Borbély Sándor (gyógypedagógus)

(1866–1932) magyar gyógypedagógus

Borbély Sándor (Aranyosrákos, 1866. január 14.Vác, 1932. december 9.) erdélyi magyar gyógypedagógus, a magyar siketnéma oktatás jelentős alakja.

Borbély Sándor
Borbély Sándor (1866-1932).jpg
Született 1866. január 14.[1]
Aranyosrákos
Elhunyt 1932. december 9. (66 évesen)[1]
Vác
Állampolgársága magyar
Foglalkozása gyógypedagógus
Kitüntetései Koronás Arany Érdemkereszt (1903)
A Wikimédia Commons tartalmaz Borbély Sándor témájú médiaállományokat.

ÉletpályájaSzerkesztés

Földművelésből élő tanult székely nemesi családból származott.[2] Gyermekéveit szülőfalujában töltötte. Tordán és Kolozsváron tanult. Házitanító volt Korbuly Ignác ügyész két fia mellett. 1889-ben végezte el a tanítóképzőt Budapesten, és még ugyanebben az évben a tordai unitárius algimnázium seniora lett. Szakvizsgát tett lélektanból és a siketnéma oktatás történelméből.

1897-től két évig tanított a siketek budapesti iskolájában, majd a Váci Országos Siketnéma Intézet gyakornokaként gyümölcsöztette tudását. A Nagy Sándor-féle - 1977-ben - megjelent „Pedagógiai lexikon” szerint 1899-től 1924-ig a Váci Siketnéma Intézet igazgatója volt. Ebben a minőségben készítette el 1900-ban a siketnéma intézetek első tantervét, és dolgozta ki a siketnéma oktatás módszertanát. Az 1900-ban megjelent „Tanterv és módszeres utasítások a siketnémák iskolái, intézetei számára” című műve, Európa hírűvé tette a magyar gyógypedagógiát. A tantervben az oktatás célját a következőképpen fogalmazta meg: „A társalgási, közvetlen beszélgetési formán keresztül a siketet beszélővé tenni.” A tanterv hatására minden osztályban bevezették az Urbantschitsch-féle hallási gyakorlatokat. A „ Vezérkönyv a siketnémák beszédtanításához” című két kötetes műve tartalmazza mindazt, ami egy második és harmadik osztályos siketnek igazán hasznos. Ebben a műben megmutatja, hogy az adott alkalommal mit, mennyit, hogyan kell és szabad ezen a fokon nyújtani, mennyire szabad a siket gyermek agyát megterhelni. Ezzel párhuzamosan 1900 és 1904 között ő vezette a Vácott működő Gyógypedagógiai Tanítóképző-tanfolyamot. (Ezt 1908-ban Budapestre helyezték át.)

1902-ben az ő szervező munkájának volt köszönhető a váci intézet fennállása századik évfordulójának megünneplése. Elhatározta, hogy ennek alkalmából új épületet építtet, melyben több iskolai tanterem, tornaterem, díszterem, szertár és tanári szoba is helyet kap. Ezt a ma működő épületet 1902 júliusában adták át. Ettől az időtől kezdve a régi épület túlnyomórészt nevelőotthon céljait szolgálta.

Borbély Sándor igazgató szerkesztésében, az intézet százéves fennállása alkalmából „Emlék-könyv a siketnémák váczi országos királyi intézete 100 éves fennállásának ünnepe alkalmára” címen egy igen értekés, tanulságos és mindenben bő tájékoztatást nyújtó könyvet szerkesztett. Ez tartalmazza az intézet keletkezését, fejlődését, szervezését, valamint a siketnémák ügyének és kiképzésének akkori állását. A könyv ismerteti az ország többi városában működő siketnéma intézet leírását és kibővül az intézetek, az igazgatók és az alapítók fényképével is.

TisztségeiSzerkesztés

  • 1903-ban „Borbély Sándornak a Siketnémák Váci Országos Intézete igazgatójának a gyógypedagógia terén szerzett érdemei elismeréséül, a király Őfelsége a Koronás Arany érdemkeresztet adományozta.”
  • 1905-ben megválasztják a Siketnéma Tanárok Országos Egyletének és a Magyar Védő Egylet elnökének. Ugyanebben az évben siketnéma óvodát létesít.
  • 1908-tól a Gyógypedagógiai Tanárképzőben előadó tanárként is működik. Majd ettől az évtől előadója a Gyógypedagógiai Intézetek Országos Szaktanácsának.
  • Munkatársa volt a Váci Hírlapnak és a Siketnéma Közlönynek, majd 1911 és 1918 között ő szerkesztette a Siketnémák Képes Lapját.

EmlékezeteSzerkesztés

  • 1915-ben 25 éves szolgálatának elismeréséül nevére alapítvány létesült.
  • 1923-ban megfestik arcképét. Szobrát a Váci Siketnéma Intézet előtt állították fel.
  • 1925-ben vonul nyugdíjba és ekkor megkapja a Signum Laudist.

HalálaSzerkesztés

1932. december 9-én (hosszas szenvedés után) Vácon fejezte be életét. Temetése szintén Vácon történt december 11-én, nagy részvét mellett. A maga fogalmazta gyászjelentés így foglalta össze életművét: „Egyfelől kisded némáknak ajkát nyitogatta magyar szóra, másfelől pedig a rosszul beszélő nagy magyaroknak nyelvét igazgatta jóra.”

Főbb műveiSzerkesztés

  • Bevezető jegyzetek a siketnémák oktatásának módszertanához (1909)
  • Nyelvünk védelme : gyomlálás a magyar nyelv kertjében (1910)
  • A némák megszólítása, vagyis a siketnémák beszédtanításának kezdete (1913)
  • Némák megszólaltatása : képes ABC a siketnéma-iskolák számára : gyakorlati rész. 3. kiad. (1922)
  • A magyar siketnéma oktatás bibliográfiája és adatgyűjteménye 1920 végére (1923)

SzerkesztéseSzerkesztés

  • Emlék-könyv a siketnémák váczi országos királyi intézete 100 éves fennállásának ünnepe alkalmára. (1902)

Társasági tagságSzerkesztés

Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés