Dávid Zoltán

(1923–1996) magyar demográfus, levéltáros

Dávid Zoltán (Budapest, 1923. július 17.1996. augusztus 10.) történeti demográfus, levéltáros, a KSH Levéltárának igazgatója.

Dávid Zoltán
Született 1923. július 17.
Budapest
Elhunyt 1996. augusztus 10. (73 évesen)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Kitüntetései Fényes Elek-díj (1992)

ÉleteSzerkesztés

A budapesti Piarista Gimnáziumban tanult, majd jogi diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Első munkahelye az Országgyűlési Könyvtár volt, ahonnan azért kellett távoznia, mert a fordulat éve után nem lépett be a kommunista pártba. Hét és fél hónapig volt állás nélkül, pedig felesége már a második gyermeket várta. Végül 1950. november 15-től egy korábbi iskolatársa segítségével az Országos Levéltárban helyezkedett el. Előbb filmellenőrként, majd a térkép- és tervgyűjtemény referenseként dolgozott.

1956-ban a levéltár forradalmi bizottságának egyik vezetőjévé választották. Neki is szerepe volt abban, hogy senkinek nem esett bántódása, így a visszarendeződéskor őt sem érte zaklatás. A levéltárt ért találat után részt vett a mentésben.

Kovacsics József hívására a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárába ment. Itt első feladatául a statisztikai jellegű kiadványok szerkesztését, valamint a külső munkatársak irányítását kapta. 1959. január 1-jétől a nemzetközi csere és szerzeményezés bonyolításával is megbízták. 1964-től idejének javát a tudományos munkának szentelhette a történeti statisztikai kutatócsoportban, amelynek később vezetője lett. Ide került például Fügedi Erik és Perjés Géza is.

Az 1958-ban indult Történeti Statisztikai Közlemények, (1960-tól évkönyv) szerkesztőbizottsági titkára volt. A hatvanas években választották meg a Magyar Tudományos Akadémia történeti demográfiai munkabizottsága titkárának s lett a Magyar Közgazdasági Társaság statisztikai szakosztályának tagja.

Az ELTE Történeti Segédtudományi Tanszékén Sinkovits István felkérésére két féléven át tartott előadásokat történeti statisztikai és demográfiai témakörben. 1972-ben a KSH könyvtár újonnan létrejött levéltári osztályának vezetője, majd 1975-ben az önállósodott közgyűjtemény igazgatója lett. Ő vetette meg az új levéltár alapjait, alakította ki gyűjtőkörét, készítette el munkatársaival szervezeti és működési szabályzatát. Elkezdte az anyagok mikrofilmezését is.

Hatvanéves korában kérte nyugdíjaztatását, s egy ideig csaknem teljes visszavonultságban élt. Csak a rendszerváltás idején tért vissza alkotókedve. Tagja lett annak a szakértői kollégiumnak, amely a magyar–szlovák államközi tárgyalásokat volt hivatva demográfiai adatokkal szolgálni. A Magyarok Világszövetségének kérésére vállalta el a Szent László Akadémia védnökségi tagságát.

ElismeréseiSzerkesztés

  • 1992 Fényes Elek-emlékérem (KSH)

MunkásságaSzerkesztés

Országos levéltári kollégái közül Ila Bálint, Komjáthy Miklós és Maksay Ferenc álltak a legközelebb hozzá. A levéltárban töltött évek alatt átfogó forrásismereteket szerzett, különösen a 16–18. századi népesedés- és gazdaságtörténet szempontjából hasznosítható anyagokról.

Kutatásainak középpontjában a magyarság múltjának és jelenének számszerűen mérhető adatai álltak. A 16–19. századi Magyarország gazdasági és társadalmi viszonyainak megismeréséhez szükséges levéltári fondok közül sokat dolgozott fel és ismertetett. A II. József által elrendelt első magyarországi népszámlálás megyei összeírásainak anyagát 1960-ban állította össze Dányi Dezsővel. Kutatásai alapján jóval magasabbra értékelte a 18. századi városi lakosság arányát (14–15%), ezzel új szemléletet érvényesítve a magyar városfejlődés tanulmányozásában. Feldolgozta az 1738–1743. évi pestisjárvány Bihar megyei és országos adatait, valamint az 1831-es kolerajárvány országos adatait. Foglalkozott a 18. századi veszprémi püspökségben élő családok nagyságával és összetételével, feldolgozta az egyházmegye 1747–1748-as egyházlátogatási jegyzőkönyvét. Jelentős az a munkája is, amelyben a magyarság törökkori veszteségeit becsülte meg – korrigálva a köztudatba addig mélyen beépült, sokszor túlzó adatokat. 1994-ben adták ki az 1850-es erdélyi népszámlálás forrásanyagát feldolgozó munkáját.

Munkásságának másik területe a Kárpát-medence nemzetiségi összetételének vizsgálata volt. 1973-ban terjedelmes anyagot állított össze a szomszédos országokban élő magyarságról, illetve előrejelzéseket készített a szomszédos országokban élő magyarság számának 2000-ig várható alakulásáról.

Főbb műveiSzerkesztés

  • Az első magyarországi népszámlálás, 1784–1787; szerk. Dányi Dezső, Dávid Zoltán; Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára, Bp., 1960
  • Dávid Zoltán–T. Polonyi Nóra: Az első magyar nyelvű leíró statisztika. Kovács János: Az esztergomi érsekséget illető jószágoknak Geographico topografica descriptiója, 1736–1739; KSH Levéltár, Bp., 1980 (Forrásközlések)
  • A magyar-szlovák nyelvhatár 1664-ben az Érsekújvári ejalet területén; KSH Népességtudományi Kutató Intézet., Bp., 1993 (A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének történeti demográfiai füzetei)
  • Az 1850. évi erdélyi népszámlálás; bev., összeáll. Dávid Zoltán; KSH Levéltára–Központi Statisztikai Hivatal, Bp., 1994
  • Sáros vármegye magyar településeinek pusztulása; in: A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének történeti demográfiai füzetei, 14.; KSH Népességtudományi Kutató Intézet, Bp., 1995
  • Dávid Zoltán: A székelyek száma 1567–1992 / Benda Kálmán: Keszthely népessége 1696–1851; KSH Népességtudományi Kutató Intézet, Bp., 1998 (A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének történeti demográfiai füzetei)

IrodalomSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés