Höchstädti csata (1704)

A höchstädti csata (angolszász irodalomban blenheimi csata) a spanyol örökösödési háború fordulópontja volt, melyben a John Churchill és Savoyai Jenő vezette szövetséges osztrák-angol-holland erők megsemmisítő vereséget mértek a Camille de Tallard marsall által irányított francia-bajor csapatokra. A csata után megfordult a háború menete, a harcok ezek után Franciaország földjére terelődtek.

Höchstädti csata
Marlborough hercege aláírja a parancsot Blindheimnél. Robert Alexander Hillingford olajfestménye.
Konfliktus	Spanyol örökösödési háború
Időpont	1704. augusztus 13.
Helyszín	Bajorország, Höchstädt és Blindheim falvak között
Eredmény	Döntő francia-bajor vereség
Szemben álló felek
Habsburg Birodalom Angol Királyság Németalföldi Egyesült Tartományok Német-római Birodalom Dán Királyság Franciaország Bajor választófejedelmség
Parancsnokok
Savoyai Jenő Badeni Lajos John Churchill, Marlborough hercege Louis Joseph de Bourbon Claude Louis Hector Camille d'Hostun II. Miksa Emánuel
Szemben álló erők
31 000 gyalogos, 19 920 lovas, 60 ágyú 73 gyalogoszászlóalj, 104 lovasszázad, 16 dragonyosszázad, összesen 56 000 katona, 90 ágyú
Veszteségek
4542 halott, 7942 sebesült 20 000 elesett, vízbe fúlt vagy megsebesült, 14 190 fogságba esett
Térkép
Höchstädti csata Pozíció Németország térképén
é. sz. 48° 38′ 42″, k. h. 10° 36′ 00″48.645, 10.6
A Wikimédia Commons tartalmaz Höchstädti csata témájú médiaállományokat.

„Második höchstädti csatának” is nevezik, megkülönböztetve az egy évvel korábban, 1703. szeptember 20-án ugyanitt zajlott első höchstädti csatától.

Előzmények

1703–1704 a Habsburg Birodalom egyik legnehezebb időszaka volt. A francia hadsereg, egyesülve a Bajor Választófejedelemség csapataival invázióra készült, emellett II. Rákóczi Ferenc felkelése a keleti országrészt fenyegette, sőt Észak-Itália felől is inváziós veszélytől kellett tartani. A veszélyt felismerve John Churchill, Marlborough grófja, a Hollandiában állomásozó szövetséges seregek parancsnoka elhatározta, hogy megállítja a Duna völgyében előretörő francia–bajor seregeket. Tervét a holland szövetségesek nem támogatták, mert féltek, ha kiviszi csapatait a régióból, a franciák lerohanják Hollandiát is.

A valóságban a szövetségeseknek, ha nem akarták elveszteni a háborút, egyetlen választása volt: Bécs megmentése, hiszen a császárváros elestével széthullott volna a franciaellenes szövetség, és XIV. Lajos francia király akadálytalanul biztosíthatta volna a spanyol trónt utódainak, ami az angolok számára elfogadhatatlan volt. Marlborough ezért azonnal elindult, és mind a hadtápot, mind az ellenség megtévesztését példamutatóan szervezte meg. Felvonulási útvonala mentén lerakatokat létesített, ahol a katonákat felszereléssel és élelemmel látták el, így a seregnek nem magának kellett az ellátmányt rekvirálnia. Ez növelte a csapatok morálját és gyorsította haladásukat. Mivel a herceg egymaga volt a hadtáp parancsnoka és a hadsereg fővezére, a ellátás tökéletes összhangban volt az útvonaltervvel (nem úgy, mint például a franciáknál). Marlborough nem csak a francia sereget tévesztette meg hadműveleteivel és irányváltásaival, de összezavarta a holland kormányt is, amely úgy tudta, hogy az angol–holland csapatok csak előrébb vonulnak a Németalföldet fenyegető franciák ellen.

Marlborough seregei öt hét alatt 400 km-t tettek meg, és a Duna felső folyása mentén megközelítették a francia seregeket. Camille d’Hostun, Tallard grófja kitért az összeütközés elől, helyette egyesült II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem csapataival; eközben John Churchill erői a Savoyai Jenő vezette osztrák fősereggel találkoztak. Itt kezdődött kettejük kapcsolata, ami a háború és életük végére kiváló munka- és baráti együttműködéssé alakult.

A csata

A seregek helyzete

A kissé nagyobb létszámú francia-bajor sereg Höchstädttől északra, Lutzingen és Blindheim falvak között foglalta el állásait a Nebel-patak mögött. A felállás szerencsétlen volt, ugyanis a sereg mögött volt a Duna folyó, jelentősen gátolva egy esetleges visszavonulást. Az osztrák erők a szövetségesek jobbszárnyán Savoyai Jenő vezetésével, a legjobb angol és holland csapatok a balszárnyon Marlborough irányítása alatt, a Nebel túloldalán álltak fel. Az angolszász történészek az angol csapatokhoz legközelebbi faluról, Blindheimről nevezték el az ütközetet blenheimi csatának.

A szövetséges támadás

A csata déli 12:30-kor vette kezdetét, rendkívül széles, 6 km-es arcvonalon. Savoyai Jenő a bajorokkal került szembe, akiknek az első vonalát két ízben is áttörte, de a bajor lovasság mindkét alkalommal vissza tudta verni. A jobbszárnyon kezdetben Marlborough nem tudott átkelni a Nebel túloldalára, kétórás küzdelem árán sikerült csak megvetnie lábát a túlparton. Ettől a ponttól a francia-bajor erők számára a helyzet kezdett romlani. A bajorok megrettentek Savoyai képzettebb osztrák csapatainak támadásaitól, és amikor a császári vezér egységei behatoltak Lützingenbe, a bajorok visszavonultak.

Marlborough erői Blindheim közelében át tudták törni a francia vonalakat is, akik szintén megkezdték a visszavonulást.

A francia csapatok pusztulása

A francia erők visszavonulását nagyban gátolta a Duna, mely megakadályozta, hogy dél felé meneküljenek. Északnyugati irányból érte őket a támadás, így egyedül kelet felé egy szűk folyosón, a folyóval párhuzamosan tudtak volna elvonulni, azonban a bajor erők megfutamodásával ez az út ki volt téve az osztrák erők támadásának. A visszavonulókat a folyóba szorították, ahol megpróbáltak átkelni, sokan megfulladtak, sokakat elfogtak. A végeredmény: a francia–bajor sereg összességében több mint 35 000 főt vesztett, azonban a szövetségesek is 12 000 halottal és sebesülttel fizettek a győzelemért.

A szövetséges erők győzelmüket a franciák rossz helyezkedésének, az angol csapatok rendkívüli tűzfegyelmének, valamint Savoyai Jenő és John Churchill remek vezetésének köszönhették.

Következmények

A háború menete ezzel a győzelemmel megfordult. Az osztrák főváros, Bécs fenyegetettsége elmúlt, a harcok francia földre terelődtek, és egy évtizeddel később, 1714-ben angol-osztrák győzelemmel fejeződött be a háború. A csata Rákóczi-szabadságharc menetének fordulópontját is jelentette, hiszen a közvetlen invázió veszélyének elhárulásával Ausztria a magyarországi eseményekre is odafigyelhetett.

Források

• szerk.: Jeremy Black: Höchstädti csata, Hetven döntő csata. Az ókortól napjainkig. Budapest: Atheneum Kiadó Kft. (2006). ISBN 9789639615922 
• Zachar József. Csaták, hadvezérek, katonák a XVIII. században. Budapest: Tankönyvkiadó (1990). ISBN 963-18-1921-3