Az AFC Ajax 2013–2014-es szezonja

labdarúgócsapat-szezon

A 2013-2014-es szezon az AFC Ajax 58. szezonja volt az Eredivisie-ben, a holland labdarúgás legmagasabb osztályában. Az amszterdami csapat még mindig az elejétől kezdve jelen van az első osztályban. Akárcsak az előző szezonban, úgy most is a csapat - tétmérkőzéseit magába foglaló - szezonja augusztus elején a Holland Szuperkupa döntőjével kezdődött és május közepén ért véget a bajnokság utolsó fordulójával. Ahogy eddig is, most is voltak barátságos mérkőzések a szezon kezdete előtt és a téli szünetben.

AFC Ajax
2013–14-es szezon
Adatok
VezetőedzőNED Frank de Boer
Szakmai igazgatóNED Hennie Henrichs
Eredmények
EredivisieBajnoki cím (33x)
Holland kupaEzüstérem
SzuperkupaAranyérem (8x)
BLcsoportkör
ELlegjobb 32

Házi gólkirály
Bajnokságbanizland K. Sigthórsson
holland D. Klaassen
(10-10 gól)
Összesendán L. Schöne (14 gól)

 ← 2012–132014–15 → 

A bajnokság ezen szezonját címvédőként ismét megnyerték és ezzel sikerült történetük során először 4 bajnoki címet szerezniük egymás után. Ez eddig még csak a PSV Eindhoven csapatának sikerült. Története során ez volt összesen a 33. bajnoki címe, az Eredivisie-ben pedig a 25. aranyérme az Ajax-nak. A kupában nem diadalmaskodtak mivel a döntőben nagy meglepetésre simán vesztettek. Részt vettek a Bajnokok Ligájában is, ez volt a 30. szezonjuk ezen a tornán. Ahogy az elmúlt szezonban sem, úgy most sem sikerült továbblépniük a csoportból és ismét csupán a harmadik helyet szerezték meg. Ennek következtében tavasszal az Európa Ligában folytatták, ahol csupán a 16-os döntőig jutottak el. Még az idény kezdete előtti nyáron lejátszott Holland Szuperkupa-döntőt megnyerték. Az utolsó 4 Szuperkupában részt vettek de ezekből csak ezt tudták megnyerni.

A szokásokat megtartva a szezon előtti nyáron is voltak eligazoló és érkező játékosok is. Az edzői poszton maradt a holland Frank de Boer.

A mérkőzéseknél látható színek a következőket jelölik:

  • Piros szín: győzelem
  • Sárga szín: döntetlen
  • Zöld szín: vereség

Csapat szerkesztés

Csapatmezek szerkesztés

Gyártó: Adidas / Mezszponzor: Aegon

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hazai
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Vendég

Játékoskeret szerkesztés

Íme az Ajax játékoskerete. Ezen a listán a csapat minden játékosa szerepel akik legalább 1 tétmérkőzésen pályára léptek ebben a szezonban. Akik csupán a barátságos mérkőzéseken jutottak szerephez, ők nem szerepelnek a listán. Ilyenek leginkább azok akik már a szezon első tétmérkőzése (Szuperkupa) előtt eligazoltak, vagy azok a fiatalok akik a szezon közben még a fiatalcsapatokban játszanak.[1]

A játékosok nevei után az idei szezonban lejátszott tétmérkőzések és a szerzett gólok számai szerepelnek.

Mez Ország Név Pozíció Bajnokság Kupa Szuperkupa Európa Összesen Szerződés vége Szezon
Mérkőzés Gólok Mérkőzés Gólok Mérkőzés Gólok Mérkőzés Gólok Mérkőzés Gólok
KAPUSOK
1   Kenneth Vermeer K 10 0 4 0 1 0 1 0 16 0 2015 6.
22   Jasper Cillessen K 25 0 1 0 0 0 7 0 33 0 2016 2.
30   Mickey van der Hart K 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2015 2.
VÉDŐK
2   Ricardo van Rhijn JH 32 2 5 1 1 0 8 0 46 3 2015 3.
4   Niklas Moisander KH 23 1 4 0 1 0 5 0 33 1 2015 2.
6   Mike van der Hoorn KH 3 0 1 0 0 0 5 0 9 0 2017 1.
12   Joël Veltman KH 25 2 4 0 1 0 4 0 34 2 2018 2.
15   Nicolai Boilesen BH 21 1 3 0 1 0 4 0 29 1 2016 4.
17   Daley Blind BH / VKP 28 1 6 0 1 0 8 0 43 1 2016 5.
24   Stefano Denswil KH 17 1 4 0 0 0 7 1 28 2 2015 2.
27   Ruben Ligeon JH 5 0 3 0 0 0 0 0 8 0 2016 2.
42   Jairo Riedewald BH / KH 5 2 1 0 0 0 1 0 7 2 2016 1.
KÖZÉPPÁLYÁSOK
5   Christian Poulsen VKP 29 1 6 0 0 0 8 0 43 1 2014 2.
8   Lerin Duarte TKP 14 3 3 0 0 0 5 0 22 3 2017 1.
10   Siem de Jong   TKP 19 7 2 1 1 1 6 0 28 9 2015 7.
18   Davy Klaassen TKP 26 10 5 0 0 0 5 1 36 11 2018 3.
20   Lasse Schøne TKP 29 9 5 3 1 0 6 2 41 14 2015 2.
25   Thulani Serero TKP / VKP 29 3 6 1 0 0 5 1 40 5 2015 3.
TÁMADÓK
7   Viktor Fischer SZT 24 3 4 4 1 0 6 0 35 7 2017 2.
9   Kolbeinn Sigþórsson KCS 30 10 4 1 1 1 7 0 42 12 2015 3.
11   Bojan Krkić (kölcsönben) KCS 24 4 3 1 1 0 4 0 32 5 2014 1.
16   Lucas Andersen SZT 9 0 2 1 1 0 4 0 16 1 2016 2.
19   Tobias Sana SZT 4 0 0 0 0 0 0 0 4 0 2015 2.
34   Lesley de Sa SZT 12 1 3 0 0 0 3 0 18 1 2016 3.
43   Ricardo Kishna SZT 8 1 1 0 0 0 1 0 10 1 2016 1.
  Danny Hoesen KCS 14 2 3 3 0 0 2 1 19 6 télen kölcsönbe ment 2.

Vezetők szerkesztés

Poszt Személy
Csapat elnöke   Hennie Henrichs
Vezetőedző   Frank de Boer
Segédedzők   Dennis Bergkamp
  Hennie Spijkerman
  Jaap Stam
Kapusedző   Carlo L'Ami

Érkező és távozó játékosok szerkesztés

Érkezők szerkesztés

LEIGAZOLT JÁTÉKOSOK
Játékos neve Pozíció Dátum Előző klub Összeg
  Sam Hendriks középpályás 2013. június   De Graafschap 150 ezer €
  Marvin Höner kapus 2013. június   Arminia Bielefeld 150 ezer €
  Mike van der Hoorn középcsatár 2013. július   FC Utrecht 3,8 millió €
  Lerin Duarte hátvéd 2013. augusztus   Heracles Almelo 2,5 millió €
KÖLCSÖNBE ÉRKEZETT JÁTÉKOSOK
Játékos neve Pozíció Eredeti klub Kölcsönidőszak vége
  Stanislav Lobotka középpályás   AS Trenčín 2014. június 30.
  Bojan Krkić támadó   FC Barcelona 2014. június 30.

Távozók szerkesztés

ELIGAZOLT JÁTÉKOSOK
Játékos neve Pozíció Dátum Következő klub Összeg
  Ryan Babel támadó 2013. június   Kasımpaşa ingyen
  Miralem Sulejmani szélső támadó 2013. június   Benfica ingyen
  Dico Koppers hátvéd 2013. július   Twente Enschede 500 ezer €
  Derk Boerrigter szélső támadó 2013. július   Celtic Glasgow 2,2 millió €
  Christian Eriksen középpályás 2013. augusztus   Tottenham 13,5 millió €
  Toby Alderweireld hátvéd 2013. augusztus   Atletico Madrid 8 millió €
KÖLCSÖNBE ADOTT JÁTÉKOSOK
Játékos neve Pozíció Jelenlegi klub Kölcsönidőszak vége
  Gino van Kessel támadó   AS Trenčín 2014. július 1.
  Mitchell Dijks hátvéd   SC Heerenveen 2014. július 1.
  Jody Lukoki támadó   SC Cambuur 2014. július 1.
  Eyong Enoh középpályás   Antalyaspor 2014. július 1.
  Geoffrey Castillion középcsatár   NEC Nijmegen 2014. július 1.
  Danny Hoesen középcsatár   PAOK Saloniki 2014. július 1.

Felkészülési mérkőzések szerkesztés

Nyári felkészülés szerkesztés

  SDC Putten 1 – 4   AFC Ajax
Daniël van Schoor   28' (1 – 3)
Dejan Meleg   18'
Davy Klaassen   32'
Nicolai Boilesen   45'
Jody Lukoki   76'
Sportpark Puttereng,   Putten
Nézőszám: 4.500
Játékvezető: Wim Bronsfoort (holland)

  RKC Waalwijk 1 – 5   AFC Ajax
Robert Braber   19' (1 – 4)
Derk Boerrigter   17'   21'   28'
Ruben Ligeon   32'
Boban Lazic   79'
Mandemakers Stadion,   Waalwijk
Nézőszám: 5.500
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

  Werder Bremen 2 – 3   AFC Ajax
Joseph Akpala   84'
Nils Petersen   90'
(0 – 2)
Daley Blind   38'
Bojan Krkić   43'
Christian Eriksen   88'   56'
MEP Arena,   Meppen
Nézőszám: 7.100
Játékvezető: Michael Weiner (német)

Téli felkészülés szerkesztés

  • ANTALYA WINTERCUP 2014
Elődöntő
2014. január 10.
19:00
  Galatasaray 2 – 1 AFC Ajax
Burak Yilmaz   6'
Ibrahim Coskun   67'
(1 – 0)
Mike van der Hoorn   47'

Bronzmérkőzés
2014. január 11.
19:00
  Trabzonspor 1 – 1 AFC Ajax
Emre Güral   8' (1 – 0)
Mike van der Hoorn   87'
  Büntetőpárbaj  
4 – 3

Idei tétmérkőzések szerkesztés

Holland-Szuperkupa szerkesztés

AFC Ajax 3 – 2 (h.u.) AZ Alkmaar
Gouweleeuw   69' (öngól)
Sigthórsson   75'
Siem de Jong   103'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Guðmundsson   51'
Aron Jóhannsson   67'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 48.000
Játékvezető: Richard Liesveld (holland)

HOLLAND-SZUPERKUPA 2013
 
AFC Ajax
8. kupagyőzelem

Eredivisie szerkesztés

1. forduló
2013. augusztus 2.
20:00
AFC Ajax 3 - 0 Roda Kerkrade
Van Rhijn   8'   27'
Siem de Jong   31'
Fischer   83'
Blind   68'
(2 - 0)
Jegyzőkönyv
Ard van Peppen   73'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.445
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

2. forduló
2013. augusztus 11.
14:30
AZ Alkmaar 3 - 2 AFC Ajax
Beerens   45'
Jóhansson   66' (11-esből)
Elm   74'
Johansson   52'
Viergever   63'
(1 - 1)
Jegyzőkönyv
Eriksen   21'
Siem de Jong   59'
Krkić   41'
Van Rhijn   65′
AFAS Stadion, Alkmaar
Nézőszám: 16.268
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

3. forduló
2013. augusztus 18.
12:30
AFC Ajax 2 - 1 Feyenoord
Sigthórsson   30' (11-esből)   36'
Eriksen   8'
(2 - 1)
Jegyzőkönyv
Pellé   5'
Vormer   29'
Mulder   30'
Immers   31'
Vilhena   90'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 52.581
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

4. forduló
2013. augusztus 23.
20:00
SC Heerenveen 3 - 3 AFC Ajax
Finnbogason   23'   32'
Eikrem   44'
Ziyech   35'
Slagveer   58'
De Roon   70'
(3 - 2)
Jegyzőkönyv
Moisander   13'
Sigthórsson   17'
Eriksen   65'
Van Rhijn   36'
Boilesen   62'
Abe Lenstra Stadion, Heerenveen
Nézőszám: 25.205
Játékvezető: Pieter Vink (holland)

5. forduló
2013. szeptember 1.
12:30
FC Groningen 1 - 1 AFC Ajax
Zeefuik   76'
Chery   79'
Van der Velden   90'
(0 - 1)
Jegyzőkönyv
Schöne   18'
Fischer   83'
Boilesen   90'
Euroborg, Groningen
Nézőszám: 20.000
Játékvezető: Serdar Gözübüyük (holland)

6. forduló
2013. szeptember 14.
18:45
AFC Ajax 2 - 1 PEC Zwolle
Serero   72'
Van der Werff   76' (öngól)
Boilesen   56'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Gravenbeek   89'
Van Polen   56'
Nijland   58'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.488
Játékvezető: Reinold Wiedemeijer (holland)

7. forduló
2013. szeptember 22.
16:30
PSV Eindhoven 4 - 0 AFC Ajax
Matavž   53'
Willems   61'
Hiljemark   64'
Ji-Sung Park   68'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Siem de Jong   67'
Phillips Stadion, Eindhoven
Nézőszám: 33.300
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

8. forduló
2013. szeptember 28.
20:45
AFC Ajax 6 - 0 Go Ahead Eagles
Van der Linden   48' (öngól)
Lesley de Sa   50'
Sigthórsson   52'   53'
Duarte   64'
Siem de Jong   69'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Falkenburg   10'
Türüç   59'
Schenk   68'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 48.587
Játékvezető: Tom van Sichem (holland)

9. forduló
2013. október 6.
12:30
AFC Ajax 3 - 0 FC Utrecht
Serero   45'
Klaassen   59'
Hoesen   90'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Ayoub   17'
Mårtensson   26'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 49.294
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

10. forduló
2013. október 19.
20:45
Twente Enschede 1 - 1 AFC Ajax
Castaignos   22'
Bengtsson   90'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Sigthórsson   81'
Serero   71'
Grolsch Veste, Enschede
Nézőszám: 30.000
Játékvezető: Pieter Vink (holland)

11. forduló
2013. október 26.
20:45
AFC Ajax 0 - 0 RKC Waalwijk
Denswil   72' (0 - 0)
Jegyzőkönyv
Duits   46'
Beauguel   87'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 48.256
Játékvezető: Eric Braamhaar (holland)

12. forduló
2013. november 2.
18:45
AFC Ajax 0 - 1 Vitesse Arnhem
Poulsen   63'
Blind   73'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Qazaishvili   90'
Vejinović   57'
Pröpper   78'
Kakuta   89'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.377
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

13. forduló
2013. november 10.
14:30
NEC Nijmegen 0 - 3 AFC Ajax
Higdon   58'
Leiwakabessy   66'
Stutter   90'
(0 - 2)
Jegyzőkönyv
Siem de Jong   26'   72'
Boilesen   28'
Björn Kuipers, Nijmegen
Nézőszám: 12.000
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

14. forduló
2013. november 23.
20:45
AFC Ajax 3 - 0 Heracles Almelo
Hoesen   2'
Fischer   56'
Klaassen   79'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Linssen   44'
Bruns   51'
Rienstra   80'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 49.747
Játékvezető: Pol van Boekel (holland)

16. forduló
2013. december 7.
18:45
AFC Ajax 4 - 0 NAC Breda
Davy Klaassen   34'   45'   65'
Bojan Krkić   68'   74'
(2 - 0)
Jegyzőkönyv
Kees Kwakman   30'
Sepp De Roover   36'
Kenny van der Weg   60'
Joey Suk   88′
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 50.189
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

17. forduló
2013. december 15.
12:30
SC Cambuur 1 - 2 AFC Ajax
Michiel Hemmen   82'
Marcel Ritzmaier    
(0 - 1)
Jegyzőkönyv
Lasse Schøne   40'
Davy Klaassen   90'
Cambuur Stadion, Leeuwarden
Nézőszám: 10.000
Játékvezető: Pieter Vink (holland)

18. forduló
2013. december 22.
12:30
Roda Kerkrade 1 - 2 AFC Ajax
Henk Dijkhuizen   34'   45'
Ard van Peppen   70'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Jaïro Riedewald   88'   90'   90'
Parkstad Limburg, Kerkrade
Nézőszám: 18.058
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

19. forduló
2014. január 19.
16:30
AFC Ajax 1 - 0 PSV Eindhoven
Kolbeinn Sigþórsson   64' (0 - 0)
Jegyzőkönyv
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.396
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

20. forduló
2014. január 26.
14:30
Go Ahead Eagles 0 - 1 AFC Ajax
Marnix Kolder   62'
Doke Schmidt   90'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Lasse Schøne   74'
Davy Klaassen   51'
De Adelaarshorst, Deventer
Nézőszám: 7.938
Játékvezető: Reinold Wiedemeijer (holland)

21. forduló
2014. február 2.
12:30
FC Utrecht 1 - 1 AFC Ajax
Steve De Ridder   33' (1 - 1)
Jegyzőkönyv
Daley Blind   25'
Nieuw Galgenwaard, Utrecht
Nézőszám: 19.245
Játékvezető: Richard Liesveld (holland)

23. forduló
2014. február 9.
14:30
PEC Zwolle 1 - 1 AFC Ajax
Guyon Fernandez   36' (1 - 1)
Jegyzőkönyv
Davy Klaassen   7'
IJseldelta Stadion, Zwolle
Nézőszám: 12.500
Játékvezető: Eric Braamhaar (holland)

24. forduló
2014. február 16.
16:30
AFC Ajax 3 - 0 SC Heerenveen
Lasse Schøne   12' (11-esből)   18' (11-esből)   82'
Thulani Serero   20'
Ricardo van Rhijn   48'
(2 - 0)
Jegyzőkönyv
Joey van den Berg   12'
Marten de Roon   20'
Hakím Zíjes   34'
Joost van Aken   86'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.396
Játékvezető: Pol van Boekel (holland)

25. forduló
2014. február 23.
14:30
AFC Ajax 4 - 0 AZ Alkmaar
Siem de Jong   4'
Lerin Duarte   54'   74'
Ricardo Kishna   60'
Lesly de Sa   26'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Celso Ortíz   40'
Viktor Elm   84'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.404
Játékvezető: Pieter Vink (holland)

26. forduló
2014. március 2.
14:30
Feyenoord 1 - 2 AFC Ajax
Graziano Pellè   30'
Jordy Clasie   49'
(1 - 1)
Jegyzőkönyv
Kolbeinn Sigþórsson   45'
Joël Veltman   72'   88'
De Kuip, Rotterdam
Nézőszám: 48.000
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

27. forduló
2014. március 9.
16:30
AFC Ajax 1 - 1 SC Cambuur
Siem de Jong   2' (1 - 0)
Jegyzőkönyv
Martijn Barto   53'   90'
Marcel Ritzmaier   41'
Ramon Leeuwin   79'
Jody Lukoki   90'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 52.354
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

28. forduló
2014. március 16.
16:30
NAC Breda 0 - 0 AFC Ajax
Kees Kwakman   57'
Elson Hooi   64'
Gill Swerts   71'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Thulani Serero   45'
Joël Veltman   60'
Rat Verlegh, Breda
Nézőszám: 18.500
Játékvezető: Richard Liesveld (holland)

29. forduló
2014. április 2.
14:30
RKC Waalwijk 0 - 2 AFC Ajax
(0 - 2)
Jegyzőkönyv
Joël Veltman   14'
Davy Klaassen   28'
Mandemakers Stadion, Waalwijk
Nézőszám: 7.508
Játékvezető: Eric Braamhaar (holland)

30. forduló
2014. március 30.
18:45
AFC Ajax 3 - 0 Twente Enschede
Stefano Denswil   29'
Lasse Schøne   58'
Bojan Krkić   65'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.117
Játékvezető: Pieter Vink (holland)

31. forduló
2014. április 6.
14:30
Vitesse Arnhem 1 - 1 AFC Ajax
Bertrand Traoré   25'
Guram Kashia   83'
Lucas Piazón   89'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Kolbeinn Sigþórsson   47'
Daley Blind   40'
Lerin Duarte   71'
Ricardo van Rhijn   89'
GelreDome, Arnhem
Nézőszám: 25.500
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

32. forduló
2014. április 13.
16:30
AFC Ajax 3 - 2 ADO Den Haag
Christian Poulsen   35'   41'
Davy Klaassen   69'
Thulani Serero   79'
(1 - 1)
Jegyzőkönyv
Stefano Denswil   36' (öngól)
Tom Beugelsdijk   90'   43'
Aaron Meijers   31'
Mike van Duinen   90'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 52.671
Játékvezető: Richard Liesveld (holland)

33. forduló
2014. április 27.
14:30
Heracles Almelo 1 - 1 AFC Ajax
Simon Cziommer   22' (1 - 1)
Jegyzőkönyv
Lasse Schøne   13'
Polman Stadion, Almelo
Nézőszám: 8.500
Játékvezető: Pieter Vink (holland)

34. forduló
2014. május 3.
18:45
AFC Ajax 2 - 2 NEC Nijmegen
Jeffrey Leiwakabessy   9' (öngól)
Bojan Krkić   82'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Alirezá Dzsahánbahs   74'   88'
Samuel Štefánik   88'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.473
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

Az Eredivisie első 8 helyezettje szerkesztés

H Csapat M Gy D V GA Gk Pt 2014/15-ös kupaindulás
1. AFC Ajax 34 20 11 3 69:28 +41 71 BL-csoportkör
2. Feyenoord 34 20 7 7 76:40 +36 67 BL 3.selejtezőkör
3. Twente Enschede 34 17 12 5 72:37 +35 63 EL-rájátszás
4. PSV Eindhoven 34 18 5 11 60:45 +15 59 EL 3. selejtezőkör
5. SC Heerenveen 34 16 9 9 72:51 +21 57 Play-Off EL-helyért
6. Vitesse Arnhem 34 15 10 9 65:49 +16 55
7. FC Groningen 34 14 9 11 57:53 +4 51
8. AZ Alkmaar 34 13 8 13 54:50 +4 47
EREDIVISIE 2013-2014
 
AFC Ajax
33. bajnoki cím

Bajnoki statisztikɑ szerkesztés

Fordulók 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 Összesen
Fordulónként megszerzett pontok 3 0 3 1 1 3 0 3 3 1 1 0 3 3 3 3 3 3 3 3 1 3 1 3 3 3 1 1 3 3 1 3 1 1 71
Összpontszám növekedése 3 3 6 7 8 11 11 14 17 18 19 19 22 25 28 31 34 37 40 43 44 47 48 51 54 57 58 59 62 65 66 69 70 71 71
Helyezés a tabellán 2. 8. 4. 4. 4. 4. 7. 4. 3. 4. 2. 6. 3. 2. 2. 2. 2. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1.
Lőtt gólok fordulónként 3 2 2 3 1 2 0 6 3 1 0 0 3 3 4 4 2 2 1 1 1 2 1 3 4 2 1 0 3 2 1 3 1 2 69
Kapott gólok fordulónként 0 3 1 3 1 1 4 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 1 0 0 1 1 0 0 0 1 2 1 2 28
Sárga lapok fordulónként 2 1 0 2 2 1 1 0 0 1 1 2 0 0 3 1 0 1 0 1 0 0 0 2 1 1 0 2 0 0 3 1 0 0 29
Piros lapok fordulónként 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1

Holland-kupa szerkesztés

2. forduló szerkesztés

AFC Ajax 4 - 2 (h.u.) FC Volendam
Andersen   27'
Schöne   97'   115'   82'
Hoesen   112'
(1 - 1)
Jegyzőkönyv
Mühren   67'   94'
Coster   80'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 27.715
Játékvezető: Ed Janssen (holland)

3. forduló szerkesztés

AFC Ajax 4 - 1 ASWH
Fischer   20'
Hoesen   42'
De Jong   45'
Sigthórsson   72'
(3 - 1)
Jegyzőkönyv
Van Muyen   30'
Van de Werp   35'
Van Stokkom   52'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 17.861
Játékvezető: Jeroen Sanders (holland)

Nyolcaddöntő szerkesztés

IJsselmeervogels 0 - 3 AFC Ajax
Tony Tol   23'
Van de Laar   61'
(0 - 2)
Jegyzőkönyv
Fischer   4'   63'
Hoesen   9'
Sportpark De Westmaat, Spakenburg
Nézőszám: 7.500
Játékvezető: Tom van Sichem (holland)

Negyeddöntő szerkesztés

AFC Ajax 3 - 1 Feyenoord
Fischer   34'
Bojan Krkić   68'
Serero   90'
(1 - 1)
Jegyzőkönyv
Jean-Paul Boëtius   7'
Joris Mathijsen   35'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 50.340
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

Elődöntő szerkesztés

Döntő szerkesztés

PEC Zwolle 5 - 1 AFC Ajax
Thomas   7'   12'
Fernandez   22'   34'
Van Polen   50'   25'
(4 - 1)
Jegyzőkönyv
Van Rhijn   3'
Blind   25'
De Kuip, Rotterdam
Nézőszám: 42.500
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

Bajnokok Ligája szerkesztés

Csoportkör szerkesztés

1. forduló
2013. szeptember 18.
20:45
  FC Barcelona 4 - 0   AFC Ajax
Messi   22'   55'   75'
Piqué   69'
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Moisander   25'
Denswil   85'
Sigthórsson  
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 79.412
Játékvezető: Svein Moen (norvég)

2. forduló
2013. október 1.
20:45
  AFC Ajax 1 - 1   AC Milan
Denswil   90'
Van der Hoorn   92'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Balotelli   94'   60'
Constant   42'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.692
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)

3. forduló
2013. október 22.
20:45
  Celtic Glasgow 2 - 1   AFC Ajax
Forrest   45' (11-esből)
Kayal   53'
Van Dijk   44'
Biton   88′
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Schöne   94'
Veltman   43'
Poulsen   44'
Celtic Park, Glasgow
Nézőszám: 58.719
Játékvezető: Ivan Bebek (horvát)

4. forduló
2013. november 6.
20:45
  AFC Ajax 1 - 0   Celtic Glasgow
Schöne   51'
Klaassen   40'
Denswil   68'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Samaras   19'
Izaguirre   43'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.908
Játékvezető: Deniz Aytekin (német)

5. forduló
2013. november 26.
20:45
  AFC Ajax 2 - 1   FC Barcelona
Serero   19'
Hoesen   42'
Schöne   8'
Veltman   48′
Van Rhijn   59'
(2 - 0)
Jegyzőkönyv
Xavi   49' (11-esből)
Piqué   31'
Fábregas   39'
Iniesta   52'
Neymar   53'
Montoya   68'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 53.000
Játékvezető: Pavel Královec (cseh)

6. forduló
2013. december 11.
20:45
  AC Milan 0 - 0   AFC Ajax
Montolivo   22′
Balotelli   71'
Nigel de Jong   83'
De Sciglio   88'
Muntari   95'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Blind   63'
San Siro, Milánó
Nézőszám: 61.744
Játékvezető: Howard Webb (angol)

A H-csoport végeredménye szerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  FC Barcelona 6 4 1 1 16 5 +11 13
  AC Milan 6 2 3 1 8 5 +3 9
  AFC Ajax 6 2 2 2 5 8 –3 8
  Celtic Glasgow 6 1 0 5 3 14 –11 3

Európa Liga szerkesztés

Legjobb 32 szerkesztés

  AFC Ajax 0 - 3   Red Bull Salzburg
Veltman   13'
Siem de Jong   27'
Blind   77'
(0 - 3)
Jegyzőkönyv
Soriano   14' (11-esből)   35'
Mané   21'
Leitgeb   19'
Hinteregger   42'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.240
Játékvezető: Clément Turpin (francia)

  Red Bull Salzburg 3 - 1   AFC Ajax
Van der Hoorn   56' (öngól)
Mané   66'
Soriano   77'
Leitgeb   43'
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Klaassen   82'
Poulsen   43'
Denswil   49'
Red Bull Arena, Salzburg
Nézőszám: 29.320
Játékvezető: Paolo Tagliavento (olasz)

Sajátnevelések első tétmérkőzése a felnőttcsapatban szerkesztés

A táblázatban azon fiatal játékosok szerepelnek akik az előző 3 évben az Ajax-akadémiáján képezték magukat és közben a fiatalcsapatokat (Ajax A1 vagy Jong Ajax) erősítették. Ebben a szezonban pedig bemutatkoztak a felnőttcsapatban már tétmérkőzésen is.

Mez Név Pozíció Szezon Előző klub Debütálás tétmérkőzésen
Dátum Első tétmérkőzés Mérkőzés tipusa Életkor
43   Ricardo Kishna SZT 1. Jong Ajax 2014. feb. 23. Ajax - AZ Alkmaar 4:0 Eredivisie 19 év 50 nap

Díjazottak szerkesztés

Csapaton belül szerkesztés

Csapaton belül is kiosztották a díjakat, amiket már régóta kapnak a legjobb játékosok. A Sjaak Swart-díjat - amit 1999 óta osztanak ki - most kapta meg első alkalommal egy nem európai játékos.

Bajnokságban szerkesztés

Az Eredivisie 2013-14-es szezonjában minden nagyobb díjat a bajnok Ajax játékosai kapták. Így a fiatal középpályást, Davy Klaassent választották a bajnokság legnagyobb tehetségének.

Mérkőzés statisztikɑ szerkesztés

Minden mérkőzés a rendes játékidőben elért eredmények alapján van besorolva, de a hosszabbításban lőtt gólok is be vannak írva. Ebben a szezonban 2 olyan mérkőzése volt az Ajax-nak mely hosszabbítás után dőlt el.

Tipus Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Lőtt gólok Kapott gólok Gólkülönbség
Eredivisie 34 20 11 3 69 28 +41
Holland - kupa 6 4 1 1 16 9 +7
Holland Szuperkupa 1 0 1 0 3 2 +1
BL - csoportkör 6 2 2 2 5 8 -2
EL 2 0 0 2 1 6 -5
ÖSSZESEN 49 26 15 8 94 53 +41

Csapat statisztika szerkesztés

Íme néhány érdekes statisztikai adat, amelyek a szezonban lejátszott 49 tétmérkőzés alatt jöttek össze.

ÁLTALÁNOS

  • KAPOTT GÓLOK NÉLKÜLI MÉRKŐZÉSEK SZÁMA: 19
  • LEGNAGYOBB ARÁNYÚ GYŐZELEM: 6ː0 Ajax-Go Ahead Eagles (bajnoki)
  • LEGNAGYOBB ARÁNYÚ VERESÉG: 4ː0 FC Barcelona-Ajax (BL) és PSV-Ajax (bajnoki)

SOROZATOK

  • LEGHOSSZABB VERETLEN SOROZAT: 17 mérkőzés (2013. november 6. - 2014. február 16.)
  • LEGHOSSZABB GYŐZELMI SOROZAT:
  • LEGHOSSZABB NYERETLEN SOROZAT:
  • LEGHOSSZABB KAPOTT GÓL NÉLKÜLI SOROZAT:
  • LEGHOSSZABB GÓLSZERZŐ SOROZAT:
  • LEGHOSSZABB RÚGOTT GÓL NÉLKÜLI SOROZAT:

LEGTÖBB / LEGKEVESEBB

  • LEGTÖBB GÓL EGY MÉRKŐZÉSEN: 3ː3 SC Heerenveen-Ajax, 6ː0 Ajax-Go Ahead Eagles, 4ː2 Ajax-FC Volendam, 5ː1 PEC Zwolle-Ajax
  • LEGTÖBB LŐTT GÓL EGY MÉRKŐZÉSEN: 6ː0 Ajax-Go Ahead Eagles (bajnoki)
  • LEGTÖBB KAPOTT GÓL EGY MÉRKŐZÉSEN: 5ː1 PEC Zwolle-Ajax (kupa)
  • LEGTÖBB LAP EGY MÉRKŐZÉSEN: 5 AZ Alkmaar-Ajax (kupa)
  • LEGTÖBB NÉZŐ HAZAI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEN: 52.671 Ajax-ADO Den Haag
  • LEGTÖBB NÉZŐ HAZAI TÉTMÉRKŐZÉSEN: 53.000 Ajax-FC Barcelona (BL)
  • LEGKEVESEBB NÉZŐ HAZAI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEN: 48.256 Ajax-RKC Waalwijk
  • LEGKEVESEBB NÉZŐ HAZAI TÉTMÉRKŐZÉSEN: 17.861 Ajax-ASWH (kupa)

Játékos statisztikák szerkesztés

Góllövőlista szerkesztés

Az idei szezon legeredményesebb játékosa az Ajax-nál a dán középpályás, Lasse Schøne lett.

No. Játékos Bajnokság[2] Kupa[3] Szuperkupa Bajnokok Ligája[4] Európa Liga[5] ÖSSZESEN
01.   Lasse Schøne 9 3 0 2 0 14
02.   Kolbeinn Sigþórsson 10 1 1 0 0 12
03.   Davy Klaassen 10 0 0 0 1 11
04.   Siem de Jong 7 1 1 0 0 9
05.   Viktor Fischer 3 4 0 0 0 7
06.   Danny Hoesen 2 3 0 1 0 6
07.   Bojan Krkić 4 1 0 0 0 5
-   Thulani Serero 3 1 0 1 0 5
09.   Lerin Duarte 3 0 0 0 0 3
-   Ricardo van Rhijn 2 1 0 0 0 3
11.   Christian Eriksen 2 0 0 0 0 2
-   Joël Veltman 2 0 0 0 0 2
-   Jairo Riedewald 2 0 0 0 0 2
-   Stefano Denswil 1 0 0 1 0 2
15.   Niklas Moisander 1 0 0 0 0 1
-   Lesley de Sa 1 0 0 0 0 1
-   Nicolai Boilesen 1 0 0 0 0 1
-   Daley Blind 1 0 0 0 0 1
-   Ricardo Kishna 1 0 0 0 0 1
-   Christian Poulsen 1 0 0 0 0 1
-   Lucas Andersen 0 1 0 0 0 1

Kanadai ponttáblázat szerkesztés

Íme az Ajax játékosainak elért teljesítménye a kanadai ponttáblázat alapján. Ezen táblázatban azokat a játékosokat (jelenlegi vagy volt játékosokat) lehet látni, akik legalább egy pontot szereztek tétmérkőzésen. Minden játékoshoz az Ajax-ban elért pontszám van leírva. Van aki ősszel még más csapatot erősített (Lerin Duarte) de az ott elért pontszámát nem számoltuk ide.

A csapat legértékesebb játékosa támadásokban a dán középpályás, Lasse Schøne lett a maga 22 pontjával.

A rangsor a pontszám alapján állt össze. Azonos pontszám alapján az van előnyben aki a legtöbb gólt szerezte.

No. Játékos Bajnokság[6] Kupa Szuperkupa Bajnokok Ligája[7] Európa Liga[8] PONTSZÁM (G+Gp)
Gól Gólpassz Gól Gólpassz Gól Gólpassz Gól Gólpassz Gól Gólpassz
01.   Lasse Schøne 9 8 3 0 0 0 2 0 0 0 22 (14+8)
02.   Davy Klaassen 10 3 0 1 0 0 0 0 1 0 15 (11+4)
03.   Kolbeinn Sigþórsson 10 2 1 0 1 0 0 0 0 0 14 (12+2)
04.   Viktor Fischer 3 2 4 3 0 0 0 0 0 0 12 (7+5)
05.   Siem de Jong 7 2 1 0 1 0 0 0 0 0 11 (9+2)
06.   Danny Hoesen 2 2 3 2 0 0 1 0 0 0 10 (6+4)
07.   Bojan Krkić 4 3 1 1 0 0 0 0 0 1 10 (5+5)
-   Thulani Serero 3 3 1 0 0 0 1 2 0 0 10 (5+5)
09.   Ricardo van Rhijn 2 3 1 0 0 0 0 1 0 0 7 (3+4)
10.   Christian Eriksen 2 3 0 0 0 1 0 0 0 0 6 (2+4)
11.   Joël Veltman 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 4 (2+2)
12.   Christian Poulsen 1 3 0 0 0 0 0 0 0 0 4 (1+3)
13.   Lerin Duarte 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 (3+0)
14.   Stefano Denswil 1 0 0 1 0 0 1 0 0 0 3 (2+1)
15.   Niklas Moisander 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0 3 (1+2)
-   Lesley de Sa 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0 3 (1+2)
-   Nicolai Boilesen 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0 3 (1+2)
-   Daley Blind 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0 3 (1+2)
-   Ricardo Kishna 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0 3 (1+2)
20.   Jairo Riedewald 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 (2+0)
21.   Lucas Andersen 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 (1+0)
22.   Ruben Ligeon 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 (0+1)

Lapok szerkesztés

SÁRGA LAPOK
No. Játékos neve ÖSSZESEN Eredivisie Kupa Szuperkupa Bajnokok Ligája Európa Liga
01.   Ricardo van Rhijn 7 5 1 0 1 0
-   Daley Blind 7 4 1 0 1 1
03.   Joël Veltman 6 2 2 0 1 1
04.   Christian Poulsen 4 2 0 0 1 1
-   Stefano Denswil 4 0 1 0 2 1
06.   Bojan Krkić 3 3 0 0 0 0
-   Nicolai Boilesen 3 3 0 0 0 0
-   Thulani Serero 3 3 0 0 0 0
-   Lasse Schøne 3 1 1 0 1 0
10.   Niklas Moisander 2 0 1 0 1 0
-   Lesly de Sa 2 1 1 0 0 0
-   Davy Klaassen 2 1 0 0 1 0
-   Siem de Jong 2 1 0 0 0 1
14.   Mike van der Hoorn 1 0 0 0 1 0
-   Viktor Fischer 1 1 0 0 0 0
-   Jairo Riedewald 1 1 0 0 0 0
-   Lerin Duarte 1 1 0 0 0 0
PIROS LAPOK
No. Játékos neve ÖSSZESEN Eredivisie Kupa Szuperkupa Bajnokok Ligája Európa Liga
01.   Joël Veltman 2 0 1 0 1 0
02.   Ricardo van Rhijn 1 1 0 0 0 0

MEGJEGYZÉS: A játékos aki egy mérkőzésen 2 sárga lap után kap pirosat, annak be van írva mind a három lap a táblázatba.

Egy tétmérkőzésen legtöbb gólt szerző játékosok szerkesztés

A következő táblázatban a csapat azon játékosai szerepelnek akik az idei szezonban a legtöbb gólt - minimum 3-at - szerezték egy tétmérkőzésen.

Ebben a szezonban csupán 2 játékosnak sikerült elérnie a mesterhármast egy mérkőzésen.

# Játékos Gólok   Dátum Mérkőzés tipusa Végeredmény
1.   Davy Klaassen 3 2013. december 7. Bajnoki mérkőzés Ajax - NAC Breda 4ː0
2.   Lasse Schøne 3 2014. február 16. Bajnoki mérkőzés Ajax - SC Heerenveen 3ː0

Idei büntetők szerkesztés

A következő táblázat a csapat idei büntetőit mutatja meg, amiket tétmérkőzéseken lőttek. A büntetők sorrendje a dátum szerint van megadva.

# Játékos Büntető Dátum Mérkőzés tipusa Végeredmény
1.   Kolbeinn Sigþórsson GÓL 2013. augusztus 18. Eredivisie (3.) Ajax - Feyenoord 2ː1
2.   Kolbeinn Sigþórsson KIHAGYVA 2013. szeptember 18. BL-csoportkör   FC Barcelona - Ajax 4ː0
3.   Lasse Schöne GÓL 2014. február 06. Eredivisie (22.) Ajax - FC Groningen 2ː1
4.   Lasse Schöne GÓL 2014. február 16. Eredivisie (24.) Ajax - SC Heerenveen 3ː0
5.   Lasse Schöne GÓL 2014. február 16. Eredivisie (24.) Ajax - SC Heerenveen 3ː0

Érdekességek és jubileumok szerkesztés

  • A csapat eddigi legdrágábban (16,25 millió euró) igazolt játékosa, a szerb Miralem Sulejmani még a szezon kezdete előtt eligazolt ingyen, így ő lett az a játékos akin a legtöbbet bukott anyagilag a csapat.
  • December 22-én a Roda Kerkrade ellen megnyert (1ː2) találkozón, Jairo Riedewald először lépett pályára Eredivisie-mérkőzésen. Debütálásakor 2 gólt is szerzett. Ezzel ő lett a csapat eddigi legfiatalabb játékosa aki bajnoki debütálásakor gólt szerzett.[9]
  • 2018. március 2-án az Eredivisie 26. fordulójában Joël Veltman belőtte a De Klassieker eddigi tétmérkőzéseinek 650. gólját.
  • Az idei szezonban a csapat 3 játékosa csatlakozott a csapaton belüli "Századosok" közé. A két védő, Daley Blind és Ricardo van Rhijn lejátszották a 100. tétmérkőzésüket, míg a kapus Kenneth Vermeer a 100. Eredivisie mérkőzésén lépett pályára.
  • 21 szezon után idén fordult elő először, hogy egy szezonon belül legalább 3 De Klassieker-mérkőzést játszanak le és mindet az Ajax nyerje meg a rendes játékidőben. Eddigi egyetlen alkalommal ez az 1992/93-as szezonban fordult elő.
  • A 2006-07-es szezon óta, most tudott először nyerni az Ajax egy szezonon belül legalább 2 kupát.

Források szerkesztés

  1. Az idei keret. Worldfootball. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
  2. Eredivisie góllövőlista. worldfootball. (Hozzáférés: 2015. május 12.)
  3. Holland kupa-góllövőlista. worldfootball. (Hozzáférés: 2015. május 12.)
  4. BL-góllövőlista. worldfootball. (Hozzáférés: 2015. május 13.)
  5. EL-góllövőlista. worldfootball. (Hozzáférés: 2015. május 13.)
  6. Eredivisie kanadai táblázat. worldfootball. (Hozzáférés: 2018. január 11.)
  7. BL kanadai táblázat. worldfootball. (Hozzáférés: 2018. január 11.)
  8. EL kanadai táblázat. worldfootball. (Hozzáférés: 2018. január 11.)
  9. Legfiatalabb gólszerző debütálók (angol nyelven). [2014. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 8.)