Angol Királyság

történelmi állam a Brit szigeteken (927–1649; 1660–1707)

Az Angol Királyság egy nyugat-európai állam volt Nagy-Britannia (a sziget) déli részén. Az ország a mai felosztás szerint fénykorában Angliát és Wales-t foglalta magában. Eredetileg a királyság központja Winchesterben volt, de szinte ugyanilyen jogai voltak Londonnak, illetve Gloucesternek. Az ország fővárosa a 12. század kezdete óta London. Azóta az országok változtak a területén, de mindig itt volt a központ.

Angol Királyság
Kingdom of England
927/9731649
16601707
Az Angol Királyság címere
Az Angol Királyság címere
Az Angol Királyság zászlaja
Az Angol Királyság zászlaja
Az Angol Királyság területe és elhelyezkedése
Az Angol Királyság területe és elhelyezkedése
Mottó: Dieu et mon droit (franciául)
„Isteni jogom”

Általános adatok
Fővárosa Winchester (1066 előtt)
Westminster (1066 után)
Hivatalos nyelvek óangol (de facto, 1066-ig)
normann-francia (de jure, 1066 – 15. század)
középangol (de facto, 1066 – 15. század vége)
angol (de facto, 16. századtól)
walesi (de facto)
korni (de facto)
Vallás római katolikus (1533-ig)
anglikán (1533-tól)
Államvallás
Pénznem font sterling
Kormányzat
Államforma monarchia
Uralkodó király ill. királynő
Dinasztia Normann-ház (1066–1154)
Anjou-Plantagenêt-ház (1154–1399)
Lancaster-ház (1399–1461)
York-ház (1461–1485)
Tudor-ház (1485–1603)
Stuart-ház (1603–1714)
ElődállamUtódállam
 WessexNagy-Britannia Királysága 
 Mercia
 Kelet-Angliai Királyság
 Northumbria
 Walesi Hercegség

A mostani uralkodó, III. Károly a régi királyok modern örököse. Az angol király (és az angol királynő) címet 1707 óta nem használják, és hivatalosan helytelen, mikor a pozícióban lévőről beszélünk. A jelenlegi uralkodó a wessexi királyokig vissza tudja vezetni a családfáját az 1. évezredben.

Története szerkesztés

Az Angol Királyságnak nincs meghatározható alapítási dátuma. Az ország története a heptarchiáig vezethető vissza, amikor hét kisebb királyság, Kelet-Anglia, Essex, Kent, Mercia, Northumbria, Sussex és Wessex szövetséget kötött.

A 9. századtól a többi terület felett is erős hatalommal bírt a wessexi király. Nagy Alfréd (871899) nevezte először magát Anglia királyának. Fia kiterjesztette a katonailag ellenőrzött területet, amikor elfoglalta a szigetnek az addig dánok által uralt részeit. Testvérének Ethelfledának 918-as halálát követően Mercia uralkodója is ő lett. 927-ben az utolsó korai angol királyság, Northumbria is a wessexi király, Athelstan uralma alá került. Ő volt az első, aki egy egyesített Anglia felett uralkodott. Jogilag nem, de ténylegesen ő volt az első király.

Anglia ettől kezdve soha fel nem oszló politikai egység. Ennek ellenére a 10. században a vikingek Dániából többször megtámadták a szigetet. Erre válaszul II. Ethelred elrendelte az összes dán lemészárlását, aki 1002-ben az ország területén volt. Ez csak még inkább felkeltette I. Svend, Dánia és Norvégia uralkodójának érdeklődését a szigetország iránt. Élete hátralévő részében négy teljes hadjáratot vezetett Anglia ellen. 1013-ban II. Ethelreddel szemben őt koronázták Anglia királyává. 1014. február 2-án meghalt. Fia, Knut folytatta a háborút. II. Ethelred 1016. április 23-án meghalt. Fiát hamarosan megtámadta Knut. A dán király beleegyezett abba, hogy II. Edmunddal megosztva uralkodnak a területen, de Edmund később, 1016. november 30-án meghalt, így az ország a dán uralkodó uralma alatt egyesült. A dán uralom egészen II. Hardenkut haláláig, 1042. június 8-áig folytatódott. Ő Knut és Normandiai Emma, II. Ethelred özvegyének a fia volt. II. Hardeknut fiú utód, trónörökös nélkül halt meg, így a trónt féltestvére, Hitvalló Edward követte a trónon. Az Angol Királyság ismét független.

A béke csak a gyermektelen Edward haláláig, 1066. január 4/5-éig tartott. Ekkor sógorát, II. Haroldot koronázták meg. Unokatestvére, Hódító Vilmos szintén bejelentette az igényét a trónra. Anglia ellen támadást intézett, és Sussexnél 1066. szeptember 28-án lépett a szigetre. A király seregeivel együtt a Stamford Bridge-i győztes csatáét követően Yorkban állomásoztak. Végig kellett vonulniuk Anglián, hogy újabb ellenségükkel találkozzanak. II. Harold és I. Vilmos csapatai végül is a hastingsi csatánál (október 14.) találkoztak egymással. Harold elbukott, és Vilmos került ki győztesen. Ezt követően Vilmos csekély ellenállással el tudta foglalni Angliát. Ennek ellenére nem tervezte, hogy a területet a Normann Hercegséghez csatolja. Mint herceg, I. Fülöp hűbérese volt. Így, hogy egy független ország uralkodója, megvolt rá a lehetősége, hogy bármifajta külső hatástól függetlenül irányítsa az országot.

Az Angol Királyság és a Normann Hercegség között személyi perszonálunió állt fenn 1204-ig. Ebben az évben (Földnélküli) János I. Vilmos negyedik generációs leszármazottja, II. Fülöppel vívott csatájában elveszíti a kontinentális területek feletti irányítást. Az ország többi része továbbra is János, és örököseinek fennhatósága alá tartozik, ezek a mai Csatorna-szigetek.

János magáénak tudhatta még az Aquitánia hercege címet és a terület feletti jogokat is. Unokája, I. Edward megtámadta Utolsó Llywelynt, és győzelmével 1282-ben elfoglalta Waleset. Ő hozta létre, először idősebb fia, II. Edward számára a Wales hercege címet.

II. Edward volt az apja III. Edwardnak, akinek a francia trón iránti igénye indította el a százéves háborút. (13371453) A háborút Anglia elvesztette, és csak egyetlen francia város felett tudta megőrizni a befolyását: ez a város Calais.

A királyságnak rövid ideje volt az újjáépítésre, mert 1455 és 1487 között zajlott a rózsák háborúja. A háború lényegét tekintve a York-ház és a Lancaster-ház között kirobbant, a trón birtoklásáért folytatott polgárháború volt. Mindkét család III. Edward leszármazottja, közöttük szoros rokoni kapcsolatok voltak. A háború végén a Lancaster-ház női ágának és a York-ház férfi ágának egy-egy tagját találta a trónon, mert VII. Henrik és Yorki Erzsébet összeházasodtak, és így megszületett a Tudor-dinasztia.

Ezalatt Wales még mindig az I. Edward által kialakított közigazgatási és jogi keretek között működött. A második Tudor uralkodó, VIII. Henrik az egységesítési törvényekkel (Laws in Wales Act) ezt a területet is Anglia fennhatósága alá csatolta.

VIII. Henrik uralkodásának idején, 1541-ben az ír parlament az Ír Királyság királyává választotta, így perszonálunió jött létre a két ország között.

I. Mária uralkodása alatt Calais-t a franciák 1558. január 7-én elfoglalták. A Tudor-ház utolsó uralkodója, I. Erzsébet 1603. március 24-én meghalt. Utódja VI. Jakab skót király lett. A két ország perszonáluniója 1707-ig létezett úgy, hogy a két ország független maradt.

1707-ben az Act of Union reálunióvá alakította a perszonáluniót, létrehozva Nagy-Britannia Egyesült Királyságát, ami 1707 és 1801 között létezett. Anna volt az utolsó angol uralkodó, és egyben az újonnan létrehozott királyság első uralkodója. Az angol és a skót parlamentet összevonták, így jött létre a brit parlament. Ettől az időtől Angliának nincs önálló kormánya, ekkor vesztette el politikai önállóságát.

Köztársaság és Protektorátus szerkesztés

Anglia politikai létezésének elejétől a körülbelül 927-es megalapításától kezdve egy rövid időszakot leszámítva végig monarchia volt.

A kivégzett I. Károly helyett köztársasági irányítás vette át a hatalmat, amely korszak alatt (16491653) az ország neve Commonwealth of England volt. A köztársaság legfontosabb vezetője, Oliver Cromwell megpróbálta hatalmát kiterjeszteni Írországra és Skóciára is.

A győzedelmes tábornok azonban a köztársaság ellen fordult, és újfajta kormányzást hozott létre, melynek a neve: protektorátus. Ő lett az ország vezetője, haláláig, 1658. szeptember 3-áig betöltött tisztje pedig lordprotektor volt. Őt fia, Richard Cromwell követte.