Bessenyei Antal

(1920–2001) festűművész

Bessenyei Antal (Puj, 1920. december 5.2001. március 5.) festő, pedagógus.

Bessenyei Antal
Született1920. december 5.
Puj
Elhunyt2001. március 5. (80 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestőművész
SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

1920. december 5-én született Pujon, Erdély délnyugati részében, Hunyad megyében. Édesapja a vasútnál dolgozott Pujon mint raktárnok, majd főraktárnok. Édesanyja Magyarbánhegyesen, Békés megyében született. Ezzel magyarázható Bessenyei Antal kötődése mind Erdélyhez, mind Békés megyéhez. A trianoni döntés után édesapját a vasúttól eltanácsolták. A család Budapestre került, ott átélte – még csecsemőként – a vagonlakók sorsát. Később édesanyjával Magyarbánhegyesre költözött a nagyszüleihez. Ott végezte el az általános iskolát, amelynek során – a saját kifejezésével élve – az iskolai tanulmányok során „fedezte föl, hogy a ceruza az állandó jó pajtás, s a fehér papíron olyan képeket lehet kialakítani, amelyeket már meg is őrizhet az ember”. A békéscsabai reálgimnáziumban elvégezte az alsó négy osztályt. 1937 szeptemberétől a szegedi tanítóképzőben folytatta a tanulmányait. 1942 júniusában kapta meg a tanítói oklevelet.

1944 és 1949 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mestere Pór Bertalan volt. Egyik alapító tagja a Dési Huber István Képzőművész Népi Kollégiumnak, emellett számottevő pedagógusi munkásságot fejtett ki. 1954-től Békés megye rajzszakfelügyelője volt, majd 1959-ben Szarvasra költözött, s itt a Felsőfokú Óvónőképző Intézetben tanított. Magyarországon és külföldön is vezetett művésztelepeket. 1984-ben Hévízre települt át, 1993-ban műgyűjteményét odaajándékozta a városnak.

Egyéni kiállítások szerkesztés

  • 1966 • Művelődési Ház, Szarvas
  • 1975 • Vajda Péter Művelődési Központ, Szarvas
  • 1976 • Művelődési Ház, Mohács • Úttörőház díszterme, Szarvas
  • 1977 • Városi Művelődési Központ, Nyíregyháza
  • 1978 • Jurisich-vár, Kőszeg
  • 1981 • Vajda Péter Művelődési Központ, Szarvas
  • 1986 • SZOT kamaragaléria, Hévíz.

Válogatott csoportos kiállítások szerkesztés

  • 1984 • V. Dunántúli Tárlat, Kaposvár

Művek közgyűjteményekben szerkesztés

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Városi Gyűjtemény, Hévíz • Városi Gyűjtemény, Szigetvár.

Írásos művek szerkesztés

  • A kis barkácsoló (1967) Minerva
  • Rajz és kézimunka II. (1972) Tankönyvkiadó Vállalat
  • Praktikus ábrázolás az óvodában (1978) Tankönyvkiadó

Források szerkesztés