Főmenü megnyitása

Bíró Sándor (történész)

történész

Bíró Sándor (Alsósófalva, 1907. április 12.Antibes, Franciaország, 1975. július 5.) magyar pedagógus, történetíró. Bíróné Váró Éva férje.

Bíró Sándor
Született 1907. április 12.
Alsósófalva
Elhunyt 1975. július 5. (68 évesen)
Antibes, Franciaország
Állampolgársága magyar[1]
Házastársa Bíróné Váró Éva
Foglalkozása pedagógus,
teológus,
történész

Életútja, munkásságaSzerkesztés

Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen, az egyetemet és a református teológiát Kolozsvárt és Párizsban végezte. Francia–román–történelem szakos diplomát a kolozsvári egyetemen szerzett (1932). Az Erdélyi Fiatalok egyik alapítója s főmunkatársa. 1932-től a kolozsvári református kollégium tanára, 1937-ben teológiai magántanári képesítést szerzett.

Több cikke és tanulmánya jelent meg az Ifjú Erdély, Ellenzék, Kiáltó Szó, Keleti Újság és a Magyar Nép hasábjain. Történeti kutatásainak előterében az erdélyi történelem állt. 1944 előtt megjelent főbb munkái: A bujdosó fejedelem (Hasznos Könyvtár 9. Brassó, 1936); Az ókor története (Kolozsvár, 1937); A Székelyföld egyházi és kulturális élete 1919 után (Telegdy Zoltán: A nemes székely nemzet képe c. kötetben, Debrecen, 1939); Mátyás király (A Magyar Nép könyvtára 63. Kolozsvár, 1940); A Tribuna és a magyarországi román közvélemény (ETF 128. Kolozsvár, 1941). Sajtó alá rendezte Oroszhegyi Józsa Román élet c. munkáját (Erdélyi Ritkaságok 5. Kolozsvár, 1942).

A második világháború után Magyarországon fejtett ki történetírói munkásságot. Szilágyi Istvánnal szerkesztette A magyar református egyház története (Budapest, 1954) c. kötetet. Bălcescu Miklós a magyar és román nép összefogásáért c. tanulmánya (Budapest, 1954) a román-magyar kapcsolatokkal foglalkozott. Végül egy történeti módszertani kötetet írt: Történelemtanításunk a XIX. század első felében a korabeli tankönyvirodalom tükrében (Budapest, 1960).

Magyarországon különböző középiskolákban tanított, 1961-ben kandidátusi fokozatot szerzett a neveléstörténet témakörből, 1954-59-ig, majd újból 1964-től 1972-es nyugdíjazásáig lehetett az ELTE oktatója ill. főmunkatársa a Kelet-Európa Tanszéken.

Váratlanul hunyt el Antibes-ben, ahol Franciaországban élő fiát látogatta meg.

ForrásokSzerkesztés

  1. general catalog of BnF. (Hozzáférés: 2017. március 25.)

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés