Díszelgő alegységek és katonazenekarok nemzetközi fesztiválja

A díszelgő alegységek és katonazenekarok nemzetközi fesztiválja egy katonai jellegű szórakoztató rendezvény volt Miskolcon.

Története

szerkesztés

A Fesztivált Fodor Zoltán találta ki. Eredetileg az Európa kulturális fővárosa pályázatra tervezték, de Miskolc ezen csak 2. helyezést ért el, a fesztivált azonban ettől függetlenül megrendezték. Kétévente, nyáron rendezik meg Miskolc belvárosában, de az első fesztivált (2005) már a következő évben követte a második.

A fesztivál

szerkesztés

Az általában háromnapos rendezvénysorozaton őrbódékat állítanak fel a Széchenyi utcán, és ezekben óránként látványosan váltják egymást a katonák. Minden nap felvonulással ér véget.

Elmaradt fesztiválok

szerkesztés

A programokat a Honvédelmi Minisztérium is támogatta, közel 50 millió forinttal. A gazdasági világválság hatására a minisztériumokat takarékoskodásra kötelezte az állam, ezért ezt a pénzt elvonták a fesztiváltól. Miskolc sem került túl jó helyzetbe a válság hatására, ezért nem tudta biztosítani a hiányzó összeget, ezért 2009-től a programokat nem tartották meg.

Eddigi résztvevők

szerkesztés
Díszelgők
  •   Magyarország
  •   Amerikai Egyesült Államok
  •   Lengyelország
  •   Csehország
  •   Horvátország
  •   Szlovákia
  •   Görögország
  •   Ausztria
  •   Szlovénia
Katonazenekarok