Csala István

(1899–1987) magyar földműves, politikus, országgyűlési képviselő, földművelésügyi miniszter

Csala István (Cegléd, 1899. november 2.Cegléd, 1987. március 21.) magyar politikus, országgyűlési képviselő, földművelésügyi miniszter.

Csala István
Magyarország földművelésügyi minisztere
Hivatali idő
1948. december 10. – 1949. június 11.
ElődDobi István
UtódErdei Ferenc

Született1899. november 2.
Cegléd
Elhunyt1987. március 21. (87 évesen)
Cegléd
PártFüggetlen Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (1931–)

Foglalkozás

Életpályája

szerkesztés

Hat elemit végzett, majd szülővárosában gazdasági iskolában tanult tovább. 1917-től katonai szolgálatot teljesített; hadifogságba esett. Hazatérése után saját és bérelt földjein gazdálkodott. 1934–1944 között a helyi tej szövetkezet könyvelője volt. A második világháború alatt részt vett a párt-, a függetlenségi- és a népfrontmozgalomban. 1956-ban visszatért Ceglédre gazdálkodni. 1959-ben lépett be a ceglédi Petőfi Tsz-be, ahol üzemgazdász lett, majd 1964–1968 között a tsz elnöke volt. 1968-ban nyugdíjba vonult.

Politikai pályafutása

szerkesztés

1931-ben belépett az FKGP-be. Az FGKP ceglédi pártszervezetének egyik megalapítója, majd 1944-ig ügyvezető elnöke volt. 1944. december 21-től az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja volt. Egy ideig a ceglédi földosztó bizottság elnökeként is tevékenykedett. 1945. november 4-től nemzetgyűlési képviselőként is dolgozott. A kisgazdapárt balszárnyához, Dobi István környezetéhez tartozott. 1947. május végén a párt vezetésben bekövetkezett fordulat után a Dobi István-Gyöngyösi János irányította új vezetőséget támogatta. 1947. szeptember 12-től a Politikai Bizottság, 1947. szeptember 29-től pedig a földmunkás tagozat intéző bizottságának tagja volt. 1948-ban a kisgazdapártot képviselte a Kossuth-díj jelölő bizottságában. 1948. júliusa és 1950. június 30. között a Magyar Országos Szövetkezeti Központ (MOSZK) elnöke volt. 1948. július 30. és 1948. december 11. között a Magyar Parasztszövetség felszámolásával megbízott kormánybiztos volt. 1948. december 10. és 1949. június 11. között a Dobi-kormányban földművelésügyi minisztere volt. 1948. december 19-től a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége (DÉFOSZ) alelnöke volt. 1949. február 1-től a Magyar Függetlenségi Népfront Ideiglenes Országos Tanácsának tagja volt. 1949. március 17-től az Országos Tanácsának tagja volt. 1949–1962 között az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke volt. 1953-ig volt országgyűlési képviselő. 1954–1957 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja volt.

Szülei: Csala Bertalan és Magyar Mária voltak. 1927-ben házasságot kötött Szűcs Ilonával. Hat gyermekük született: István (1928–1964) tisztviselő, Ilona (1938–1962) könyvelő, Ferenc (1931-?) villanyszerelő, Julianna (1933-?) könyvelő, Lajos (1935-?) oktató, Csaba (1945-?) gazdálkodó volt.

  • Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata (1947)
  • Kossuth Érdemrend (1948)
  • Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozata (1950)
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1964, 1971)
  • Magyar Népköztársaság Zászlórendeje II. fokozata (1970)
  • Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
  • Szocialista Magyarországért Érdemrend (1985)

További információk

szerkesztés
  • Balogh Sándor: Parlamenti és pártharcok Magyarországon (Budapest, 1975)
  • Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1944–1947 (Budapest; 1976)
  • Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rendezte: Hubai László. 4. bővített, javított kiadás; Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.; 5. bővített javított kiadás; Budapest, Akadémiai Kiadó, 2004.
  • Az 1944. évi december hó 21-re Debrecenben összegyűlt, majd később Budapestre összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja 1944. december 21. - 1945. november 9. Főszerkesztő: Vida István. Budapest, Magyar Országgyűlés, 1994.
  • Magyar nagylexikon V. (C–Csem). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1997. ISBN 963-85773-0-4  
  • Révai új lexikona V. (Cza–D). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2000. ISBN 963-927-216-7  
  • Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. ISBN 963-547-414-8  


előző miniszter
Dobi István
1948. április 16.1948. december 10.

Magyarország földművelésügyi minisztere

1948. december 10.1949. június 11.

következő miniszter
Erdei Ferenc
1949. június 11.1953. július 4.