Békés egymás mellett élés
A békés egymás mellett élés (oroszul мирное сосуществование, angolul peaceful coexistence) nemzetközi politikai fogalmát a szovjet külpolitikában a hidegháborúnak a második világháborút követő különösen kiélezett szakasza után, a Hruscsov politikája által fémjelezte enyhülési időszakban kezdték széles körben használni.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/7e/John_Kennedy%2C_Nikita_Khrushchev_1961.jpg/300px-John_Kennedy%2C_Nikita_Khrushchev_1961.jpg)
A fogalom másik fő alkalmazási területét Ázsiában az 1954-es indiai-kínai tárgyalásokon elfogadott nyilatkozat alapozta meg, ami a békés egymás mellett élés öt alapelvéről szólt, később széles körben használt hindi nyelvű formában Pancsa Sila doktrínaként emlegették.
A fogalom fő politikai tartalma a szocialista és kapitalista világrendszer közötti békés verseny lehetőségének elfogadása volt, a háború elkerülhetetlenségének dogmájával szemben.[1]
A magyar kifejezés megalkotói az eredeti orosz szó pontos fordítását, az „együttlétezés” szót magyartalannak, az „együttélést” túl intimnek tartották, ezért választották ezt a négy szóból álló megoldást.
Az 1989 után az európai szocialista országokban végbement rendszerváltások, a szocialista világrendszer megszűnte után a fogalom elvesztette jelentőségét.
Definíciója
szerkesztésEgy lehetséges definíció szerint[2] a békés egymás mellett élés gyűjtőelv, amely a nemzetközi jog alapvető, minden államra kötelező elveit tartalmazza:
- az államok szuverenitása, egyenlősége
- az egymás belügyeibe történő be nem avatkozás
- az erőszak tilalma
- az önrendelkezés joga
- a nemzetközi szerződések jóhiszemű teljesítése
- a nemzetközi viták békés rendezése
- az államok együttműködési kötelezettsége.
Története
szerkesztésA békés egymás mellett élés gondolatát nemzetközi fórumokon először 1922 áprilisában Csicserin szovjet külügyminiszter vetette fel az első világháború utáni helyzetet rendezni hivatott genovai konferencián Lenin utasítására mint a Szovjetunió javaslatát a különböző társadalmi rendszerű országok közötti békés egymás mellett élésre és gazdasági együttműködésre.[3]
A második világháború után, a hidegháború megindulása nyomán a Szovjetunió és szövetségesei az elkerülhetetlennek tarott következő háborúra készültek. Sztálin halála után azonban az új szovjet vezetés változtatott külpolitikáján is, és a két világrendszer közötti háború elkerülhetetlenségének gondolata háttérbe szorult a szovjet ideológiában.
Hruscsov 1956-ban az SZKP XX. kongresszusán alapvető változásokat hirdetett meg. Az új külpolitika lényege a két szuperhatalom közötti feszültségek csökkentése, a nukleáris háború elkerülése, a békés egymás mellett élés lett. Hruscsov az ilyen irányú elkötelezettségét már az 1955-ös genfi csúcstalálkozón való részvételével, majd az 1959-ben tett 13 napos egyesült államokbeli látogatásával demonstrálta.[4]
A békés egymás mellett élés gondolata világméretű elterjedésében nagy szerepet kapott az indiai–kínai közeledés, és a közöttük megkötött 1954-es megállapodás. Az ekkor elfogadott öt alapelv, a korban elterjedt hindi nyelvű nevén Pancsa sila a következő volt:[5]
- egymás területi épségének és szuverenitásának kölcsönös tiszteletben tartása
- meg nem támadás
- kölcsönös be nem avatkozás egymás belügyeibe
- egyenlőség és kölcsönös előnyök
- békés egymás mellett élés.
Ezeket az elveket részletesebben is kifejtették az Indiába látogató Csou En-laj és Nehru miniszterelnökök közös nyilatkozatában 1954 júniusában. A békés egymás mellett élés öt alapelvét némileg módosított formában az ENSZ is elfogadta 1957 decemberében. A két ázsiai nagyhatalom közötti kapcsolatok azonban az 1962-es kínai–indiai határháború nyomán megromlottak.
A Kínában lezajlott nagy belső változások, a nagy ugrás és a kulturális forradalom, majd a szovjet–kínai szakítás nyomán a kínai külpolitika is alapvetően megváltozott, és Kína elvetette a békés egymás mellett élés politikáját, és élesen bírálta a Szovjetuniót ezzel kapcsolatban is.
Európában ezzel egyidejűleg az enyhülés politikája kezdett érvényesülni.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ https://www.jugendopposition.de/lexikon/sachbegriffe/148540/friedliche-koexistenz
- ↑ Akadkislex
- ↑ Георгий Васильевич Чичерин. (Hozzáférés: 2013. augusztus 16.)
- ↑ Theodore Otto Windt Jr., "The Rhetoric of Peaceful Coexistence: Khrushchev in America, 1959" Quarterly Journal of Speech (1971) 57#1 pp 11-22.
- ↑ Diplex 108. o.
Források
szerkesztés- ↑ Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990. ISBN 963 05 5279 5
- ↑ Diplex: Hajdu, Gyula (szerk). Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest: Akadémiai (1967)
További információk
szerkesztés- ↑ Vilpollex: Bognár Károly (szerk): Világpolitikai kislexikon. 2. Budapest: Kossuth. 1978. 59–60. o. ISBN 963 09 1213 9
- Koexistenz: "Eine Form des Klassenkampfes