Busa Tamás

(1955–2021) operaénekes
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. január 28.

Busa Tamás (Csongrád, 1955. május 14.Budapest, 2021. április 3.) magyar operaénekes (bariton).

Busa Tamás
Született1955. május 14.
Csongrád[1]
Elhunyt2021. április 3. (65 évesen)[2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Gyermekeinyolc gyermek
Foglalkozása
Iskolái
KitüntetéseiVaszy Viktor-díj (1993)

SablonWikidataSegítség

Szülővárosában kezdte zenei tanulmányait, oboázni és zongorázni tanult, 1969-től orgonálni is. 1973-ban érettségizett a szegedi Tömörkény István Gimnázium zeneművészeti szakközépiskolájának oboa szakán. Ezt követően Budapesten kántorképzőt végzett, éveken keresztül különböző településeken volt egyházi szolgálatban.

1987-től a Zeneakadémia szegedi tagozatán volt Sinkó György énekesnövendéke. Gregor József igazgatósága idején, 1990-ben debütált a Szegedi Nemzeti Színházban a Bajazzók Silviójaként, s a társulat tagja maradt hosszú időre. 1992-ben beugróként, 1997-től állandó vendégként lépett fel közel 700 alkalommal a Magyar Állami Operaházban, s mint Ford debütált Verdi Falstaffjában.

Utoljára 2021. január 31-én lépett fel a Kolozsvári Állami Magyar Opera Luisa Miller előadásában Millerként.[3] Egy hónapnyi betegeskedés után április 3-án hunyt el Covid19-fertőzés következtében.

Főbb szerepei

szerkesztés
  • Benjamin Britten: Peter Grimes – Balstrode
  • Carl Maria von Weber: A bűvös vadász – Ottokár
  • Domenico Cimarosa: A titkos házasság – Robinson gróf
  • Erkel Ferenc: Bánk bán – Tiborc, Petúr
  • Gaetano Donizetti: Bolondok háza – Blinval
  • Giacomo Meyerbeer: A hugenották – Saint Bris gróf
  • Gioachino Rossini: A sevillai borbély – Figaro
  • Heinrich Marschner: A vámpír – Sir John Berkley
  • Johann Strauss: A cigánybáró – Carnero gróf
  • Jules Massenet: Werther – Tiszttartó
  • Kodály Zoltán: Háry János – Háry János, Marci bácsi
  • Kodály Zoltán: Székelyfonó – Kérő
  • Kurt Weill: Mahagonny város tündöklése és bukása – Spórolós
  • Wolfgang Amadeus Mozart: A színigazgató – Buff
  • Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Papageno
  • Wolfgang Amadeus Mozart: Così fan tutte – Guglielmo, Don Alfonso
  • Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni – Don Giovanni
  • Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága – Figaro
  • Wolfgang Mozart: Hat Noktürn – Basszus
  • Petrovics Emil: C'est la guerre – Férj
  • Pjotr Iljics Csajkovszkij: Pikk dáma – Tomszkij gróf
  • Ferruccio Busoni: Doktor Faust – Pármai herceg
  • Giacomo Puccini: Bohémélet – Marcello
  • Giacomo Puccini: Gianni Schicchi – Marco
  • Giacomo Puccini: Pillangókisasszony – Sharpless
  • Giacomo Puccini: Tosca – Sciarrone
  • Giacomo Puccini: Turandot – Ping, Mandarin
  • Ruggero Leoncavallo: Bajazzók – Tonio
  • Giuseppe Verdi: Don Carlos – Posa márki
  • Giuseppe Verdi: Falstaff – Ford
  • Giuseppe Verdi: Luisa Miller – Miller
  • Umberto Giordano: André Chénier – Gerard, Mathieu
  • Charles Gounod: Rómeó és Júlia – Mercutio, Escalas hercege
  • Richard Strauss: Ariadné Naxos szigetén – Zenetanár
  • Richard Wagner: Tannhäuser – Wolfram von Eschenbach
  • ifj. Johann Strauss: A denevér – Falke
  • Örkény István – Tóth Péter: Tóték – Tomaji plébános

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Dömötör-díj
  • Vaszy Viktor-díj (1993)
  • Melis György-emlékplakett (2014)