Csillagközi invázió (film)

1997-ben bemutatott színes, amerikai sci-fi akciófilm
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 21.

A Csillagközi invázió (eredeti cím: Starship Troopers) 1997-ben bemutatott színes, amerikai sci-fi akciófilm. A film alapjául Robert A. Heinlein 1959-ben megjelent regénye szolgált. Paul Verhoeven látványos alkotása anyagi bukás volt az Egyesült Államokban, sikernek bizonyult viszont Európában. Kritikai fogadtatása vegyes volt: egyesek csak egy ostoba és helyenként gusztustalan akciómozit láttak benne, mások azonban felfigyeltek az iróniával kevert kritikus hangvételre, mellyel a rendező a jövő tökéletesnek vélt militarista társadalmát mutatja be. Folytatások: Csillagközi invázió 2 – A szövetség hőse (2004), Csillagközi invázió 3 – Marauder (2008). Egyik folytatás sem aratott jelentősebb sikert, számos országban – Magyarországon is – a mozikat kihagyva, csupán DVD-n jelentek meg.

Csillagközi invázió
(Starship Troopers)
1997-es amerikai film

RendezőPaul Verhoeven
ProducerJon Davison
Frances Doel
Stacy Lumbrezer
Alan Marshall
Edward Neumeier (Ed Neumeier néven szerepel a stáblistán)
Phil Tippett
AlapműCsillagközi invázió
Műfaj
ForgatókönyvíróEdward Neumeier (Ed Neumeier néven szerepel a stáblistán)
FőszerepbenCasper Van Dien
Dina Meyer
Denise Richards
Jake Busey
ZeneBasil Poledouris
OperatőrJost Vacano
VágóMark Goldblatt
Caroline Ross
JelmeztervezőEllen Mirojnick
DíszlettervezőRobert Gould
Gyártás
GyártóTouchstone Pictures
TriStar Pictures
Big Bug Pictures
Ország Amerikai Egyesült Államok
Nyelvangol
Forgatási helyszínHell's Half Acre
Játékidő129 perc
Költségvetés95 millió dollár
Forgalmazás
Forgalmazómagyar InterCom (mozi, DVD)
BemutatóUSA 1997. november 4.
magyar 1998. január 15.
Korhatármagyar Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott, USA R
BevételUSA 54 700 065 dollár (1998. februári adat)
65 millió dollár (világforgalmazás, 1998. májusi adat)
Kronológia
KövetkezőCsillagközi invázió 2. – A szövetség hőse
További információk
A Wikimédia Commons tartalmaz Csillagközi invázió témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A cselekmény

szerkesztés
  Alább a cselekmény részletei következnek!
 
Johnny, Carmen és Carl (Casper Van Dien, Denise Richards és Neil Patrick Harris)

A távoli jövő fiataljait tulajdonképpen ugyanaz foglalkoztatja, mint korunk tinédzsereit: a csajozás/pasizás, a bulik, a szórakozás és a sport. A biológiaórák is csak annyiban különböznek a mostaniaktól, hogy a tanulók nem egereket vagy békákat, hanem óriási rovarokat boncolnak. Az egész élet roppant idillinek látszik, pedig az emberiség közben súlyos gondokkal küzd: a Föld háborúban áll az óriásbogarakkal, melyek a Klendathu bolygón fészkelnek. A végzős barátok, Johnny, Dizzy, Carmen és Carl elhatározzák, hogy belépnek a hadseregbe, hogy kivegyék részüket a küzdelemből. Johnny ezzel a döntésével szembeszáll jómódú szülei akaratával: az ősök valamilyen békés, jól szituált polgári pályára szánták fiukat. Johnny azonban imponálni szeretne kedvesének, a szépséges Carmennek, aki pilótának készül. Közben a fiú szinte észre sem veszi, hogy a bájos Dizzy viszont utána epekedik. A fiatalok a seregben elválnak egymástól: Carmen a pilótákhoz kerül, Carlt éles esze miatt a hadvezetéshez vezénylik, csupán Johnny és Dizzy lesznek egyszerű közlegények, akik a kemény kiképzés után belekerülnek a legvéresebb küzdelmekbe a Klendathu bolygón. A csaták, pláne az egész háború kimenetele nagyon kétséges, hiszen az óriásbogarak nem egyszerűen darabokra tépik a katonákat, hanem harcmodoruk, szervezettségük figyelemre méltó intelligenciáról tanúskodik. A kozmikus konfliktust személyes emberi problémák és drámák tarkítják: hőseink mellől sorra elhullanak legjobb bajtársaik, ráadásul a pilótáknál Carmenre szemet vet jóképű kollégája, Zander, ami alkalmat ad Dizzynek arra, hogy végre közelebb kerüljön Johnnyhoz…

Robert A. Heinlein először rövidített változatban, a The Magazine of Fantasy & Science Fiction című kiadvány 1959. októberi és novemberi számában publikálta regényét, amely akkor még a Starship Soldier címet viselte. Még ugyanabban az évben a mű könyv alakban is megjelent. A történet főszereplője egy Juan Johnny Rico nevű fiatalember, aki a jövő katonaságában az óriásrovarok elleni háború során újoncból veterán altisztté, majd a tiszti iskola elvégzése után tisztté lép elő. A regény egyes szám első személyben meséli el a történetet. Rico szájába adva a szavakat Heinlein kifejti sok kritikusa szerint vitatható véleményét, például a választójogról, a polgári erényekről, a háborúról és a halálbüntetésről. Az író álláspontja, hogy a társadalom iránti felelősség egyéni áldozatokat követel. A könyv cselekménye szerint a jövőben a választójog csak azokat a polgárokat illeti meg, akik önkéntes katonaként két év szolgálatot teljesítettek a hadseregben. A mű 1960-ban elnyerte a legjobb regénynek járó Hugo-díjat.

Kozmikus szappanopera és náci esztétika

szerkesztés

A Csillagközi invázió kevert műfajú alkotás: nem egyszerűen sci-fi vagy akciófilm, hanem egyéb műfajok (szappanopera, western, propagandafilm) kelléktárát és motívumait is felvonultatja. A nyitó képsorokat, a toborzóreklámokat akár a náci korszak híres-hírhedt rendezőnője, a nagy tehetségű Leni Riefenstahl is forgathatta volna: szigorú mértani alakzatokban megannyi tökéletes emberpéldány, akik néhány hangzatos jelszó hatására lelkesen vonulnak hadba az ellenség, ezúttal az óriásbogarak ellen. A reklámok egyébként többször megszakítják a film cselekményét. Ezt a fogást Verhoeven a Futás az életért (1977) című holland alkotásában alkalmazta először, de igazából hollywoodi munkáinak egyik visszatérő jellemzője: elég csak a Robotzsarura (1987) vagy Total Recall – Az emlékmásra (1990) gondolni. A Robotzsaru forgatókönyvírója, Edward Neumeier írta a Csillagközi invázió szkriptjét is. Így nyilatkozott: „Felhasználhattam a háborús filmek idegengyűlöletét anélkül, hogy tekintettel kellett volna lennem az ellenség érzelmeire. A másik tábor ugyanis nem emberekből áll, ott csak bogarak vannak.”[1]

 
Johnny és Dizzy (Casper Van Dien és Dina Meyer)

Ezek a bogarak azonban nyugodtan felcserélhetők emberekre is, például indiánokra. „Csak a halott bogár a jó bogár” – mondják az egyik reklámban, és ez a kijelentés feltűnően hasonlít arra, amit a westernekben szoktak mondogatni az indiánok vonatkozásában, de az aktuálpolitika is kínál behelyettesíthető alternatívákat. Verhoeven elhárította azokat a vádakat, hogy militarista propagandafilmet forgatott volna, vagy a nácizmust akarná rehabilitálni. A film bemutatója kapcsán az alábbiakat nyilatkozta: „Megmutattam a fasizmus csábító képeit, hogy nehéz helyzetbe hozzam a nézőket. Elhiheti nekem, hogy minden propagandában ott található a valóság parányi részecskéje, viszont én mindig felemelt mutatóujjal figyelmeztetem az embereket: »Ne dőljetek be ennek a marhaságnak!« Ilyen pillanatok többször is előfordulnak, például amikor a kommentátor a film közepén felteszi a kérdést: Lehet, hogy az emberek provokálták a bogarakat?”[2]

A náci esztétikával kapcsolatban Verhoeven elismerően emlegette az Egyesült Államokat, mondván, hogy amíg Európában a náci propaganda tilos, addig Amerikában a provokatív véleményeket sem üldözik mindaddig, amíg valaki államcsínyre nem buzdít. Bár a holland rendező érti és elfogadja az európai tiltás okait, mégis egyfajta „szájkosár”-nak tartja ezt a művészek szempontjából. Pedig teljesen igaza van abban, hogy a megfelelő hatás érdekében a náci esztétika alkalmazása szükséges lehet: jó példa minderre Stanley Kubrick Mechanikus narancs (1971) vagy Rainer Werner Fassbinder Lili Marleen (1981) című alkotása. Egyébként a rendező aligha vádolható komolyan a náci ideológia népszerűsítésével, hiszen gyerekkorában hazája náci megszállás alatt volt. A gyerek Paul átélte Amszterdam bombázását, s a pusztulás képei, a szanaszét heverő holttestek látványa örökre bevésődtek emlékezetébe. Ezt az élményt idézte fel a Csillagközi invázió azon jelenetében, amikor a katonák a bázison megtalálják az óriásbogarak pusztításának nyomait, a szanaszét heverő véres, esetenként megcsonkított tetemeket.

Nem a náci esztétika az egyetlen eszköz, amit Verhoeven a film egészét átható irónia szolgálatába állít: a film első néhány jelenete a híres amerikai szappanoperák – Melrose Place, Beverly Hills 90210 – világát és stílusát idézi. Eleinte minden idillinek látszik, a kormány a helyzet magaslatán áll, nincsen bűnözés, nincsen kábítószer, mintha a főszereplők nem is ezen a planétán élnének. Hogy a közönség értse a célzást, Verhoeven a főszerepekre olyan színészeket választott, akik játszottak is az emlegetett szappanoperákban: Denise Richards mindkét szériában felbukkant, Patrick Muldoon a Melrose Place szereplője volt, Casper Van Dien és Dina Meyer pedig a Beverly Hills 90210 stábját erősítette.

Érdekességek

szerkesztés
  Alább a cselekmény részletei következnek!
  • Paul Verhoeven állítólag nem olvasta végig Henlein regényét, mert az első néhány fejezetet unalmasnak találta.
  • A filmet Gavin Gharrity és Tom O’Halloran emlékének ajánlották. Mindkét férfi segédoperatőrként vett részt Verhoeven előző filmje, a szakmai és anyagi bukásnak számító Showgirls (1995) elkészítésében.
  • Carl háziállata, Cyrano a kezdeti elképzelések szerint béka lett volna.
  • Buenos Aires megsemmisítésének képsorait valójában abból a videóból vették át, amely az 1991 októberében, Oakland Hillben pusztított tűzvészről készült.
  • Az erőd védelmének jelenete számos mozzanattal utal a Zulu (1964) című filmre, még bizonyos mondatok és kameraállások is megegyeznek.
  • Több lőszert használtak ebben a filmben, mint bármelyik más korábbi alkotásban.
  • Casper Van Dien eltörte az egyik bordáját annak a jelenetnek a felvétele közben, amelynek során ráugrik az egyik óriásbogárra, hogy megsemmisítse azt.
  • Az egyik jelenetben a Michael Ironside által megformált szereplő beleesik egy lyukba, ahol az egyik óriásbogár leharapja mindkét lábát. Az epizód felvétele során Dina Meyer fejét véletlenül úgy megütötték, hogy a színésznő agyrázkódást szenvedett. A filmben egyébként Rasczak hadnagynak hiányzik az egyik alkarja, Verhoeven korábbi filmjében, Az emlékmásban pedig Ironside olyan szereplőt játszott, aki az egyik jelenetben elveszíti a karjait.
 
Koedukált zuhanyzó (középen: Casper Van Dien)
  • A koedukált zuhanyjelenet forgatásakor Paul Verhoeven rendező és Jost Vacano operatőr maguk is beálltak meztelenül a zuhany alá, hogy ezzel is oldják a fiatal színészek gátlásait.
  • Az egyik jelenetben a Denise Richards által megformált Carmen Ibanez első ízben vezeti ki a hatalmas űrhajót a dokkból. Ehhez egy olyan kapcsolót fordít el, amely egy 1982-es évjáratú IBM számítógépről származik, arról a típusról, amely elsőként terjedt el otthoni és hivatali használatban.
  • Az egyik űrhajó hídjánál a háttérben egy kis méretű Millenium Falcon látható, amely a Csillagok háborúja filmekből közismert űrjármű.
  • A filmbeli bogarak többsége csupán CGI, de néhány életnagyságú, távirányítható modellt is készítettek a forgatáshoz. A csatajelenetek forgatásakor Verhoeven állt a színészek előtt: ha kellett, ugrott vagy sikított, hogy a szereplőkből a megfelelő reakciókat váltsa ki. Szükség is volt erre, mivel Casper Van Dien később azt nyilatkozta, hogy a rovarok mozgását a forgatáson három, botvégre erősített teniszlabdával imitálták, és azoktól azért nem volt olyan könnyű megijedni. A digitális rovarok elkészítése egyébként 11 millió dollárba került.
  • A falak egy része Az emlékmás című filmből származik, melyet ugyancsak Verhoeven rendezett.
  • A bázist, amelyen a Fleet Academy található, Tyereskovának nevezték el, az első női űrhajós, a szovjet Valentyina Tyereskova tiszteletére.
  • A Whiskey bázison játszódó jelenetben a tábornokot egy szekrényben találják meg. Ez a szekrény valójában egy ipari hűtőszekrény volt, melyet az éttermi konyhákban szoktak használni.
  • A banketten a fellépő együttes David Bowie I Have Not Been To Oxford Town című számát játssza. A dal szövegét azonban kicsit átdolgozták, hogy a XXI. század helyett inkább a XXIII. századra utaljon. Az új verzió címe: I Have Not Been to Paradise. A dalt Zoë Poledouris, a film zeneszerzőjének, Basil Poledourisnak a legidősebb lánya énekli.
  • 1978 egyik legnépszerűbb diszkóslágere volt Sarah Brightman I Lost My Heart to a Starship Trooper című kislemeze. A Csillagközi invázió bemutatójához kapcsolódva az UCF (United Citizen Federation) együttes többféle változatban feldolgozta a dalt, és egyes verziókban felhasználták Sarah énekét. A klipben a Csillagközi invázió bizonyos jelenetei is láthatók, magában a filmben azonban a dal semmilyen formában nem hallható.
  • Abban a jelenetben mikor Johnny Rico-ra a kiképzőtáborban gondatlansága miatt tíz ostorcsapást szabnak ki büntetésül, az ítélet végrehajtó egy ugyanolyan David Morgan típusú ostort használ, mint amit Harrison Ford használt az Indiana Jones szériában.

Főszereplők

szerkesztés

Fontosabb díjak és jelölések

szerkesztés
  • 1998 jelölés Phil Tippett, Scott E. Anderson, Alec Gillis, John Richardson (legjobb vizuális effektek)
  • 1998 díj Ellen Mirojnick (legjobb jelmez)
  • 1998 díj Phil Tippett, Scott E. Anderson, Alec Gillis, John Richardson, Tom Woodruff Jr. (legjobb vizuális effektek)
  • 1998 jelölés (legjobb sci-fi)
  • 1998 jelölés Paul Verhoeven (legjobb rendező)
  • 1998 jelölés Edward Neumeier (legjobb forgatókönyv)

Blockbuster Entertainment Awards

szerkesztés
  • 1998 jelölés (legjobb regényátdolgozás)
  • 1998 jelölés Legjobb akciójelenet (a bogarak megtámadják az erődöt)
  1. [Cinema 1998/2, 68. oldal]
  2. [Tobias Kniebe interjúja. In: Cinema 1998/2, 70. oldal]

További információk

szerkesztés