Csanak Béla

magyar zeneszerző, karmester

Csanak Béla (Debrecen, 1900. május 20.Budapest, 1969. augusztus 17.) magyar zeneszerző, karmester.

Csanak Béla
Született 1900. május 20.[1]
Debrecen
Elhunyt 1969. augusztus 17. (69 évesen)[1]
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Sírhely Farkasréti temető (6/8-1-37)

ÉletpályájaSzerkesztés

Szülei Csanak József fűszer-nagykereskedő és Lucich Margit voltak.[2] Az 1920-as években Budapesten tanult a Festőakadémián. Kacsóh Pongrác fedezte fel zenei tehetségét; abbahagyta a festészetet s részben Kacsóh Pongrácnál, részben Karvaly Viktornál tanult tovább. 1927-ben karmesterként debütált a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban (Kacsóh Pongrác: János vitéz). 1927–1930 között, majd 1931–1932 között, és 1936–1940 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház karmestere volt. Az 1930-as években vidéki városokban dolgozott. 1941-től Budapest színházaiban zenei vezetőként működött. 1942–1949 között egy-egy új operettjét vezényelte a budapesti színházakban. A színházak államosításától 1964-ig a Vígszínház (1949-től) és a Pesti Színház társulatánál zenei vezetője és zenei lektora volt. 1954–1962 között a Vidám Színpad zenei vezetőjeként dolgozott. 1964-ben nyugdíjba vonult.

Kezdeményezésére több zenés színházban gyakorlattá vált a zenekarnak két zongorával való helyettesítése.

Sírja a Farkasréti temetőben található (6/8-1-37).[3]

MagánéleteSzerkesztés

1937. május 6-án Debrecenben házasságot kötött Rózsa Katinkával.[4][5]

MűveiSzerkesztés

  • Legszebb éjszaka
  • Párizsi expressz (1942)
  • Családi szálloda (1945)
  • Nászélszaka (1949)
  • Torkig vagyok a szerelemmel (1955)
  • Váljunk el! (1959)

Népszerű dalaiSzerkesztés

  • Amikor az ember szíve fiatal (Szenes Iván)
  • Az öszvér és a csikó
  • Büntetlenül (Szenes Iván)
  • Dúdolom, dalolom
  • Ébren álmodom
  • Érik a szöllő (Szécsén Mihály)
  • Hajrá totó! (Király Dezső–Monty Károly)
  • Hozzám tartozol
  • Ilyenkor este
  • Kipi kop (Szenes Iván)
  • Mambónak táncolod a tangót (Szenes Iván)
  • Őszinte szerelem
  • Ülcsi (Harsányi Béla)
  • Váljunk el! (Szenes Iván)
  • Van egy titok
  • Vasárnap este

FilmzenéiSzerkesztés

  • Rozmaring (1938)
  • Mint a szemünk fényére (1953)
  • Én és a nagyapám (1954)
  • A kaucsuklabda bajnokai (1957, rövidfilm)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés