Cím (titulus)
| Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
Névváltozatok: méltóság, rang, titulus; 1780 k.: „Titulus: Tisztczím, Nevezet” [NyR. 30: 472.] (TESz. I. 436.), titulatúra
en: title, de: Titulus, it: titolo, la: titulus, cs: titul
„A nagy fejedelmek levelek kezdetire szokták irnja leg-nagyob' és bötsűletesb titulussokat” [Pázmány: Prédik. 37.] (NySz. I. 1598.)
A cím az adott személy társadalmi rangját kifejező megnevezés, melyet a név előtt, esetleg mögött tüntetnek fel, általában rövidített formában. A címet a név részének tekintették és tekintik, ezért a bemutatkozásnál vagy írásban a névvel együtt használják. A cím a ranggal jár együtt. Lehet rangcím és jogcím.
A múltban az egyén társadalmi állását, méltóságát a vagyoni helyzetén kívül a cím, a rang, a hivatal és a származás határozta meg. Ezek nagyban összefüggtek egymással és így a megfelelő társadalmi álláshoz általában a megfelelő cím és rang társult. Cím pl. a gróf, (hivatali) rang a tábornok. Valaki gróf csak grófi címmel lehet (mivel ez a születés által meghatározott származási cím), tábornoki rangban viszont mindenféle cím nélkül is állhat (mivel ez a karrier során elérhető hivatali cím). Ennek ellenére a cím nem előzi meg minden esetben a rangot, mert egyes hivatalokon belül a rangbeli hierarchia a meghatározó. Így pl. a grófi címmel rendelkező hadnagy a hadseregen belül mindig alacsonyabb rangú a cím nélküli tábornoknál. Ezen különbségek egykor a címzésekben is kifejeződtek, ami gyakran igen bonyolult helyzeteket idézett elő.
A legismertebbek a származással összefüggő nemesi címek, amelyek használatát Magyarországon az 1947. évi IV. törvény[1] szüntette meg. Ezeken kívül széles körben használatosak a különféle akadémiai címek, melyeket az iskolai oktatás során lehet megszerezni. Ilyenek a baccalaureus, a magister, a doktor, a docens, a professzor, az akadémikus stb. A címek harmadik nagy csoportját az egyházi címek képezik, melyek lényegében szintén az oktatással függnek össze. A negyedik csoportba a hivatali, az ötödikbe a tiszteletbeli címek sorolhatók, melyek közé egyaránt tartoznak akadémiai, egyházi és származási, valamint hivatali címek.
A címzetes szó azt fejezi ki, hogy az illető csak a címmel rendelkezik a hivatal tényleges betöltése nélkül. A 15. század közepétől az országos ügyintézésben megjelentek a címmel kitüntetett személyek, akiket kezdetben címzetes báróknak (barones solo nomine) neveztek, szemben a természetes bárókkal (barones naturales). A két csoport közti különbség kezdett elmosódni, majd az 1608. évi I. tc. a főnemességet jogilag is elkülönítette a köznemességtől. Ettől kezdve a személyre szóló törvénykezési jog együtt járt minden főnemesi címadományozással, illetve külföldi címek magyarországi honfiúsításával.
A monarchia megszűnése után a nemesi címeket és rangokat számos (nemcsak szocialista) országban törölték el (Franciaország 1871, Oroszország 1917, Németország 1918, Japán – az uralkodócsalád kivételével – 1946). Németországban viszont ezután is megmaradt a von előtag használata, mert ezt továbbra is a név részének tekintették. Ausztriában a Monarchia megszűnte után a főnemesi és nemesi rangot nem lehet bejegyezni a hivatalos okmányokba (születési, házassági, halotti bizonyítvány, útlevél, személyazonossági igazolvány stb.), de a használatuk továbbra sem tilos. Az Egyesült Államokban az alkotmány tiltja, hogy a kormány nemesi címet adományozzon, és megtiltja, hogy a szövetségi tisztviselők külföldi nemesi címeket fogadjanak el a Kongresszus engedélye nélkül.
A cím szó eredete szerkesztés
A titulus, a 'ranggal járó cím' előfordul már 1531-ben, az Érsekújvári kódexben.[2] A titulál értelme 'rangja szerint szólít' volt.[3] A latin titulus 'cím, felirat; kitüntető név, elnevezés; megtisztelő cím' kifejezés ismeretlen eredetű, talán etruszk szó. A magyar cím 'rangot jelölő megszólítás' szó nyelvújítási elvonás a címer szóból. Alkotója valószínűleg Barczafalvi Szabó Dávid volt.[4]
A címzés története Magyarországon szerkesztés
A címzés egy olyan rangjelző szó, amely társadalmi pozíciót vagy később, tudományos fokozatot, közöl és a személy nevével együtt használatos. A történelem során a sok létező megszólítás, címzés többször is változott, átalakult.[5]
A rendi korszak alatt szerkesztés
A 17. század végéig, a nemes férfiakat a "vitézlő" (egregius) címzés illette. A török elleni katonáskodó jellegét jelezte, azonban gyakran oklevelekben szerepeltek "nemes" úrként (nobilis). A nemes asszonyok gyakran "nobilis domina"-ként szerepeltek.
A 17. század végétől egészen a 20. század elejéig a nemességhez különböző megszólításokat használtak. A főnemest (báró, gróf) "méltóságos úrnak / asszonynak" (Illustrisimus Dominus / Illustrisima Domina) szólították, bár előfordult a "nagyságos úr / asszony" (magnificus dominus / magnifica domina) is; a nemest viszont "tekintetes úrnak / asszonynak" (amely eleinte Perillustris Dominus / Domina, majd Spectabilis Dominus/ Domina lett latinul). Másrészt, a polgárt "körültekintő férfinak / nőnek" (circumspectus vir / mulier), és a jobbágyot "tisztes férfinak / nőnek" (honestus vir / honesta mulier) szólították.[6]
Maga az "Úr" (dominus) és "Asszony" (domina) szavak kizárólag a nemességet illette. A közrendűeket (jobbágyokat és polgárokat) "férfinak és nőnek" szólították. Ha a nemes ember tekintélyes ősökkel rendelkezett vagy fontosabb társadalmi szerepet töltött be, akkor gyakran a "tekintetes" címzés mögé tették a "nemzetes" címzést (generosus) is. A nemzetes címzés ezzel jelezte, hogy előkelő "nemzetből" (genus) származik az illető. Ilyen módon előfordult a "tekintetes és nemzetes úr" (Spectabilis ac generosus dominus) megszólítás.[7]
A nemes nőt amikor hajadon volt, "úrhölgy"nek vagy "kisasszony"nak (Domicella) szólították, amikor férjnél volt, viszont "úrnő"nek vagy "asszony"nak (Domina).
A polgárosodás után szerkesztés
A rendi korszak vége után, azaz rövidebb az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után, amikor a nemesség, a polgárság és jobbágyság egyenlő jogokban és társadalmi státuszban részesült, a "tekintetes" címzés továbbra is a nemeseket illette, azonban a "nemzetes" címzés teljesen kiesett a használatból. A magas közigazgatási tisztségeket viselő személyek, például a vármegye alispánja, az országgyűlési képviselő, a királyi tanácsos, az mind "nagyságos úr" (magnificus dominus) lett.[8] Az 1885. évi VII. tc-től 1918-ig olyan főnemesi címeket is adományoztak, melyek nem jogosítottak örökös főrendiházi tagságra (ún. „papírbárók”).
Az I. világháború után szerkesztés
Az első világháború után, ismét egy bizonyos eltolódás történt, és az általánosan használt címzés a jómódú polgároknak és nemeseknek egyaránt a "nagyságos" lett, a főnemesek számára továbbra is maradt a "méltóságos". Ekkor már a magas rangú katonatisztek, országgyűlési képviselők és tanácsosak szintén "méltóságos urak" voltak, ahogy a vármegyék alispánja és főjegyzője is. A miniszter "kegyelmes úr" (dominus gratiosisimus), és az 1920-ban létrejött Vitézi Rend magához vette a már fél évszázad óta elporosodott "nemzetes" címzést, amely ekkor természetesen nem bírt azzal a jelentéssel, amely korábban, amikor az előkelő nemesi ősöket jelezte.[9]
A II. világháború után szerkesztés
A legismertebbek a származással összefüggő nemesi címek, amelyek használatát Magyarországon az 1947. évi IV. törvény[1] szüntette meg.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b 2017-ben is hatályos!
- ↑ „Mely tablan meg yrthak wolt ez tytwlost Iesus nazarenus rex iudeorum” (TESz. III. 927.)
- ↑ 1696 u.: „cselekszi erántam titulált... püspök őnagysága” (TESz. III. 927.)
- ↑ TESz. I. 436.
- ↑ Wikiszótár.hu Címzés jelentése
- ↑ macse.hu latin szótár
- ↑ kis lexikon "nemzetes" [Tiltott forrás?]
- ↑ Ölyvédi Vad, Imre. Nemességi könyv. Szeged : Kubissy J., 1910.
- ↑ Dr. Nagy Csaba Attila - Az arisztokrácia és az úri középosztály megszólításai a Magyar Királyságban (regnumportal.hu, 2010.05.05.)