szöveg sorainak kezdő szótagjaival a diatonikus hangsor első hat hangját szólaltatja meg, emelkedő sorrendben. A szótagok tartalmazzák mind az öt latin magánhangzót és hat különböző mássalhangzót. A Szent János-himnusz néven is ismert műben az énekesek Keresztelő Szent Jánoshoz fordulnak, hogy közbenjárásával óvja meg őket a rekedtségtől:
| (latin) „Ut queant laxis resonare fibris
Mira gestorum famuli tuorum, Solve polluti labii reatum, sancte Ioannes. ” |
(magyarul) „Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek
zenghessék hírét szabadult szolgáid, oldd meg, Szent János, kötelét a bűntől szennyes ajaknak. ” |
– Pauli Diaconi Hymnus In Nativitate S. Ioannis Baptistae, Sík Sándor fordítása[9]
| |
Az Ut queant laxis kezdetű himnusz dallama
Guidó az 1025–26 körül keletkezett Micrologus című művében fektette le a rendszer elméleti alapjait. Felismerte, hogy a szótagok közvetlenül a hangminőséghez kötődnek, minden szótag a hozzárendelt hangot a hangsor fél- és egészhang-lépéseinek sorában azonosítja. Guidó a mai héthangú diatonikus hangsor egymás melletti első hat hangját egységes csoportnak tekintve egy-egy azonos szerkezetű – azonos egymásutáni fél- és egészhanglépésekből álló (1-1-½-1-1) – csoportot (hexachord) épített a hangsor első és ötödik hangjára. Ezek a hexachordum naturale ("természetes hatos", c-d-e-f-g-a) és hexachordum durum ("kemény hatos", innen a későbbi dúr elnevezés, g-a-h-c-d-e). Ez valószínűleg a 12. század elején egészült ki a diatonikus hangsor negyedik hangjára épült újabb hatos csoporttal: hexachordum molle ("lágy hatos", f-g-a-b-c-d), mely által a gregorián énekben létrejött a hangsorban a b és h hangok váltakozása.
Források
szerkesztés- ↑ a b Enciclopedia on line (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2020. szeptember 10.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. szeptember 10.)
- ↑ Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ opac.vatlib.it (angol, olasz és japán nyelven)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2022. január 23.)
- ↑ Szolmizációs hangok Archiválva 2014. december 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, muzsika.eoldal.hu
- ↑ Péter Éva: Zeneelmélet Archiválva 2014. december 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, bbtepedsm.ro
- ↑ Válogatás Pongrácz Zoltán a zene történetéről szóló előadásaiból Archiválva 2014. december 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, zenelni.hu
- ↑ Sík Sándor. Himnuszok könyve. Budapest: Szent István Társulat (1943)
