Bărăgani deportálások

A Bánát romániai része
A Bánát romániai része
A Bărăgan Románia térképén
A Bărăgan Románia térképén

A bărăgani deportálások a romániai kommunista kormányzat által 1951-ben szervezett akció volt, melynek során mintegy negyvenezer különböző nemzetiségű embert telepítettek ki a jugoszláv határzónából a Bukarest és a Duna között elterülő Bărăgan-síkságra. Az érintettek a Bánság lakói voltak egy 25–50 kilométeres sávban[1] a jugoszláv határ mentén Óbéba (Temes megye) és Gruia (Mehedinți megye) között.[2] A deportálás 1956-ban ért véget.

ElőzményekSzerkesztés

A Joszif Visszarionovics Sztálin és Josip Broz Tito közötti szakadást követően (amely a keleti blokk országainak gazdasági és politikai fejlődéséről vallott eltérő nézetek miatt következett be, és 1948. júniusban maga után vonta Jugoszlávia kizárását a Kominformból), növekedett a feszültség Jugoszlávia és a Sztálin oldalán álló Románia között. A román állam vezetői biztonsági kockázatnak minősítették a Bánság jugoszláv határzónában élő lakosságát, ezért kidolgoztak egy tervet a határzóna „politikailag megbízhatatlan elemektől” való megtisztítására.

DeportálásSzerkesztés

ElőkészületSzerkesztés

 
A Bărăgan és a Duna–Fekete-tenger-csatorna munkatáborai, 1951–1956

A kitelepítéssel a tőkéseket(wd) és a kommunizmus egyéb ellenfeleit, az úgynevezett osztályellenségeket(wd) kellett ártalmatlanná tenni. A román vezetésnek ugyanakkor az is célja volt, hogy megtörje az ellenállást a mezőgazdaságban bevezetendő kollektivizálással szemben, és betelepítse a „Románia Szibériájának” is nevezett[3][4] Bărăgan gyéren lakott vidékét, és bevonja az eddig nem hasznosított sztyepp területét a mezőgazdasági művelésbe.[5]

1950. november 14-én a Securitate összeállította azoknak az elemeknek a kitelepítési tervét, akiknek a jelenléte veszélyesnek minősül a jugoszláv határ 25 kilométeres sávjában, amelyet három hónap alatt kellett befejezni. A kitelepítés 12 791 családot, összesen 40 320 személyt érintett, aki között vegyesen fordultak elő németek, szerbek, magyarok, bolgárok, de románok is[6] 297 faluban.[7] Bánát tartományból (Temes és Krassó-Szörény megye) 33 446 főt, Olténia tartományból (Mehedinți megye) 6874 főt telepítettek ki. Az intézkedés a következő célcsoportokra irányult:[5]

  • 19 034 kulák és fogadós
  • 1330 külföldi állampolgár
  • 8477 besszarábiai
  • 3557 aromán
  • 2344 Wehrmacht-kollaboráns
  • a romániai Deutsche Volksgruppe 257 vezetője
  • 657 csempész és embercsempész
  • 1054 titoista
  • 1218 személy, akinek a rokonai külföldre szöktek
  • a szocialista rend 731 ellensége
  • az antikommunista ellenállás 367 segítője
  • 162 nagybirtokos és gyáros
  • 341 politikai és köztörvényes elítélt
  • 590 olyan személy, akik a határzónán kívül éltek
  • 21 kereskedő
  • 180 egyéb

A kitelepítés a Román Népköztársaság Miniszertanácsának 344/1951. március 15. határozata alapján következett be:

A belügyminisztérium felhatalmazást kap, hogy ennek a határozatnak az alapján elrendelje minden olyan személynek az áttelepítését a túlnépesedett területekről, akinek a jelenléte ott jelenleg nem indokolt, valamint minden olyan személynek az áttelepítését bármely településről, akik a dolgozó néppel szembeni magatartásukkal kárt okoznak a Román Népköztársaságban a szocializmus építésének. Az áttelepítettek számára bármely településen kényszerlakhelyet lehet elrendelni.[8][9]

A koordinációs bizottság tagjai Alexandru Drăghici és Marin Jianu miniszterhelyettesek, Pavel Cristescu, a milícia altábornagya és Vladimir Mazuru, a Securitate vezérőrnagya voltak. Teohari Georgescu belügyminiszter és Ana Pauker külügyminiszter a Román Munkáspárt(wd) Politikai Bizottságának tagjaként a kitelepítés fő kezdeményezői és szervezői közé tartoztak.[10]

VégrehajtásSzerkesztés

 
A kitelepítettek által épített, már nem létező Giurgenii Noi(wd) (Răchitoasa) falu

A kitelepítések 1951. június 16-án kezdődtek el a nagyváradi határőr-akadémia 10 229 és egy tűzoltóiskola képviselőinek közreműködésével; 1964 katona tartalékként szerepelt. A parancsot Mihai Burcă vezérőrnagy, belügyminiszterhelyettes és Eremia Popescu vezérőrnagy, a Securitate egységeinek minisztere adta ki.[11][12]

Az érintett falvakat körbezárták, a listán szereplő kitelepítendő személyeket éjszaka közepén felébresztették, és felszólítótták őket, hogy két órán belül jelenjenek meg a vasútállomáson. Csak annyit vihettek magukkal, amit elbírtak. A tulajdonuk többi részét egy speciális bizottság az eredeti érték töredékéért értékesítette. A szállításhoz 2656 személykocsit és 6211 teherkocsit készítettek elő. Az utazás célját nem közölték. Az első vonatok június 16. és 20. között indultak el. A vonathiány miatt sokaknak két-három napig kellett várakoznia a hőségben. A csapatok által biztosított vonatok nem álltak meg a rendes állomásokon, hogy elkerüljék az érintkezést a többi polgárral.

A megérkezés után a „szerencsésebbeket” különleges, szovjet elnevezésű falvakban rögtönzött szalmatetős agyagkunyhókban helyezték el, a többieket a tarlókon rakták ki, ahol mintegy 2500 m² nagyságú, karókkal kijelölt telket kaptak. Kenyeret és vizet csak ritkán osztottak.

A mindenütt jelen levő hiány, a kedvezőtlen körülmények, a forró nyarak és tartós faggyal és hóviharral (crivăț) járó tél ellenére a kitelepítetteknek sikerült agyagból és fából egyszerű házakat építeniük; addig is ponyvával borított gödrökben laktak. Utána kezdték a vályogvetést a házak építéséhez; a házakat náddal fedték be. A túléléshez elengedhetetlen volt a kútfúrás és a föld megművelése.[11][12]

A kitelepítettek csak a lakóhelyüktől 15 kilométeres távolságban közlekedhettek, és a személyi igazolványukban a fénykép alatt a „D.O.“ (román nyeleven Domiciliu Obligatoriu, azaz kényszerlakhely) megjegyzés állt. Külső látogatót nem fogadhattak. A kitelepítetteknek mintegy egynegyede hunyt el a deportálás alatt.[8]

VisszatérésSzerkesztés

1956-ban, Románia ENSZ-csatlakozásakor fel kellett számolni a Bărăgan-síkság lágereit, ezek után megengedték a túlélőknek, hogy visszatérjenek szülőföldjükre.[13] A hazatérést és ingatlantulajdonuknak visszaadását az 1955. december 7-i 2694-es rendelet szabályozta.[14] A határozatban javasolták az időközben megalakult mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek, hogy vegyék fel tagjaik közé a hazatérőket.

A mezőgazdasági területeket 1956-ban nem adták vissza, mert azok már átkerültek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és állami gazdaságok tulajdonába. A házakat betelepülők foglalták el, vagy tönkrementek. A német visszatérők azonban, ha korlátozásokkal is, de visszakapták 1945-ben kisajátított házaikat. Ennek ellenére a mezőgazdaságban dolgozó német nemzetiségűek száma az 1948-as 74%-ról 1956-ban 22%-ra esett vissza.[15]

A Bărăganon hátramaradt települések többségét a román hatóságok elpusztították. Csak néhány település maradt meg, amelyeket utóbb munkatáborokká alakítottak politikai elítéltek számára. Politikai foglyok dolgoztak Rubla, Fundulea vagy Latesti falvakban; többek között itt raboskodott néhány évig Paul Goma disszidens író is.[16]

HatásaSzerkesztés

Nemzetközi tiltakozásSzerkesztés

1951. szeptember 25-én a bajor tartományi gyűlés elítélte a deportálást, és a több tízezer ember erőszakos elűzését a szülőföldjéről az emberi jogok megsértésének nyilvánította.[17]

A Bundestag 1951. október 17-i tiltakozásában megállapította, hogy a Bărăgan-síkságra való deportálás olyan körülmények között történt, amelyek ellentmondanak az emberségnek és az emberi méltóságnak.[18] A parlament felszólította a szövetségi kormányt, hogy nyújtson be tiltakozást az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez.[19]

Az érintettek reakciójaSzerkesztés

Sok német nemzetiségű érintettben az elhurcolás megérlelte a szándékot, hogy mielőbb elhagyják Romániát és lehetőleg Németországban vagy Ausztriában telepedjenek le. Többségük számára ez csak a Németország és Románia között 1978-ban megkötött egyezmény után vált lehetségessé. Ettől az időponttól kezdve tömeges elvándorlás kezdődött el, ami az 1980-as években erősödött, és az 1989-es romániai forradalom után is folytatódott. A 2011-es népszámláláskor Arad, Krassó-Szörény és Temes megyében összesen 14 310 német lakost jegyeztek fel,[20] szemben az 1930-as 273 670, az 1956-os 182 008 és az 1977-es 159 674 fővel.[21]

Rehabilitáció és jóvátételSzerkesztés

1990-ben Temesváron megalakult az egykori bărăgani deportáltak egyesülete (Asociația Foștilor Deportați în Bărăgan). A szervezet fő célja a kitelepítés tudományos feldolgozása, és a kutatási eredmények közzététele. Az egyesület tanácsadással áll az érintettek rendelkezésére, és kiáll a kárpótlásuk mellett.[22]

Ugyanabban az évben a román kormány elfogadta a 118/1990 számú törvényerejű rendeletet, amely a kényszermunka és kitelepítés idejét szolgálati időnek ismeri el a nyugdíj megállapításánál olyan módon, hogy minden év egy év és hat hónapnak számít. Ebbe beleszámít minden olyan idő, amelyet 1945. március 6-a után kényszermunkával vagy 1944. augusztus 23-a után kényszerű külföldi kitelepítésben töltöttek.[23]

1997. május 1-jén Adrian Severin román külügyminiszter bocsánatot kért Klaus Kinkel német külügyminisztertől azokért a jogtalanságokért, amelyeket a német népcsoport elszenvedett a kommunista diktatúra idején. A bánáti svábok deportálása mellett kitért a romániai németek Szovjetunióba hurcolására is, valamint az 1970-es és 1980-as években zajló emberkereskedelemre.[24]

2009. június 2-án a román parlament elfogadta a 221/2009 számú törvényt a politikai ítéletekről és a hozzájuk kapcsolódó adminisztratív intézkedésekről, amelyeket 1945. március 6. és 1989. december 22. között hoztak. A törvény előírta, hogy minden olyan személy, akit a megnevezett időszakban politikai ítélet vagy politikai jellegű adminisztratív intézkedés sújtott, a törvény hatálybalépését követő három éven belül bíróságon kérhet kártérítést az államtól az elszenvedet erkölcsi és anyagi károkért, valamint az eredeti jogokba visszahelyezést, amennyiben az ítélet jogfosztás vagy katonai lefokozás volt.[25][26]

A 118/1990 számú kártalanítási törvényt 2013. július 2-án a 211/2013 számú törvénnyel kiterjesztették azokra az érintettekre is, akik már nem román állampolgárok.[27][28]

EmlékezetSzerkesztés

 
A Bărăganba deportáltak emlékműve Temesváron (2016)

A volt deportáltak egyesülete munkásságának következtében a 45. évforduló alkalmából 1996-ban Temesváron felállították a Bărăganba deportáltak emlékművét.[29]

2001. május 13-án megemlékezést tartottak Münchenben 50 Jahre Baragan-Deportation mottóval Edmund Stoiber akkori bajor miniszterelnök védnökségével. Az előadások és pódiumbeszélgetések mellett megnyílt egy azonos témájú kiállítás is.[30]

2001. június 13-án a Ialomița megyei Fundata(wd) faluban is felállítottak egy emlékművet, amelynek márványlapjaira az összes kitelepített nevét felvésték.[4]

A bukaresti Falumúzeumban 2011. március 25. és május 1. között nyílt emlékkiállítás Rusaliile Negre: Deportarea în Bărăgan ('Fekete pünkösd: a bărăgani deportálás') címmel.[31]

A volt deportáltak egyesületének kezdeményezésére a temesvári Bánáti Falumúzeumban felépítették egy kitelepített lakhely valósághű másolatát.[3]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Ingomar Senz: Die Donauschwaben. München: Langen Müller. 1994. 240. o. ISBN 3-7844-2522-4  
  2. Banat’s historical chronology for the last Millennium. www.genealogy.ro (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  3. a b Stefan Both: Satele ridicate de bănăţeni în Bărăgan au fost rase în anii '60. Cum arăta o casă construită în „Siberia României“. adevarul.ro (2016. jún. 25.)
  4. a b Adrian Bucurescu: Un ultim sat al deportaţilor: Fundata. epochtimes-romania.com (2013. feb. 14.) (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  5. a b Wilhelm Weber: Und über uns der blaue endlose Himmel. Deportation in die Baragansteppe. München: Landsmannschaft der Banater Schwaben. 1998. 399. o. ISBN 3-00-002932-X  
  6. Wilhelm Weber: The fate of the Germans in the Banat after the coup d'état on 23rd August 1944 up until the deportation to the Bărăgan Steppes. www.dvhh.org (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  7. Hans Gehl: Wörterbuch der donauschwäbischen Lebensformen. Stuttgart: Franz Steiner Verlag. 2005. 31. o. = Donauschwäbische Fachwortschätze, 4. ISBN 3-515-08671-4  
  8. a b Verschleppung in die Baragansteppe. www.birda.de (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  9. Situația generală arestări și eliberări 1964–1968, Dosar 53, vol. 30. www.cnsas.ro (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  10. Mircea Rusnac: Deportarea bănăţenilor în Bărăgan (1951) din perspectivă istorică. istoriabanatului.wordpress.com (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  11. a b Dennis Deletant: Ceaușescu and the Securitate: coercion and dissent in Romania, 1965-1989. (hely nélkül): M.E. Sharpe. 1995. 27–28. o. ISBN 978-1563246340  
  12. a b Dennis Deletant: Communist terror in Romania: Gheorghiu-Dej and the Police State, 1948-1965. (hely nélkül): C. Hurst & Co. Publishers. 1999. 143–144. o. ISBN 1-85065-386-0  
  13. Horst G. Klein, Katja Göring: Rumänische Landeskunde. (hely nélkül): Gunter Narr. 1995. 44. o. ISBN 3-8233-4149-9  
  14. Wilhelm Weber: Gesetzestexte und Ministerratsbeschlüsse zur Bărăgan-Deportation. München: (kiadó nélkül). 1998.  
  15. Hannelore Baier: Die Deutschen in Rumänien 1953-1959. H-Soz-u-Kult, (2007. dec. 17.)
  16. Katharina Kilzer: Raub der Freiheit und der Menschenwürde. www.banater-schwaben.org (2011. máj. 19.) (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  17. Jakob Laub: Introduction. www.dvhh.org (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  18. Verhandlungen des Deutschen Bundestages. Stenographische Berichte, 1. Wahlperiode, 169. Sitzung. dserver.bundestag.de (1951. okt. 17.) (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  19. Wenzel Weigel: Die Aktion beginnt abends. Der Spiegel, (1951. nov. 17.)
  20. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  21. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
  22. Asociația Foștilor Deportați în Bărăgan. depbaragan.webnode.ro (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  23. Decret-lege Nr. 118 din 30 martie 1990 privind acordarea unor drepturi persoanelor persecutate din motive politice de dictatura instaurata cu incepere de la 6 martie 1945, precum si celor deportate in strainatate ori constituite in prizonieri. Monitorul Oficial, 209. sz. (1996. szept. 3.)
  24. Elisabeth Packi: Gegen das Vergessen - 60 Jahre seit der Russlanddeportation. www.heimathaus-billed.de (2015. jan. 8.) (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  25. Legea nr. 221/2009 privind condamnarile cu caracter politic si masurile administrative asimilate acestora, pronuntate in perioada 6 martie 1945 - 22 decembrie 1989. Monitorul Oficial, Partea I, 396. sz. (2009. jún. 11.)
  26. Wolfgang Wittstock: Moralische und materielle Entschädigung für Opfer kommunistischer Verfolgung. Siebenbürgische Zeitung, (2009. szept. 7.)
  27. Gesetz zur Entschädigung für Deportierte und politisch Verfolgte. Siebenbürgische Zeitung, (2013. júl. 4.)
  28. Legea nr. 211/2013 privind acordarea unor drepturi persoanelor care nu mai au cetățenia română, dar care au fost persecutate din motive politice de dictatura instaurată cu începere de la 6 martie 1945, precum și celor deportate în străinătate ori constituite în prizonieri. Monitorul Oficial, 398. sz. (2013. júl. 2.)
  29. Monument of the deportees to Bărăgan. monuments-remembrance.eu (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)
  30. Gedenkveranstaltung in München: '50 Jahre Baragan-Deportation. Siebenbürgische Zeitung, (2001. máj. 3.)
  31. Luminita Ciobanu: Expoziţie la Muzeul Satului: “Rusaliile Negre, Deportarea în Bărăgan”. jurnalul.ro (2011. márc. 24.) (Hozzáférés: 2021. máj. 15.)

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Deportation in die Bărăgan-Steppe című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.