Betegségek nemzetközi osztályozása
- A BNO-kódrendszer hivatalos nemzetközi forrása az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapja; az ÁEEK által finanszírozott egészségügyi ellátások tekintetében az aeek.hu az irányadó!
A BNO az egészségügyben használt, a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló kódrendszer rövidítése. A nemzetközi szakirodalom a kódrendszert ICD-nek rövidíti (The International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems). Kialakításának az volt a célja, hogy bármelyik országban megbetegedett, illetve sérülést szerzett személy diagnózisát egységes kódrendszer alapján lehessen besorolni. A szabványos kódolás alapján a különféle statisztikákat, ország jelentéseket egységes kódolás alapján lehet összehasonítani.
Története
szerkesztésAlapja az 1893-ban elkészült Bertillon-féle osztályozás. Azóta a kódrendszer többszöri revízión ment át. 1948-ban a hatodik revíziót már az Egészségügyi Világszervezet felügyelete alatt dolgozták ki. A revíziókat elsősorban a betegségek pontosabb megfogalmazása, illetve újabbak megjelenése indokolta.
Jelenleg a tizedik revíziót használják. Ennek a változatnak az előkészítése 1983-ban kezdődött, ekkor tartották Genfben a BNO-10 előkészítő értekezletet. A revízió javaslat 1984-ben, illetve 1986-ban lett világszerte publikálva. Az észrevételek befogadására, illetve az új kódtáblázat végső elfogadására 1989. szeptember 26. és október 2. között Genfben került sor. A konferencián 43 ország, köztük Magyarország képviselője jelent meg. A tagállamok 1993. január 1-jétől léptették életbe a kódrendszert. Magyarországon a 9/1993 NM rendelet[1] hatálybalépése óta használják az egészségügyben. A jelenlegi, X. revízió 1996. január 1. óta hatályos.[2]
Sajnos a magyar fordítás nem következetes. Ezért a több ezer kód közül egy ritkább betegség kódját eléggé nehezen tudják az egészségügyi alkalmazottak megtalálni.
Használata
szerkesztés- Általában a kiadott leletre, beutalóra és zárójelentésre nem csak szövegesen, hanem kódolva is megadják a diagnózis kódját.
- 2006. október 16-ától társadalombiztosítási támogatással csak úgy rendelhető gyógyszer, ha a receptre a páciens diagnózis kódját is feltüntették [1] Archiválva 2021. május 9-i dátummal a Wayback Machine-ben. Ezt a rendelkezést az Alkotmánybíróság 29/2009-es határozata 2009 december 31-i határidővel megszüntette.
- Fekvőbeteg ellátás esetén a beírt diagnózis a finanszírozás egyik alapja.
- Éves statisztikai adatgyűjtéseknél általában ezt a kódolást használják.
BNO-10
szerkesztésFelépítése
szerkesztésA WHO (World Health Organization, Egészségügyi Világszervezet) által kiadott BNO kódrendszerben a kódok négy karakteresek. Az első karakter betű, majd következik két szám. Ez a három karakter határozza meg nemzetközi statisztikában használt betegségkategóriákat, amelyeket az esetek többségében egy negyedik karakter kisebb egységekre bont. (A negyedik karaktert az első háromtól pont választja el). Az WHO megengedi, illetve ajánlja, hogy az egyes országok az ötödik karakteren további alábontásokat alkalmazzanak. Általában a negyedik pozíción a „.8”-as jel az egyéb állapotot jelöli, míg a „.9” a három karakteres tétel címének felel meg, de minden további információ nélkül. Magyarországon a közfinanszírozott ellátások jelentési rendszerében olyan kódtörzset használnak, amely minden esetben 5 karakter hosszú, nem tartalmazza a harmadik karakter utáni pontot, és ahol nincs az ötödik (vagy ritkán a negyedik) karakteren aláosztás, ott a hiányzó pozíciókat '0'-val vagy 'H0'-val töltik fel. A finanszírozási szabályok elvárása miatt sok esetben felhasználják mind az öt karaktert.
Az eredeti WHO rendszer az első karakteren az U betű kivételével az angol ABC valamennyi betűjét felhasználja. Az U-betűt fenntartották olyan ideiglenes vagy csak egyes országokban használt állapotok kódolására, amelyek nem sorolhatók be semelyik hivatalos kategóriába vagy még nem kapták meg végleges helyüket. Ezek tehát nem nemzetközi szabványos kódok. Magyarországon például az U9990-et használják – Sine Morbo (betegség nélkül) fogalom kódolására.
A kódrendszer felépítése azonban ezen túlmenően is hierarchizált, azonban a magasabb egységeket a kódok nem tükrözik vissza, és ezeket az átfogó kategóriákat nem is lehet közvetlenül használni, hanem részben a tájékozódást, részben az adatok statisztikai aggregációját szolgálják.
A hierarchia legfelső szintjét a 21 főcsoport jelenti, amelyek blokkokra bomlanak. Ezek a blokkok tartalmazzák a már említett 3 karakteres tételeket.
Főcsoportok
szerkesztésAz osztályozás 21 főcsoportot tartalmaz. Ezek:
Néhány betegség kódja
szerkesztés(Itt a kódok az OEP által finanszírozott egészségügyi szolgáltatók számára előírt változat szerint vannak megadva, amely 1 betű és négy szám. A WHO szerinti forma 1 betű két szám, utána egy pont és még egy szám. Ezek a kódok az 5. karakter elhagyásával és a pont beszúrásával alakíthatók át a hivatalos formátumra. )
- B86H0 - Rühesség (scabies)
- E6600 - Elhízás
- F1950 - Drogok és pszichoaktív anyagok okozta pszichotikus zavarok
- F2000 - Paranoid szkizofrénia
- F3220 - Súlyos depressziós epizód
- F3410 - Disztimia (szorongás)
- F5210 - Szexuális averzió és a szexuális kapcsolat örömtelensége
- F6510 - Fetisisztikus transzvesztitizmus
- F8130 - Az iskolai készségek kevert zavara
- G35H0 - Sclerosis multiplex
- G8100 - Féloldali petyhüdt bénulás
- H2580 - Egyéb öregkori szürkehályog
- I10H0 - Magas vérnyomás betegség
- I2090 - Angina pectoris, k.m.n.
- I2590 - Idült ischaemiás szívbetegség (ISZB)
- I3510 - Az aorta (billentyű) elégtelensége
- I6180 - Agyállományi vérzés, egyéb
- I6320 - Encephalomalacia multiplex (Agyi infarktus)
- I6720 - Agyi arteriosclerosis
- I6940 - stroke (nem vérzésként vagy infarktusként jelölt)
- I7080 - Egyéb ütőerek atherosclerosisa
- I8300 - Az alsó végtagok visszértágulatai fekéllyel
- L89H0 - Decubitus fekély
- L97H0 - Alsó végtag fekélye
- M0590 - Seropositiv rheumatoid arthritis, k.m.n. (reumatikus gyulladás)
- M8100 - Osteoporosis
- S7200 - Combnyaktörés
- S8000 - Térd zúzódása
- T7420 - Nemi erőszak, abusus
- Z21H0 - HIV pozitív, k.m.n. (panaszmentes)
- Z6150 - Probléma gyermek kárára elk. nemi zaklatásból, nem családtag részéről
- Z6300 - Házas- vagy élettárssal kapcsolatos gondok
- Z6340 - Családtag eltűnése és halála
- Z6520 - Börtönből való szabadulással kapcsolatos gondok
- Z7200 - Dohányzás
- Z7210 - Alkoholizmus
- Z7260 - Fogadás és szerencsejáték
BNO-11
szerkesztésAz Egészségügyi Világszervezet 2018. június 18-án kiadta a BNO 11. kiadását.[3] Az osztályozást 2019. május 29-én elfogadta a közgyűlés, és a tagállamok úgy döntöttek, hogy 2022. január 1-jén hatályba lép.[4]
Néhány, a BNO finanszírozási jelentésekben történő használatára vonatkozó szabály
szerkesztés- Járóbeteg-ellátásban az S és T-vel kezdődő diagnózisok mellé kiegészítő diagnózist is kell írni, mely a sérülést befolyásoló tényezőt adja meg.
- Bizonyos diagnózisokat csak meghatározott életkorú páciensnek lehet megadni (például P9600 – Veleszületett veseelégtelenség maximum 1 éves korig írható fel).
- Bizonyos BNO-k csak adott nemű páciensnek írhatók fel (például O8400 – Ikerszülés, csak nőnek írható fel)
- Röntgenvizsgálatoknál nem a radiológus által fölállított, hanem a beküldő diagnózist kell jelenteni.
- Laboratóriumi vizsgálatoknál a diagnózis rögzítése nem kötelező.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről
- ↑ 42/1995. (XI. 14.) NM rendelet a Betegségek Nemzetközi Osztályozása X. Revíziója bevezetéséről
- ↑ WHO releases new International Classification of Diseases (ICD 11)
- ↑ World Health Assembly Update, 25 May 2019
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésForrások
szerkesztés- BNO-10: A betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása (10. revízió). Budapest, Népjóléti Minisztérium (1995). ISBN 9637025413
- A BNO-10 magyar nyelvű teljes kiadása letölthető az alábbi linkekről:
- BNO-kód-kereső – kód/betegség részlete alapján is BNO kód kereső (orvosiszotar.hu)
- Keresés az aktuális BNO-listán (OEP)
- Teljes diagnózis törzs
- Diagnózis kereső
- icd.who.int – a BNO hivatalos változata a WHO honlapján