Csontváry Kosztka Tivadar festményeinek listája

Wikimédia-listaszócikk

Csontváry Kosztka Tivadar festményeinek száma más festőkéhez viszonyítva csekély, az ismertté vált festményeinek száma egyes források szerint 112;[1] Romváry Ferenc monográfiájában azonban 125 címet sorol fel.[2]

Csontváry legtöbbször nem látta el szignójával a képeit, azok címét, készítésük idejét sem jegyezte fel rájuk. Az életében megrendezett kiállításokhoz készült katalógusokat viszont saját maga állította össze (három Budapesten, egy Párizsban, egy Berlinben, ez utóbbi végül elmaradt), és ezekben megadta a képek többségének címét és keletkezési idejét is. A dátumokat azonban néha pontatlanul tüntette fel, akár több évet is tévedett, amit önéletrajzából és utazásai időpontjából lehet kikövetkeztetni. A madarakat ábrázoló képek esetén is tévedett néhol: azokon nem a címben megjelölt madarak láthatók, pl. a Gém című festmény valójában nagy kócsagot, a Tövisszúró gébicsek című pedig vörösfejű gébicseket ábrázolnak (ezeket legtöbbször kitömött példányok alapján festette).[3]

Az alábbi táblázat Csontváry festményeit sorolja fel:[4]

Kép Festmény címe készítés éve technika[5] méret tulajdonos[6]
Ablaknál ülő nő 1890-es évek Olaj, karton 73 × 95 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Vihar a pusztán 1890-es évek Olaj, vászon 61 × 94 cm
Parkrészlet 1891 körül Olaj, vászon 51 × 78 cm Magántulajdon
Pillangók 1893 Olaj, karton Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Süvöltőt leterítő ölyv (Süvöltőt leterítő karvaly) 1893 Olaj, karton 54 × 44 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Gém 1893 Olaj, karton Losonci Nógrád Múzeum, Losonc, Szlovákia
Tövisszúró gébicsek 1893 Olaj, karton Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Mátyásmadár 1893 Olaj, karton 47 × 31 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Héja hófajddal 1893 Olaj, karton Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Őz 1893 Olaj, vászon 100 × 120 cm Magántulajdon
Önarckép[1][7] 1893 körül Olaj, vászon 55,5 × 45,5 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A gácsi Forgách-kastély[8][9] 1894 ? 37 × 95 cm Antal-Lusztig Gyűjtemény, Debrecen
Almát hámozó öregasszony 1894 körül Olaj, vászon 126 × 41 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Piros ruhás gyermek[10][11][12] 1894 körül Olaj, karton Magántulajdon
Felvidéki utca (Házak) 1895 Olaj, karton 38 × 51 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Olasz táj 1895 Magántulajdon
Ódon boltozat 1896 után Olaj, vászon
Pompeji Have (A Chirurgus háza a Vezúvval) 1897-98 Olaj, vászon 47 × 51 cm Magántulajdon
Visszatekintő nap Trauban

(Traui tájkép naplemente idején)

1898 Olaj, vászon 70 × 95 cm Magántulajdon
Az ifjú festő 1898 Olaj, vászon 38,5 × 29 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Iskolai emlék Párizsból 1898 Olaj, vászon 70 × 95 cm Magántulajdon
Visszatekintő nap Trauban

(Traui tájkép naplemente idején)

1899 Olaj, vászon 34,5 × 66,5 cm Magántulajdon
Holdvilágos éj Trauban (Zárda) 1899 Olaj, vászon 33 × 65 cm Magántulajdon
Délutáni vihar Trauban 1900 Olaj, vászon Antal-Lusztig gyűjtemény, Debrecen
Délutáni kis plein air Trauban 1900 Olaj, vászon 25 × 48 cm
Önarckép 1900 körül Olaj, vászon 67 × 39,5 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest


Fohászkodó idős asszony 1900 Olaj, vászon 60.7 × 49 cm Szlovák Nemzeti Galéria, Pozsony
Teniszező társaság[13] 1900 körül Olaj, vászon 41 × 40,2 cm Magántulajdon
Dalmát vidék 1900 olaj, vászon Magántulajdon
Dalmát hegy 1900 körül Olaj, karton 28 × 34 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Hegyi híd a folyó fölött 1900 Olaj, vászon 50,5 × 34 cm Magántulajdon
Villa Pompeji 1901 Olaj, vászon Magántulajdon
Naplemente a nápolyi öbölben 1901 Olaj, vászon 31 × 50 cm Magántulajdon
Halászat Castellammaréban

(Esti halászat Castellammaréban)[12][14]

1901 Olaj, vászon 55 × 95 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Világító éj Castellammaréban[15] 1901 Magántulajdon
A Palazzo Corvaia Taorminában (Olasz halász) 1901 Olaj, vászon Magángyűjtemény?
Olasz város (Taorminai részlet az óratoronnyal) 1901 Olaj, vászon Magángyűjtemény?
Hídon átvonuló társaság 1901 Olaj, vászon 60 × 72 cm Magángyűjtemény
Mandulavirágzás (Olaszországi táj) 1901–02 Olaj, vászon 43 × 51,5 cm Herman Ottó Múzeum, Miskolc
Holdtölte Taorminában 1901 Olaj, vászon
Castellamare di Stabia 1902 Olaj, vászon 101 × 120 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Selmecbánya látképe 1902 Olaj, vászon 90 × 152 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
A Keleti pályaudvar éjjel 1902 Olaj, vászon 44 × 65 cm Herman Ottó Múzeum, Miskolc
Öreg halász 1902 Olaj, vászon 59,5 × 45 cm Herman Ottó Múzeum, Miskolc
Városka a domboldalon 1902 körül Olaj, vászon 50 × 65 cm Magángyűjtemény
Tengerparti város 1902 körül Olaj, vászon 43,3 × 114 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Virágzó mandulafák Taorminában 1902 körül Olaj, vászon 79,5 × 98 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Szerelmespár 1902 Olaj, vászon Magántulajdon
Szerelmesek találkozása (Randevú)[16] 1902 körül Olaj, vászon 69,2 × 54,2 cm Magántulajdon
Táj holdfényben 1903 körül Olaj, vászon 34,2 × 24,2 cm Ismeretlen helyen (ellopták)
Zrinyi kirohanása 1903 Olaj, vászon 82 × 131 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Jajcei vízesés 1903 Olaj, vászon 97 × 149 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Villanyvilágított fák Jajcéban 1903 Olaj, vászon 92 × 88 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Jajcei villanyerőmű éjjel 1903 Olaj, vászon 80,5 × 126 cm Magántulajdon
Fohászkodó Üdvözítő 1903 Olaj, vászon 126 × 80.5 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Hajótörés 1903 Olaj, vászon 57 × 75 cm Magántulajdon
Vihar a Hortobágyon 1903 Olaj, vászon 59 × 117 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Római híd Mosztarban 1903 Olaj, vászon 92 × 185 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs (letét)
Tavasz Mosztárban 1903 Olaj, vászon 69 × 91 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Schaffhauseni vízesés[17] 1903 Olaj, vászon 130 × 228 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Titokzatos sziget 1903 Olaj, vászon 35 × 50 cm Magángyűjtemény[18]
A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben 1904 Olaj, vászon 205 × 293 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs (letét)
A Jupiter-templom romjai Athénban

(A Zeusz-templom romjai Athénban)

1904 Olaj, vászon 67,5 × 137,5 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Athéni utca 1904 Olaj, vászon 102 × 90 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A kis Taormina 1904 Olaj, vászon 70 × 98,5 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A taorminai görög színház romjai 1904–05 Olaj, vászon 302 × 570 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A Nagy Tarpatak völgye a Tátrában 1904–05 Olaj, vászon 236 × 400 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Sétakocsizás újholdnál Athénben

(Sétakocsizás/Kocsikázás újholdnál Athénben)

1904 Olaj, vászon 92,5 × 70 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Áldozat 1904 Olaj, vászon 92,5 × 70 cm Magángyűjtemény
Görög tengerpart[19][20] ?[21] Olaj, vászon 29 × 39 cm Magántulajdon
Erődítmény tevés arabokkal (Kairói pályaudvar) 1904 Olaj, vászon 87,5 × 140 cm Magántulajdon
Templomtéri kilátás a Holt-tengerre Jeruzsálemben 1905 Olaj, vászon 127 × 262 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Az Olajfák hegye Jeruzsálemben 1905 Olaj, vászon 118 × 115 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Baalbek 1906 Olaj, vászon 385 × 714,5 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs (letét)
Kis Baalbek 1906 körül? Olaj, vászon ? ?
Áldozati kő Baalbekben 1906–07 Olaj, vászon 110 × 130,5 cm Magántulajdon
Magányos cédrus (Egy cédrusfa Libanonból) 1907 Olaj, vászon 194 × 248 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban 1907 Olaj, vászon 200 × 205 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Marokkói tanító 1908 Olaj, vászon 75 × 65 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Mária kútja Názáretben 1908 Olaj, vászon 362 × 515 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs (letét)
Sétalovaglás a tengerparton 1909 Olaj, vászon 72 × 171,5 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Antique Madonna 1894 körül Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Antique József eladása 1894 körül Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Iskolai emlék Karlsruhéból 1894 körül Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Hollande 1895 Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Pompeji porta 1897 körül Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Pompeji (vázlat) 1897 körül Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Füstölgő Etna 1901 körül Olaj, vászon 39 × 56 cm Ismeretlen helyen (lappang)
Egy este Kairóban 1901–1902 között Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Liliomos nő 1902 körül Olaj, vászon 61 × 76 cm Ismeretlen helyen (lappang)
Hunyadi a nándorfehérvári ütközetben 1903 Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Magyar sereg 1903 Olaj, vászon 54 × 61 cm Ismeretlen helyen (lappang)
Török sereg 1903 Olaj, vászon 58 × 63 cm Ismeretlen helyen (lappang)
Passió töredék I 1903 Olaj, vászon 61 × 53 cm Ismeretlen helyen (lappang)
Passió töredék II 1903 Olaj, vászon 61 × 61 cm Ismeretlen helyen (lappang)
Prédikáló szerzetes 1903 körül Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
A Kerka vízesése 1903 Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Mózes a Sínai hegyen 1903 Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Szaharai naplemente 1904 Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)
Jupiter-templom Baalbekben 1904 Olaj, vászon 60 × 171 cm Ismeretlen helyen (lappang)
Törött obeliszk 1906 Olaj, vászon 70 × 116 cm Ismeretlen helyen (lappang)
Palesztinai síremlék 1906 Olaj, vászon Ismeretlen helyen (lappang)

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Valaczkay Gabriella: Eredeti a hamis Csontváry-önarckép. Kultúra. nol.hu, 2010. június 23. (Hozzáférés: 2015. július 25.)
  2. Baalbek: Száz szép kép / Csontváry Kosztka Tivadar. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  3. Hadarics, Tibor (2009). „Csontváry madarai”. Madártávlat, Budapest 16 (2), 26–28. o, Kiadó: MME. [2022. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1217-7156. (Hozzáférés: 2022. augusztus 24.)  
  4. A táblázatban szereplő festmények és adataik forrása (ha az külön nincs jelölve): Képzőművészet Magyarországon – Csontváry Kosztka Tivadar művei. Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 1997. (Hozzáférés: 2015. július 22.)
  5. „Olaj” szerepel a katalógusokban, mert nincs jobb megnevezés, lásd: #Anyaghasználat
  6. A képek helyeként a forrásban megjelölt Janus Pannonius Múzeum esetén a kiállítóhely a Csontváry Múzeum, ill. a Modern Magyar Képtár Pécsett.
  7. Molnos Péter: A másik Önarckép. Első Magyar Festményszakértő Iroda. [2015. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 25.)
  8. Korb Zoltán: Újabb Csontváry-remekmű. PécsMa.hu, 2014. május 7. (Hozzáférés: 2015. július 24.)
  9. Jankovics Marcell: Csontváry évszakai – Ősz. [2015. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 24.)
  10. File:Csontváry Kosztka Tivadar 1894 Piros ruhás gyermek.jpg
  11. Kováts Lajos: Nem lehet mindent eladni. Kováts Lajos blogja (wordpress.com), 2012. március 20. (Hozzáférés: 2015. július 24.)
  12. a b Csontváry Kosztka Tivadar festmények a Buschi gyűjteményből. artLovers. [2016. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 24.)
  13. Bellák Gábor: Amire hetven éve várunk: A Teniszező társaság pp. 56–57. Artmagazin, 2005. /5. [2020. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
  14. Kováts Lajos: Csontváry last minute. kovatslajos.wordpress.com . Kováts Lajos blogja, 2012. március 22. (Hozzáférés: 2015. július 24.)
  15. Kaszás Gábor: Csontváry nyomában Dél-Olaszországban pp. 52–57. Artmagazin, 2013. /8.. (Hozzáférés: 2015. július 24.)
  16. Kieselbach Galéria és Aukciósház – Szerelmesek találkozása. [2020. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
  17. Magyar Nemzeti Galéria – Schaffhauseni vízesés. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
  18. 460 millióért kelt a rejtélyes Csontváry-kép, hazai árverésen még soha nem fizettek ennyit egy festményért. Telex.hu, 2021. december 19.
  19. REMEKMŰVEK! Antal Péter tulajdonos a tárlatvezető. bulvaros.hu, 2010. január 17. [2015. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 24.)
  20. Csontváry Kosztka Tivadar művei. budapestaukcio.hu. (Hozzáférés: 2015. július 24.)
  21. A magányos cédrus - Csontváry géniusza 2015-ös kiállításon: "c. 1890" felirattal szerepelt.