DC-moziuniverzum

A DC-moziuniverzum (angolul: DC Extended Universe, röviden DCEU) egy amerikai médiafranchise és kitalált univerzum, mely a Warner Bros. szuperhősfilmjeinek és sorozatainak helyszíne. A filmek a DC Comics kiadványainak karakterein alapulnak. A DCEU képregényeket, rövidfilmeket, regényeket és videojátékokat is tartalmaz. A közös univerzum – csak úgy, mint a képregényes univerzum is – a különálló filmek egyes szereplőinek, helyszíneinek vagy cselekményelemeinek crossoverével alakult ki.

DC-moziuniverzum
(DC Extended Universe)
DC Comics logo.svg
Alkotó Warner Bros. Pictures
Eredeti mű Az acélember (2013)
Tulajdonos Warner Bros. Discovery
Évek 2013–napjainkig

Az univerzum első filmje Az acélember (2013) volt, mely egy Superman reboot volt. A filmnek a folytatása a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (2016) lett, melyben már több szuperhős is megjelent. Ezután a Suicide Squad - Öngyilkos osztag (2016) következett, melyben az univerzum szuper-gonoszai kaptak nagy szerepet. Ezt a Wonder Woman (2017) követte, melyben a címszereplő megkapta eredettörténetét, majd jött az Az Igazság Ligája (2017), melyben már az egész csapat benne volt, ezután érkezett az Aquaman (2018) majd a Shazam! (2019). Ezután érkezett a Ragadozó madarak (2020) és Wonder Woman 1984 (2020), majd Zack Snyder: Az Igazság Ligája és az Öngyilkos osztagot folytató The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag (2021). Továbbá várható a Black Adam (2022), a Shazam! Fury of the Gods (2022), Aquaman and the Lost Kingdom (2023), a The Flash (2023) és a Blue Beetle (2023).

FilmekSzerkesztés

Film Bemutató Rendező(k) Író(k) Producer(ek)
  USA   Magyar
Az acélember 2013. június 14. 2013. június 20. Zack Snyder David S. Goyer Christopher NolanEmma ThomasDeborah Snyder és Charles Roven
Batman Superman ellen: Az igazság hajnala 2016. március 25. 2016. március 24. Chris Terrio és David S. Goyer Deborah Snyder és Charles Roven
Suicide Squad – Öngyilkos osztag 2016. június 5. 2016. augusztus 4. David Ayer David Ayer Charles Roven
Wonder Woman 2017. június 2. 2017. június 3. Patty Jenkins Allan Heinberg és Geoff Johns Charles Roven, Zack Snyder, Deborah Snyder és Richard Suckle
Az Igazság Ligája 2017. november 17. 2017. november 16. Zack Snyder Chris Terrio, Joss Whedon Deborah Snyder, Charles Roven és Ben Affleck
Aquaman 2018. december 21. 2018. december 13. James Wan Will Beall, James Wan, Geoff Johns Peter Safran
Shazam! 2019. április 5. 2019. április 4. David F. Sandberg Henry Gayden és Darren Lemke
Ragadozó madarak 2020. február 7. 2020. február 6. Cathy Yan Christina Hodson Margot Robbie, Bryan Unkeless and Sue Kroll
Wonder Woman 1984 2020. december 25. 2021. április 1. Patty Jenkins Geoff Johns, Patty Jenkins, David Callaham Charles Roven, Deborah Snyder, Zack Snyder, Patty Jenkins, Gal Gadot, Stephen Jones
Zack Snyder: Az Igazság Ligája 2021. március 18. 2021. március 18. Zack Snyder Chris Terrio, Zack Snyder, Will Beall Deborah Snyder, Charles Roven
The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag 2021. augusztus 5. 2021. augusztus 5. James Gunn James Gunn és John Ostrander Michael de Luca, Charles Roven és Peter Safran
Black Adam 2022. október 20. 2022. október 21. Jaume Collet-Serra Adam Sztykiel, Sohrab Noshirvani, Rory Haines Dwayne Johnson, Hiram Garcia, Dany Garcia, Beau Flynn and Scott Sheldon
Shazam! Az istenek haragja 2023. március 17. 2023. március 16. David F. Sandberg Henry Gayden Peter Safran
Eljövendő filmek
Flash – A Villám 2023. június 16. 2023. június 15. Andrés Muschietti Joby Harold Jeoff Johns és Barbara Muschietti
Kék Bogár 2023. augusztus 18. 2023. augusztus 17. Angel Manuel Soto Gareth Dunnet-Alcocer John Rickard
Aquaman és az Elveszett királyság 2023. december 20. James Wan David Leslie Johnson és Jason Momoa James Wan és Peter Safran

Az acélember (2013)Szerkesztés

Clark Kentet miután idegen szülei elküldték a Krypton bolygóról annak pusztulása előtt, egy farmon nevelte őt fel Jonathan és Martha Kent. Clark évekkel később kihasználja erejét, hogy embereknek segítsen és a Superman nevet veszi magára. Azonban megjelenik a Krypton bolygó száműzöttje, Zod tábornok, aki uralma alá akarja hajtani a világot. Superman megküzd vele Metropolisban, melynek következtében rengeteg ott élő lakos hal meg. Végül Superman győz, de csak nehezen tudja megölni távoli rokonát.

2010-ben vetődött fel az ötlet David S. Goyertől, miszerint a Superman mítoszt új, modernebb köntösbe kéne csomagolni. Christopher Nolan bemutatta a stúdiónak Goyer ötletét, így őt a film producerének, Goyert pedig a forgatókönyvírójának.[1] 2010 októberében kérte fel a stúdió Zack Snyder rendezőt a film elkészítésére.[2] Henry Cavill 2011 januárjában kapta meg a főszerepet,[3] majd azon év augusztusában elkezdődött a forgatás.[4] A kész produkciót 2013. június 10-én mutatták be az Egyesült Államokban.[5]

Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (2016)Szerkesztés

Mint kiderült, Batman is jelen volt a Metropolisban történt csatánál, Zod és Superman között. A városban sok barátja is meghalt, emiatt gyűlöli az istenszerű idegent. Lex Luthor eközben nagyban szervezkedik Superman ellen és mindent megtesz, hogy az acélemberről rosszat gondoljanak az emberek. Így elrabolja Superman anyját és azt akarja, hogy harcoljon Batmannel, aki ellopta az ő Kryptonitját, a fegyverét, mellyel megölheti Supermant. Így össze is csap a két titán, ámde amikor már Batman megölné ellenségét, rájön, hogy Superman az anyjáért harcol és inkább békét kötnek, majd segít neki megmenteni anyját. Végül sikerül is neki, azonban Lex Zod tábornok holttestéből létrehoz egy szörnyet, melynek legyőzésében már Wonder Woman-nek is be kell segítenie. Végül megölik a szörnyet, azonban az megöli Supermant is, így Lex Luthor-t börtönbe zárják, Superman-t eltemetik, Batman pedig elmondja Wonder Woman-nek, hogy meg szeretné alapítani az Igazság Liágáját.

2013 júniusában már hivatalos volt, hogy Zack Snyder és David S. Goyer visszatérnek Az acélember folytatására. 2013 júliusában jelentette be a stúdió, hogy a folytatásban fog Batman először találkozni Superman-nel a mozivásznon és 2015-ben jelenik majd meg.[6] Később kiderült, hogy a film a híres Batman: A sötét lovag visszatér című képregényt veszi alapul.[7] Később a rendező hozzátette, hogy a film nem a képregény adaptációjaként szolgál, csupán elemeket vesznek át.[8] 2013. augusztus 22-én jelentették be, hogy Ben Affleck fogja alakítani Batman / Bruce Wayne karakterét.[9] A hír nagy felháborodást keltett a rajongók körében. Ugyanezen év decemberében Wonder Woman kilétét is felfedték, őt Gal Gadot játssza.[10] Később e hónapban Chris Terrio-t bérelte fel a stúdió, hogy írja újra Goyer forgatókönyvét.[11] Januárban kiderült, hogy Lex Luthor szerepére Jessie Eisenberg-et kérték fel, míg Jeremy Irons Alfred Pennyworth karakterét fogja alakítani.[12] Maga a forgatás 2013 októberében kezdődött, Los Angelesben[13]

2014 januárjában a film premier dátuma át lett helyezve 2016. május 16-ára, hogy "a film készítőinek legyen idejük teljesen realizálni a víziójukat, adjanak egy komplex vizualitást a történetnek".[14] Később megint áthelyezték március 25-ére.[15] Ez lett a végleges dátum.

Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016)Szerkesztés

2014 októberében jelentette be a Warner Bros., hogy milyen képregényfilmeket fognak 2020-ig készíteni és köztük volt az Öngyilkos osztag is. Októberben már lehetett tudni, hogy David Ayer rendezi a filmet és akkor kezdte el írni a forgatókönyvet is. A forgatás 2015. április 13-án kezdődött Torontóban és augusztusban fejeződött be. A film 2016. augusztus 5-én debütált az amerikai mozikban 2D-ben, 3D-ben és IMAX-ben.

A film panelt kapott a 2015-ös Comics Con-on, melyen a főszereplőket játszó színészek nagy része jelen volt, Jared Leto kivételével. A rendezvényen bemutatták a produkció első előzetesét, melyet csak később terveztek hivatalosan is közzé tenni, azonban egy kamerás felvétel kikerült az internetre, így pár napra rá, július 13-án megjelent hivatalosan is és 67 millió megtekintést ért el. A második előzetes 2016. január 19-én jelent meg, a DC Films Present The Dawn of the Justice League különkiadásban jelent meg. A műsorban bemutattak egy rövid ízelítőt a Wonder Woman filmről, valamint beszéltek más, a DC-moziuniverzumba tartozó filmekről is, azonban a főattrakció az új Suicide Squad előzetese volt. Az előzetes alatt a Bohemian Rhapsody című szám szólt, és nagy siker lett, 52 millióan tekintették meg. A harmadikat április 10-én mutattak be az MTV Movie Awards közben. Itt a You Don't Own Me című szám szól, ezt 13 millióan nézték meg.

Wonder Woman (2017)Szerkesztés

Diana themüszkirai hercegnő, az amazonok királynőjének, Hippolütének a lánya, aki Themüszkirán, az amazonok szigetén él, amazontársaival együtt itt vált belőle is rettenthetetlen harcos. Az első világháború idején Steve Trevor, az amerikai légierő vadászpilótája és kéme a sziget közelében lezuhan egy német repülőgéppel a tengerbe, ahonnan Diana menti ki. A szokatlan megismerkedés után Trevor figyelmezteti az amazonokat, hogy a háború őket is veszélyezteti, ezért Diana Trevorral tart a külvilágba, hogy elejét vegyék a begyűrűző háborúnak…

A Wonder Woman önálló filmje azután kapott zöld utat, hogy a karakter 2016-ban Gadot alakításában epizódszerepben felbukkant a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című filmben.

Az Igazság Ligája (2017)Szerkesztés

Bruce Wayne, azaz Batman tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak még inkább szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mióta Superman meghalt. Új szövetségese Diana Prince, azaz Wonder Woman. Csapatot toboroznak a nagy számú, repülő, agresszív szárnyas lény és erőteljes uruk ellen, aki el akarja pusztítani az egész világegyetemet, beleértve a Földet.

Zack Snyder: Az Igazság Ligája (2021)Szerkesztés

Aquaman (2018)Szerkesztés

Maine, 1985. Egy viharos este a tengerparton Thomas Curry világítótorony-kezelő megmenti Atlannát, az Atlantisz víz alatti nemzetének királynőjét. Hamar beleszeretnek egymásba és születik egy közös kisfiuk, Arthur, aki születésétől fogva azzal a hatalommal bír, hogy képes kommunikálni a tengeri életformákkal. Hamarosan Atlannát megtámadják, ezért kénytelen visszatérni Atlantiszba, hogy megóvja a családja életét. Megbízza Nuidis Vulko nevű tanácsadóját Arthur kiképzésére. Vulko irányítása alatt Arthur szakképzett harcossá válik, de elutasítja Atlantiszt, amikor megtudja, hogy az anyját őmiatta ölték meg az ároklakók, mivel félvér fiú.

A film pozitív kritikákat kapott az értékelőktől. Dicsérték a film kalandos tónusát, Wan rendezését, valamint Momoa, Heard és Kidman filmbéli teljesítményét, bár a filmet és a film hosszát kritizálták. A Metacritic oldalán a film értékelése 49% a 100-ból, mely 55 véleményen alapul. A Rotten Tomatoeson az Aquaman 64%-os minősítést kapott 272 értékelés alapján. A film világszerte több mint 1,146 milliárd dolláros bevételt gyűjtött össze, amely a 200 millió dolláros költségvetésével szemben igen jó eredmény, így az Aquaman a DC univerzumban a legnagyobb bruttó bevételt hozó filmmé vált. Tervezik a film folytatását, amelyet 2022. december 26-án akarnak megjeleníteni.

Shazam! (2019)Szerkesztés

1974-ben egy apuka két fiával a nagyapjukhoz autózik a szakadó hóesésben. A hátsó ülésen utazó Thaddeus Bodog Sivana varázslat következtében egy varázsló titkos barlangjába kerül. Az itt élő varázsló az utódját keresi, kinek átadhatja minden varázserejét. A fiatal gyerek válaszút elé kerül, melynél azonban kudarcot vall és visszakerül a valóságba. Szeretne ismét visszatérni a barlangba, ezért hangos hisztizésbe és kiabálásba kezd. Ez elvonja apja figyelmét a vezetéstől és autóbalesetet szenvednek.

A film általánosságban pozitív véleményeket kapott a kritikusoktól; dicsérték Levi és Grazer előadását, valamint Sandberg rendezését, továbbá pozitív jelzést kaptak a hangeffektek és a humorizálás, sok tekintettel arra, hogy az egyik legjobb film a DCEU-ban. A Metacritic oldalán a film értékelése 72% a 100-ból, ami 46 véleményen alapul. A Rotten Tomatoeson a Shazam! 92%-os minősítést kapott, 195 értékelés alapján.

Ragadozó madarak (2020)Szerkesztés

Harley Quinn szakít Jokerrel. Új lakóhelyet Doki, egy idős tajvani étteremtulajdonos kínál neki, lakótársa pedig Bruce, a hiéna lesz, aki Bruce Wayne-ről kapta a nevét. Egy este Harley nézeteltérésbe keveredik a hírhedt maffiafőnök, Roman Sionis éjszakai bárjában, miután eltöri annak sofőrjének a lábát, aki azt megelőzően sértegette őt. Itt találkozik a Fekete kanári néven is ismert énekesnővel, Dinah Lance-szel, aki az éjjel megmenti őt, miközben Sionis emberei megpróbálják elrabolni. Harley másnaposan ébredve az Ace Chemicals üzemét felrobbantva tudatja hivatalosan is Jokerrel való szakítását Gotham City lakóival. Roman eközben Dinaht sofőrjévé lépteti elő, a nőt pedig megkeresi Renee Montoya, a gotham-i rendőrség nyomozója is, hogy legyen a besúgója, ám ő visszautasítja azt. Montoya egy számszeríjjal ölő sorozatgyilkos után kutat, és az Ace Chemicals felrobbantása, valamint Harley Jokertől kapott nyakláncát megtalálva megjegyzi, hogy volt kedvese nélkül a lány nincs biztonságban a városban.

Margot Robbie producerként is közreműködött a film készítésében. 2016 májusában jelentették be a készülő produkciót. Hodson az év novemberében, Yan 2018 áprilisában csatlakozott a stábhoz, amelynek tagjai nagyrészt 2018 decemberére váltak hivatalossá. A forgatás 2019. január és április között zajlott Los Angelesben és Kaliforniában.

Wonder Woman 1984 (2020)Szerkesztés

A Wonder Woman 1984 ötlete az első részt követően, 2017 nyarán merült fel, a forgatás 2018. június 13-án kezdődött és 2018. december 22-én ért véget.

The Suicide Squad – Az Öngyilkos osztag (2021)Szerkesztés

Black Adam (2022)Szerkesztés

Shazam! Az istenek haragja (2023)Szerkesztés

Flash – A Villám (2023)Szerkesztés

Kék Bogár (2023)Szerkesztés

Aquaman és az Elveszett királyság (2023)Szerkesztés

TelevízióSzerkesztés

Sorozat Évad Epizódok Eredeti sugárzás Magyar sugárzás Showrunner
Évadpremier Évadfinálé Évadpremier Évadfinálé
Peacemaker – Békeharcos 1. 8 2022. január 22. 2022. február 17. 2022. március 8. James Gunn
2. n. a. n. a. n. a. n. a. n. a.

Peacemaker – Békeharcos (2022–napjainkig)Szerkesztés

Lehetséges projektekSzerkesztés

Vannak projektjei a stúdiónak, melyeket vagy még csak terveznek, vagy felkeltették az érdeklődésüket, esetleg még nincs hivatalos dátuma a produkciónak és a DC comics karaktereire épülne.

  • 2009. szeptember 2-án jelentette be a Warner Bros, hogy szeretne egy Lobo filmet készíteni, melyet Guy Ritchie rendezne. Ritchie azt nyilatkozta, hogy 2010 elején kezdenének foglalkozni a projektel, azonban 2010 Januárjában visszalépett a filmtől, mivel a Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték című filmjével volt elfoglalva.[16] 2012-ben vették elő újra a filmet, melyet Brad Peyton írt és rendezett volna.Ugyanezen év Júniusában jelentkezett a főszerepre Dwayne Johnson, aki később úgy döntött, hogy Black Adamet fogja játszani egy önálló filmben.[17] 2013. Február 18-án Brad is otthagyta a filmet.[18] 2016 Márciusában jelentette be Jason Fuchs, hogy szívesen írna egy forgatókönyvet a filmnek.
  • 2014 októberében jelentettek be egy Acélember folytatást, mely 2016 és 2020 között készült volna el. 2017 novemberében Matthew Vaughn bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a rendezői pozíció kapcsán a stúdióval, de 2018-ban végül úgy döntött, hogy mégsem ő rendezi a filmet. 2019 júliusában Christopher McQuarrie rendező és Henry Cavill megosztották ötletüket a Warner Bros.-szal, hogy a folytatás kapcsolódni fog a lehetséges Green Lantern Corps filmhez, de végül McQuarrie is kiszállt a projektből. A Warner november óta J. J. Abrams-szel folytat tárgyalásokat. Decemberben Cavill azt mondta, hogy a film munkálataiba beleavatkozott az, hogy ő a The Witcher című Netflix-sorozat első évadát forgatta, de a második évad esetében már nem így lesz.
  • 2016 májusában került szóba egy Harley Quinn-t központba állító film, melyben több női karakter is fel fog tűnni a képregényekből. A filmben Margot Robbie nem csak a főszereplő lesz, hanem a producer szerepet is ő vállalná.
  • 2016 májusában vetettek fel egy, az Öngyilkos Osztag karaktereiről szóló filmet. A produkcióban nyilván nem mindegyik szuper gonosz fog ismét egyesülni, hanem valamennyiük kaphatna egy saját filmet. Ilyen például Jared Leto által alakított Joker, vagy a Jai Courtney által játszott Bumeráng kapitány.[19]
  • 2018 márciusában Ava DuVernayt jelölték a New Gods című film rendezői pozíciójába. 2019 májusában DuVernay bejelentette, hogy a forgatókönyvet is ő írja Tom Kinggel közösen. A film az Új Istenek nevű idegen fajról fog szólni, akik között Darkseid és Női Fúriái is szerepel majd. Az Új Istenek legelőször az Igazság Ligájában tűntek fel, melyben Ray Porter játszotta Darkseid-ot még a film utómunkálatai előtt. A Warner Bros. azonban 2021 április elején törölte a filmet.

Visszatérő szereplőkSzerkesztés

Szereplő Film Televízió
Az acélember Batman Superman ellen: Az igazság hajnala Öngyilkos Osztag filmek Wonder Woman filmek Igazság Ligája filmek Aquaman filmek Shazam filmek Ragadozó madarak Black Adam A Villám Békeharcos
Barry Allen
A Villám
Ezra Miller[20][21] Ezra Miller[22] Ezra Miller[23] Ezra Miller[24]
Arthur Curry
Aquaman
Jason Momoa[25] Jason Momoa[26] Jason Momoa[22][27] Jason Momoa[24]
Emilia Harcourt Jennifer Holland[28] Jennifer Holland[29] Jennifer Holland Jennifer Holland
Kal-El / Clark Kent
Superman
Henry Cavill[30][25] Henry Cavill[22] Ryan Hadley[31] Henry Cavill[32] Brad Abramenko[33]
Joker Jared Leto[34] Jared Leto[35] John Goth[36]
Jared Leto[37]
John Economos Steve Agee[38] Steve Agee[39] Steve Agee
Jonathan Kent Kevin Costner[40] Kevin Costner[41] Kevin Costner[42]
Martha Kent Diane Lane[43][25] Diane Lane[22]
Lois Lane Amy Adams[44][25] Amy Adams[22]
Diana hercegnő
Wonder Woman
Gal Gadot[45] Gal Gadot[46][22] Gal Gadot[47] Kimberley von Ilberg[48]
J'onn J'onzz / Calvin Swanwick
Marsi Fejvadász
Harry Lennix[49][50] Harry Lennix[51]
Amanda Waller Viola Davis[34] Viola Davis[52] Viola Davis
Bruce Wayne
Batman
Ben Affleck[53] Ben Affleck[21] Ben Affleck[22] Ben Affleck
Michael Keaton[54]
Zod tábornok Michael Shannon[55] Michael Shannon[56] Michael Shannon[57]

IdővonalSzerkesztés

DC-moziuniverzum idővonala
(A Flash – A Villámig)
1914Wonder Woman
1915–1983
1984Wonder Woman 1984
1985–2014
2015Az acélember
2016Batman Superman ellen – Az igazság hajnala
Suicide Squad – Öngyilkos osztag
2017Az Igazság Ligája
Zack Snyder – Az Igazság Ligája
2018Aquaman
2019Shazam!
2020Ragadozó madarak
2021The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag
2022Peacemaker – Békeharcos
Black Adam
Shazam! Az istenek haragja
2023Aquaman és az Elveszett királyság
Flash – A Villám

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a DC Extended Universe című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Christopher Nolan on Batman and Superman - SuperHeroHype (amerikai angol nyelven). SuperHeroHype, 2010. június 4. (Hozzáférés: 2016. május 2.)
  2. Jr, Mike Fleming: SCOOP: Zack Snyder Directing ‘Superman’ (amerikai angol nyelven). Deadline, 2010. október 4. (Hozzáférés: 2016. május 2.)
  3. Henry Cavill to Play Superman!! - SuperHeroHype (amerikai angol nyelven). SuperHeroHype, 2011. január 30. (Hozzáférés: 2016. május 2.)
  4. Superman flying into Chicago for filming. Crain's Chicago Business. (Hozzáférés: 2016. május 2.)
  5. Davis, Edward: Zack Snyder's Superman Film 'Man Of Steel' Moves To June 14, 2013. The Playlist. [2013. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 2.)
  6. Superman and Batman Film Set for Comic-Con Reveal. The Hollywood Reporter. (Hozzáférés: 2016. május 5.)
  7. Anders, Charlie Jane: They're doing a Superman/Batman movie... but that's not the big news (amerikai angol nyelven). io9. (Hozzáférés: 2016. május 5.)
  8. Zack Snyder Clarifies Batman Vs. Superman Is Not An Adaptation Of Frank Miller’s The Dark Knight Returns. Comicbook.com. (Hozzáférés: 2016. május 5.)
  9. Ben Affleck Is Batman for 'Man of Steel' Sequel. The Hollywood Reporter. (Hozzáférés: 2016. május 5.)
  10. Kroll, Justin: Gal Gadot to Play Wonder Woman in ‘Batman vs. Superman’ (amerikai angol nyelven). Variety, 2013. december 4. (Hozzáférés: 2016. május 7.)
  11. 'Batman-Superman': Chris Terrio to Write. The Hollywood Reporter. (Hozzáférés: 2016. május 7.)
  12. Jesse Eisenberg is Lex Luthor and Jeremy Irons is Alfred in Batman vs. Superman | BeyondHollywood.com. www.beyondhollywood.com. (Hozzáférés: 2016. május 7.)
  13. http://elaccampusnews.com/2013/10/09/batman-superman-step-onto-the-field/
  14. Warner Bros. Pictures Pushes Batman vs. Superman Back to 2016 - ComingSoon.net (amerikai angol nyelven). ComingSoon.net, 2014. január 18. (Hozzáférés: 2016. május 7.)
  15. Warner Bros. Blinks in Marvel Showdown: 'Batman v Superman' Avoids 'Captain America 3' (amerikai angol nyelven). TheWrap, 2014. augusztus 6. (Hozzáférés: 2016. május 7.)
  16. Archivált másolat. (Hozzáférés: 2016. május 26.)
  17. http://www.geeksofdoom.com/2012/07/16/dwayne-johnson-in-talks-to-play-dc-comic-anti-hero-lobo
  18. The Rock Leaves “Lobo” – Slice of SciFi. www.sliceofscifi.com. (Hozzáférés: 2016. május 26.)
  19. Tremeer, Eleanor: Multiple 'Suicide Squad' Spinoffs Rumored After 'Harley Quinn' (amerikai angol nyelven). moviepilot.com. [2016. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 26.)
  20. Kroll, Justin: ‘The Flash’ Movie to Star Ezra Miller in 2018 (amerikai angol nyelven). Variety, 2014. október 15. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  21. a b McMillan, Graeme: It’s All Too Much: ‘Suicide Squad’ and the Way DC Movies Connect Together (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter, 2016. augusztus 9. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  22. a b c d e f g March 23, Nick Romano Updated: 'Justice League' Teaser Poster Calls to "Unite" the DC Heroes (angol nyelven). EW.com. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  23. Kit, Borys: ‘Flash’ Shocker: ‘It’ Director Andy Muschietti in Talks to Tackle DC Movie (Exclusive) (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter, 2019. július 2. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  24. a b published, Molly Edwards: Peacemaker finale brings in some major, "awesome" DC cameos (angol nyelven). gamesradar, 2022. február 17. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  25. a b c d Kit, Rebecca Ford,Borys; Borys: Jason Momoa to Play Aquaman in ‘Batman v. Superman: Dawn of Justice’ (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter, 2014. június 16. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  26. Suicide Squad Ending Credits Scene Explained (angol nyelven). DC. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  27. October 15, Darren Franich Updated: Warner Bros. announces 10 DC movies, including 'Wonder Woman' (angol nyelven). EW.com. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  28. D'Alessandro, Anthony: ‘Peacemaker’: Robert Patrick, Jennifer Holland & Chris Conrad Also Join HBO Max ‘Suicide Squad’ Spinoff Series (amerikai angol nyelven). Deadline, 2020. november 11. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  29. VENUGOPAL, ARUN: Jennifer Holland’s Emilia Harcourt and Mark Strong’s Dr. Sivana Will Appear In “Shazam! Fury of the Gods” (amerikai angol nyelven). Maxblizz, 2023. március 15. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  30. Bierly, Mandi. Superman found: "Tudors" star Henry Cavill cast (2011. január 30.) 
  31. Witiw, John: Shazam BTS Photo Reveals Superman's Face (angol nyelven). CBR, 2019. szeptember 6. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  32. Dominguez, Noah: Dwayne Johnson Appears to Spoil a MASSIVE DCEU Return in Black Adam (angol nyelven). CBR, 2022. október 13. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  33. Graham-Lowery, Nathan: Peacemaker Finale Superman Costume Shown In BTS Image (angol nyelven). ScreenRant, 2022. február 21. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  34. a b Stedman, Alex: ‘Suicide Squad’: David Ayer Tweets First Photo of Cast in Costume (amerikai angol nyelven). Variety, 2015. május 3. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  35. Kit, Borys: Jared Leto to Play Joker in Zack Snyder’s ‘Justice League’ (Exclusive) (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter, 2020. október 21. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  36. Hedash, Kara: Birds of Prey: Who Really Plays Joker In The Harley Quinn Movie (angol nyelven). ScreenRant, 2020. február 28. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  37. Woburn, Daniel: All The Suicide Squad Footage Reused In Birds of Prey (angol nyelven). ScreenRant, 2020. március 31. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  38. D'Alessandro, Anthony: ‘The Suicide Squad’ HBO Max Spinoff Series ‘Peacemaker’ Adds Steve Agee (amerikai angol nyelven). Deadline, 2020. október 29. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  39. Iacobucci, Jordan: James Gunn Fires Back At Shazam 2 Casting Criticisms (angol nyelven). ScreenRant, 2023. március 17. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  40. Jensen, Jeff. Kevin Costner officially cast in Zack Snyder's "Superman" reboot (2011. március 17.) 
  41. published, Eric Eisenberg: How Batman v Superman: Dawn Of Justice Worked In That Special Man Of Steel Cameo (angol nyelven). CINEMABLEND, 2016. április 4. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  42. Howard, Simon Brew, Kirsten: When Movie Sequels Use Photos of the Original's Stars (amerikai angol nyelven). Den of Geek, 2018. október 10. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  43. Kit, Borys: Diane Lane to Play ‘Superman’s’ Mom Martha Kent (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter, 2011. március 2. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  44. Yuan, Annie: Amy Adams Cast as Lois Lane in Zack Snyder’s ‘Superman’ (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter, 2011. március 27. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  45. Kroll, Justin: Gal Gadot to Play Wonder Woman in ‘Batman vs. Superman’ (amerikai angol nyelven). Variety, 2013. december 4. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  46. Kroll, Justin: ‘Wonder Woman’ Gal Gadot Signs Three-Picture Deal with Warner Bros. (amerikai angol nyelven). Variety, 2014. január 23. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  47. March 11, Emlyn Travis: 'Shazam' director reacts to new ad's huge DCU cameo spoiler (angol nyelven). EW.com. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  48. Peacemaker Finale Behind the Scenes Reveals Gal Gadot's Wonder Woman Double (angol nyelven). TV Shows. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  49. Lussier, Germain: Harry Lennix Is A General In 'Man Of Steel' (amerikai angol nyelven). /Film, 2011. július 8. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  50. Jagernauth, Kevin: General Swanwick Says Ben Affleck Might Be A Better Batman Than Christian Bale Because He’s American (amerikai angol nyelven). IndieWire, 2014. október 9. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  51. Acuna, Kirsten: 'Zack Snyder's Justice League' has a cameo fans have been waiting years to see. Here's how it came together. (amerikai angol nyelven). Insider. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  52. Hood, Cooper: Black Adam Brings Back The Suicide Squad's Amanda Waller (angol nyelven). ScreenRant, 2022. július 23. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  53. Schillaci, Sophie: Ben Affleck Is Batman for ‘Man of Steel’ Sequel (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter, 2013. augusztus 22. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  54. Nast, Condé: Ben Affleck Will Return as Batman in The Flash (amerikai angol nyelven). Vanity Fair, 2020. augusztus 20. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  55. Jr, Mike Fleming: TOLDJA! Michael Shannon Gets Villain Role In Superman Movie (amerikai angol nyelven). Deadline, 2011. április 10. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  56. Orange, B. Alan: Batman v Superman Featurette Shows How Zod's Body Was Made (angol nyelven). MovieWeb, 2016. április 2. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  57. Owens, Kelvin: Michael Shannon Appears on 'The Flash' Movie Cast List (angol nyelven). Collider, 2021. december 22. (Hozzáférés: 2023. május 11.)