Csaba Péter

(1952) erdélyi származású, Franciaországban élő magyar hegedűművész, karmester

Csaba Péter (Kolozsvár, 1952. november 7.[4] –) magyar hegedűművész, karmester, a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. 1983 óta Lyonban, Franciaországban él.

Csaba Péter
Született1952 (72 éves)[1][2][3]
Kolozsvár
Állampolgárságasvéd
Foglalkozásakarmester
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

1952-ben, ötéves korában kezdett hegedülni, Zsurka Péternél. Terényi Ede volt a zeneszerzés tanára. A bukaresti Porumbescu Zeneakadémián fejezte be a zenei tanulmányait. Számos zenekart alapított; hegedűművészi fellépései mellett karmesterként is működik. A Lyoni Zeneművészeti Főiskola zenekari osztályának vezetője, 1994–2010 között a Besançon-i Szimfonikus Zenekar igazgatójaként és állandó karmestereként tevékenykedett.

Csaba Péter a 2012–2013-as évadtól a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője.[5]

Lemezeinek kiadói szerkesztés

Lemezfelvételeit a Caprice, Ondine, Bis, Clawes, Praga Harmonia Mundi és a Hungaroton Classic kiadók jelentették meg.

Kortárs zeneszerzők, akikkel dolgozott szerkesztés

Alfred Schnittke, Henry Dutilleux, Sofija Gubajdulina, Kurtág György, Erik Bergman, Betsy Jolas, akik közül sokan ajánlották neki műveiket.

Művészek, akikkel együtt szerepelt szerkesztés

Pierre Fournier, Natalia Gutman, Dimitrij Bashkirov, Trulls Mörk, Pieter Wispelwey, Maria Tipo, Oleg Kagan, Christian Zimmermann, Pierre-Laurent Aimard, Tabea Zimmermann, James Galway, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Ránki Dezső, Jandó Jenő, Frankl Péter, Gulyás Márta, Szabadi Vilmos, Simon Albert.

Díjai, elismerései szerkesztés

  • a Svéd Királyi Akadémia rendes tagja (2002)
  • a francia Becsületrend kitüntetettje (2017)[6][7]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Czech National Authority Database
  2. MAK (lengyel nyelven)
  3. datos.bne.es (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. http://epa.oszk.hu/01900/01931/00021/N.HTML
  5. http://fidelio.hu/klasszikus/2012/06/02/csaba_peter_bemutatkozott/
  6. Archivált másolat. [2017. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 13.)
  7. Archivált másolat. [2017. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 13.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Erdélyi magyar ki kicsoda 2000. Igazgató főszerk. Stanik István. [Bukarest]-Nagyvárad, Romániai Magyar Demokrata Szövetség-Scripta Kiadó, [2000].
  • Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.
  • Révai új lexikona IV. (Bűn–Cyt). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. ISBN 963-901-593-8