Czímer József

(1913–2008) magyar dramaturg, író, műfordító, esztéta

Czímer József (Rákoscsaba, 1913. október 24.2008. december 22.[2]) magyar dramaturg, író, műfordító, esztéta, érdemes és kiváló művész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja.

Czímer József
Született 1913. október 24.
Rákoscsaba
Elhunyt 2008. december 22. (95 évesen)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1937)
Kitüntetései
Sírhelye Farkasréti temető (25/1 (25/B)-2-26)[1]

SablonWikidataSegítség

Életpályája Szerkesztés

Czímer Ábrahám és Gelb Szeréna gyermeke volt. 1937-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1937–1942 között az egyetem Lélektani Intézetének munkatársa volt.[2]

1942-ben behívták katonának, illegalitásba vonult, az Ellenállás című lap munkatársa, a Szabadság, majd az Új Magyarország munkatársa volt.

1948–49-ben az Országos Filmhivatal munkatársa volt. 1949-ben a Színház című hetilap munkatársa és a Mafilm dramaturgja volt. A Magyar Dolgozók Pártjából kizárták, majd rehabilitálták. 1950-ben kémkedés gyanúja miatt elbocsátották a Kohó- és Gépipari Minisztériumból; a Ganz Villamossági Gyár segédmunkása lett, majd újabb rehabilitáció után 1951–1956 között az Ifjúsági Színház és a Veszprémi Petőfi Színház fődramaturgja lett.[2] 1956 augusztusa és novembere között a Hétfői Hírlap rovatvezetője volt. 1956–1968 között a Vígszínházban volt dramaturg. 1968-tól 20 éven át a Pécsi Nemzeti Színház fődramaturgjaként dolgozott. 1988-ban nyugdíjba vonult. 1993-1994 között a Magyar Rádió felügyelő-bizottságának tagja volt.

Színházi munkái Szerkesztés

Fordítóként Szerkesztés

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 21.[3]

  • Goodrich–Hackett: Anna Frank naplója (1957, 1959)
  • Nash: Az esőcsináló (1959)
  • Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! (1962)
  • Victor Hugo: Ezer frank jutalom (1962)
  • Tennessee Williams: A vágy villamosa (1963, 1966, 1972)
  • Baldwin: Ének Charlie úrért (1966)
  • Thomas: Szegény Dániel (1966-1967)
  • Casona: A portugál királyné (1966)
  • Jean Anouilh: Meghívás a kastélyban (1969, 1982)
  • Arout: A kutyás férfi (1970)
  • Whiting: Ördögök (1971)
  • Rjazanov–Braginszkij: Munkatársak (1972)
  • Mihura: Három cilinder (1973)

Művei Szerkesztés

  • A zsidó ismeretelmélet (tanulmány, 1937)
  • A régi Magyarország és az új (tanulmány, 1948)
  • Hollywoodi boszorkányok (kisregény, 1948)
  • Korunk színháza (tanulmány, 1962)
  • A dramaturgia regénye (színházi írások, 1976)
  • Színház és irodalom (tanulmány, 1981)
  • Függöny nélkül (esszé, 1985)
  • Többes szám első személy (dramaturgiai írások, 1989)
  • Dante apródja (esszé, 1990)
  • Közjáték (esszé, 1992)
  • Átszállás ugyanarra a vonatra (1996)
  • Humorlexikon (2001)

Műfordításai Szerkesztés

  • Aisopos meséi (1943)
  • Victor Hugo: Ezer frank jutalom
  • Tennessee Williams: A vágy villamosa (dráma, 1968)
  • Fritz Hochwälder: A szent kísérlet
  • S. Luneau–R. Coggio: Egy őrült naplója (1973)
  • Albert Camus: Az igazak
  • James Joyce: Számkivetettek
  • Eugene O’Neill: Marco Polo milliói
  • Tennessee Williams: Macska a forró tetőn
  • Visniec: A kommunizmus története elmebetegeknek
  • Nash: Az esőcsináló

Díjai, kitüntetései Szerkesztés

Jegyzetek Szerkesztés

  1. http://www.bessenyei.hu/farkasret/fotok-c.htm, 2019. augusztus 28.
  2. a b c d e f g h i Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 141. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  3. 2011. október 28-i lekérdezés

Források Szerkesztés

További információk Szerkesztés