Csereney József Benedek

Csereney József Benedek (Adony, 1781. március 21.1847) katolikus pap.

Csereney József Benedek
Született 1781. március 21.
Adony
Elhunyt 1847 (65-66 évesen)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása katolikus pap
SablonWikidataSegítség

ÉleteSzerkesztés

Nemes szülőktől származott, középiskoláit Budán végezte. 1795-ben a pozsonyi papnevelőbe vették föl és ott végezte a bölcseletet és három évi teológiát, a negyediket magán úton. 1804. március 17.-én misés pappá szenteltetett és hét évig volt a székesfehérvári püspök jegyzője és egyúttal a négy utóbbi évben a székesfehérvári plébániánál és a katonaság körül káplánkodott. 1808. december 8.-án Nagykovácsin plébános, 1817-ben egyházkerületi jegyző, 1820-ban esperes, később címzetes kanonok lett. Mellékesen pomológus is volt.

MűveiSzerkesztés

  • Der fromme Bauersmann. Ein Lehr- und Gebeth-Buch für das liebe Land-Volk. Pesth, 1822. (Névtelenül.)
  • Nehány szent éneket is adott ki a nép számára.
  • Irt az Ofner-Pester Zeitung melléklapjába, a Gemeinnützige Blätter-be, többnyire névtelenűl.

ForrásokSzerkesztés