Főmenü megnyitása

Botos Éva

magyar színésznő

Botos Éva (Hajdúböszörmény, 1974. június 1. –) magyar színész, énekesnő, rendező.

Botos Éva
Sárosi Zoltán fotóján 2014-ben
Sárosi Zoltán fotóján 2014-ben
Életrajzi adatok
Született 1974június 1. (45 éves)
Hajdúböszörmény
Származás magyar magyar
Házastársa Horgas Ádám
Pályafutása
Iskolái Színház- és Filmművészeti Egyetem
Aktív évek 1992-től
Tevékenység színész, énekes, rendező
Díjai
További díjakUgrás a szakaszhoz

Botos Éva weboldala
Botos Éva az IMDb-n
PORT.hu-adatlap
A Wikimédia Commons tartalmaz Botos Éva témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

1988–1992 között a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatának tanulója volt. 1994-1998 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakát Benedek Miklós osztályában.[1][m 1]

1992-től volt az Arany János Színház stúdiósa, 1994-től pedig tagja. 2010-ig az Új Színház tagja, majd szabadúszó volt. Ebben az időben kezdte el szervezni és létrehozni az Edith és Marlene című, Pataki Éva által írt produkciót, melyhez közreműködőként Mészáros Márta rendezőt, Nagy-Kálózy Esztert és a MaNNa produkciót kérte fel.[3] Eközben lett 2013 óta – Puskás Tamás felkérésére – a Centrál Színház művésze. Első önálló rendezését 2014. december 13-án mutatták be, melyben Szirtes Balázs Kis herceg mese-monológot ad elő.[4] 2016-tól szabadúszó.[5]

2006-ban Horgas Ádámmal alapította meg a ShakuEcho együttest. Zenéjük filmek főcím- és betétdalaként is hallható, első lemezük címadó dala, az Egy Világ, majd a Játék videó klipje is szerepelt az MTV slágerlistáján.[6][7][8]

Tagja a Színházi Dolgozók Szakszervezetének.[9]

Férje Horgas Ádám, fiúk Marci (2010).[3]

Színházi szerepeiSzerkesztés

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 72.[m 2][10]

  • Illyés-Litvai: Szélkötő Kalamona... Matild
  • Dürrenmatt: Pör a szamár árnyékáért...
  • Genet: A balkon... Úrileány
  • Marivaux: Próbatétel... Angelique
  • Dürrenmatt: A vak... Kurva
  • Witkiewicz: Hőbörgő János Mátyás Károly... Lektorovics Vanda
  • Enquist: Tribádok éjszakája... Siri
  • Szép Ernő: Lila ákác... Tóth Manci
  • Molnár Ferenc: Az üvegcipő... Keczeli Ilona
  • Ibsen: Nóra... Nóra
  • Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburdiak... Boris
  • Stoppard: Árkádia... Thomasina
  • Hrabal: Gyöngéd barbárok... Cigánylány
  • William Shakespeare: Szentivánéji álom... Hermia
  • Cervantes: A szerelemféltő aggastyán...
  • Cervantes: A csodabarlang... Cristina
  • Csehov: Cseresznyéskert... Várja
  • Goethe: Stella... Lucie
  • William Shakespeare: Othello... Desdemona
  • Carlo Goldoni: A szégyentelenek... Lucetta
  • Csiky Gergely: Ingyenélők... Borcsa
  • Jarry: Übü király... Bugrislav királyfi
  • Szomory Dezső: Hermelin... Tördes Sári
  • Gorkij: Éjjeli menedékhely... Natasa
  • Tóth Ede: A falunk rossza... Feledi Boris
  • Hoffnmann: A csoda alkonya avagy egy tündökletes torzszülött kalandos élete három felvonásban... Candida
  • Bulgakov: Álszentek összeesküvése... Armande Béjárt Molière
  • Zöldi Gergely: VarŽjak(?)...
  • Márai-Kőváry: Válás Budán... Hertha
  • Zalán Tibor: Angyalok a tetőn... Hófehérke

  • Molière: Úrhatnám polgár... Luci
  • Koltés: Roberto Zucco... Roberto Zucco nővére
  • Frayn: Még egyszer hátulról... Rendezőasszisztens
  • Szép Ernő: Vőlegény... Mariska
  • Tamási Áron: Vitéz lélek... Boróka
  • Péterfy Gergely: A vadászgörény... Kati
  • Gozzi: Turandot... Adelma
  • Sachs: A férj a gyóntatószékben... Az énekes; Tercsi
  • Sachs: A lovag meg az ibolya... Az énekes; Fémia
  • Sachs: A kalmár kosara... Az énekes; A szakácsnő
  • Sachs: A ravasz kikapós menyecske... Az énekes
  • Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában... Brácsa
  • Molière: A fösvény... Élise
  • Csokonai Vitéz Mihály: A méla Tempefői vagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban... Éva
  • Plautus: A hetvenkedő katona... Milphidippa
  • Parti-Nagy: Tisztújítás... Nelly
  • Galcerán: A Grönholm-módszer... Mercé
  • Rudolf-Búss-Hársing: Keleti Pu...
  • Crimp: a.N.N.a (Attempts On Her Life)...
  • Mikszáth-Makk: Királyi kaland... Gergely Anna
  • Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka... A menyasszony
  • Machiavelli: Clizia, a titokzatos szépség... Barbera
  • Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom... Eszter
  • Carlo Goldoni: Nyári kalandok... Brigida
  • Molière: Scapin furfangjai... Zerbinette
  • Molière: Tudós nők... Armanda
  • Kleist: Egy lócsiszár virágvasárnapja... Lisbeth
  • Nádai Péter: Magányos cédrus... Nagy Márta
  • Henry Lewis, Jonathan Sayer, Henry Shields: Ma este megbukunk

FilmszerepeiSzerkesztés

SzinkronszerepeiSzerkesztés

LemezeiSzerkesztés

  • Háromszor hét magyar népmese (Illyés Gyula válogatás hangoskönyv, közreműködő; 2007)[14]

A ShakuEchovalSzerkesztés

  • Egy világ (2007)

Horgas EszterrelSzerkesztés

  • Szeretni bolondulásig (2011)

DíjaiSzerkesztés

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Szakdolgozatát Fedák Sári címmel írta.[2]
  2. 2015. február 2-i lekérdezés

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói adatbázis: Színész (régi) (1994-1998) Archiválva 2014. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben
  2. Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtára: Cím: Fedák Sári Archiválva 2015. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben
  3. a b Vasvári Judit: Kultúrcsemege Botos Évával, az Edith és Marlene címszereplőjével, life.hu - 2014. május 3.
  4. Centrál Színház honlapja, Büszkék vagyunk rovat: Áramlik a Centrál Archiválva 2015. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2014.
  5. Színház, Centrál: Botos Éva - Centrál színház (hu-HU nyelven). Centrál színház. (Hozzáférés: 2016. december 30.)
  6. Jónap Tamás: 9 és fél randi csak februárban, filmzene hamarosan, music.hu 2008. január 15.
  7. A Presszó című sorozat zenéjéből készít nagylemezt a ShakuEcho Archiválva 2015. február 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, veol.hu - 2008. november 5.
  8. ShakuEcho együttes, dalok.hu (hozzáférés: 2015. február 2.)
  9. Színházi Dolgozók Szakszervezete honlapja, Színészek: Botos Éva Archiválva 2015. február 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  10. Színházi adattár: Előadások adatbázis
  11. SZIE Oktatói adatbázis: Radnai Annamária Archiválva 2015. február 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  12. Albert György: SZEZON - Forog Török Ferenc új, terasz.hu Premier - 2003. szeptember
  13. kilencesfelrandi.hu. [2014. december 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 2.)
  14. Háromszor hét magyar népmese Illyés Gyula (Vál.) - M. Szabó Csilla (Szerk.)[halott link], libri.hu - (hozzáférés: 2015. augusztus 17.)
  15. Gyula város kitüntetései (1888-tól), gyula.hu
  16. Pillantás a kulisszák mögé Évadzáró a Centrál Színházban Archiválva 2015. február 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, infovilag.hu - 2014. június 10.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés