Christian Anfinsen

Ifjabb Christian Boehmer Anfinsen (Monessen, Pennsylvania, 1916. március 26. – Randallstown, Maryland, 1995. május 14.) amerikai biokémikus. 1972-ben Stanford Moore-ral és William H. Steinnel megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat az RNS-bontó enzimekkel, a ribonukleázokkal való munkájáért.

Christian Anfinsen
Született	1916. március 26. Monessen, Pennsylvania
Elhunyt	1995. május 14. (79 évesen) Randallstown, Maryland
Állampolgársága	amerikai
Foglalkozása	biokémikus
Iskolái	Pennsylvaniai Egyetem Swarthmore College Monessen High School Harvard Medical School (1941–1943, PhD, biokémia)
Kitüntetései	kémiai Nobel-díj (1972)
Halál oka	szívinfarktus
A Wikimédia Commons tartalmaz Christian Anfinsen témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Tanulmányai

Christian Anfinsen 1916. március 26-án született a pennsylvaniai Monessen kisvárosában. Szülei Bergenből kivándorolt norvégok voltak. Apja, az idősebb Christian Anfinsen eredetileg útépítő mérnökként dolgozott, aki Amerikában acélgyárakban helyezkedett el; anyja pedig Sophie Rasmussen Anfinsen volt. A 20-as években a család Philadelphiába költözött. Christiant 1933-ban felvették a Swarthmore College-be, ahol kémiát tanult és a főiskola futballcsapatában játszott. 1937-ben megkapta diplomáját és jelentkezett a Pennsylvaniai Egyetemre, hogy doktorátust szerezzen szerves kémiából, később azonban érdeklődése a biokémia felé fordult. 1939-ben, miután megkapta mesterfokozatát, az Amerikai Skandináv Alapítvány ösztöndíjával a koppenhágai Carlsberg Laboratóriumban folytatta tanulmányait. Itt fehérjekémiával és az enzimek ionizációjával foglalkozott, ám 1940 áprilisában a náci Németország hadat üzent Dániának, és Anfinsennek vissza kellett térnie az Egyesült Államokba.

Pályája

Miután hazaérkezett, a Harvard Egyetem doktori programjára jelentkezett, amelyet 1941-ben kezdett el. Témája a retina biokémiája volt. 1943-ban kapta meg PhD-jét, utána pedig a Harvardon oktatta az orvostanhallgatókat, akik a háború alatt gyorsított képzésben részesültek. 1944-46-ban a kormány háborús kutatásainak keretén belül részt vett a maláriaellenes programban és négy cikket publikált a kórokozóval megfertőzött majmok vérének kémiai sajátosságairól.

A háború után 1947-48-ban két évet Svédországban töltött Hugo Theorell laboratóriumában az Orvostudományi Nobel Intézetben. Visszatérése után már docensi állásban dolgozott tovább a Harvardon, majd 1950-ben meghívták a National Institutes of Health (NIH) szívkutatási intézetében a sejtélettani laboratórium vezetésére. Kutatási szabadságait rendre külföldön töltötte, 1954-55-ben előbb Cambridge-ben megtanulta a modern fehérjeszekvenálási módszereket, majd ismét a Carlsberg Intézetben dolgozott a ribonukleáz szerkezetén; 1958-59-ben pedig Izraelben, a Weizman Intézetben töltött el egy évet. 1962-ben biokémiaprofesszorként rövid időre visszatért a Harvardra és a tanszék vezetését is felajánlották neki, ám inkább a NIH biokémiai laboratóriumának vezetői állását fogadta el 1963-ban; ezt a posztot 1981-ig megtartotta. 1982-től a Johns Hopkins Egyetem biológiaprofesszora volt.

Munkássága

Christian Anfinsen a laboratóriumban

Anfinsen az 50-es évek elejétől a fehérjék szintézisét tanulmányozta radioaktív atomokkal megjelölt aminosavakból, kutatta a koleszterin metabolizmusát és sikeresen tisztította az L-glutaminsav-dehidrogenáz enzimet.

Ekkoriban kezdett foglalkozni az RNS lebontását végző ribonukleáz szerkezetével. Választása azért esett erre az enzimre, mert kicsi volt, eléggé stabil és nagy mennyiségben lehetett izolálni a marhák hasnyálmirigyéből. Különböző fehérjebontó enzimekkel (pepszin, tripszin) kezelte, amelyek olyan kisebb darabokra vágták, amelyeknek a korabeli technikákkal is meg lehetett állapítani az aminosav-szekvenciáját. 1954-ben már közölni tudta az enzim N-végén található négy aminosav sorrendjét. Anfinsen munkáját inspirálta, hogy Frederick Sanger akkoriban határozta meg az inzulin teljes aminosavsorrendjét. Dániai tartózkodása idején is folytatta ezt a munkát és bebizonyította, hogy az enzim katalitikus aktivitásáért annak csak egy kis része felelős.

Miután 1955-ben Koppenhágából hazatért, megtudta, hogy két másik biokémikus, Stanford Moore és William H. Stein jelentős előrehaladást tettek a ribonukleáz 124 aminosavból álló szekvenciájának meghatározásában. Ahelyett, hogy versenyezni kezdett volna velük, Anfinsen kutatásait inkább a fehérjeszerkezet és a biológiai funkció közötti kapcsolatra fókuszálta. Proteolitikus kísérleteivel meghatározta, hogy mely aminosavak alapvetőek az enzimatikus működéshez. Azt is meghatározta, hogy a másodlagos szerkezetet összetartó négy diszulfid híd közül melyikre van feltétlenül szükség a katalitikus aktivitáshoz.

Az ő nevéhez kötődik az ún. Anfinsen-dogma, miszerint a fehérjék másodlagos szerkezetét egyedül az aminosav-szekvenciájuk határozza meg. A 60-as években laboratóriumában meghatározták a β-galaktozidáz és egy bakteriális nukleáz szerkezetét is: ennek során először alkalmazták fehérjetisztításra az affinitáskromatográfiás módszert. A módszer leírása lett Anfinsen legtöbbet idézett cikke (a Nobel-díj átvételi előadásán kívül). A 70-es években munkatársaival együtt elsőként szekvenálta meg az interferon egyik alegységét.

Díjai

Christian Anfinsen 1972-ben elnyerte a kémiai Nobel-díjat a ribonukleázzal végzett munkájáért. Ő a pénzdíj felét kapta, a másik felén Stanford Moore és William H. Stein osztozott. Nyolc egyetem választotta díszdoktorává, tagja volt az Amerikai Filozófiai Társaságnak, az Amerikai Tudományos Akadémiának, a Királyi Dán Akadémiának és a Pápai Tudományos Akadémiának. 1971-72-ben ő volt az elnöke az Amerikai Biokémiai és Molekuláris Biológiai Társaságnak.

Nézetei

Christian Anfinsen és Jimmy Carter

Anfinsen az 50-es évektől kezdődően részt vett politikai kampányokban. Aláírta Linus Pauling nyílt levelét, melyben a légköri nukleáris tesztrobbantások beszüntetését követelte. Ellenezte a vietnámi háborút és 1969-ben Marshall Nirenberggel együtt levelet írt a brazil kormánynak, amelyben tiltakoztak neves tudósok elbocsátása miatt. 1973-ban más kutatókkal együtt levelet írt Nixon elnöknek, melyben kérték, hogy adjanak vízumot a Szovjetunióba látogató tudósoknak és növeljék a tudományos együttműködést a két ország között.

1981 és 1989 között Anfinsen volt az Amerikai Tudományos Akadémia emberijogi bizottságának elnöke. Szerette a klasszikus zenét, zongorán és brácsán is játszott; ezenkívül szívesen vitorlázott.

1979-ben, miután feleségül vette Libby Shulman Elyt, áttért a judaizmusra. Korábban is sok szál fűzte Izraelhez, több évet töltött a Weizmann Intézetben. Anyai nagyanyja is zsidó volt, akinek családja eltűnt, miután a nácik megszállták Norvégiát.

Családja

Anfinsen 1941-ben vette feleségül Florence Kenengert, akitől két lánya (Carol és Margot), valamint egy fia (Christian) született. 1978-ban elváltak és egy évvel később másodszor is megházasodott, Libby Shulman Elyt vette el.

Christian Anfinsen 1995. május 14-én halt meg szívroham következtében, 79 éves korában.

Források

• Christian Anfinsen – Biographical Nobelprize.org
• Christian Anfinsen Notable Names Database
• Anfinsen, Christian B. Encyclopedia.com
• Christian Boehmer Anfinsen National Academy of Sciences