Donald Trump kabinetje
Donald Trump kabinetje az Egyesült Államok végrehajtó hatalmi ágának legfelső szintű vezetőiből álló 24 tagú testület, amelynek tagjai az elnök alá tartozó szövetségi intézményeket irányítják, hozzásegítve ezzel Trumpot, hogy az Alkotmány által ráruházott hatalmat gyakorolja. A testület hagyományosan az alelnökből, a minisztériumok vezetőiből és néhány nem miniszteri rangú, úgynevezett kabinet szintű vezetőből áll; Donald Trump kabinetjének is ehhez a szokáshoz igazodik az összetétele.[1]
A kabinet tagjait az elnök jelöli ki, de egyes tagjai betölthetnek olyan tisztséget is, amelyre a kinevezést a szenátus egyszerű többségének kell jóváhagynia. Ez alól kivétel az alelnök, aki választott tisztséget tölt be, illetve az elnök kabinetfőnöke, akinek kinevezése nem igényel jóváhagyást. A kabinet tagjainak kiválasztása teljes egészében az elnöktől függ, szabadon nevezi ki és menti fel őket. Illendőségből minden elnöki ciklus kezdetén (tehát az újraválasztott elnök második ciklusának kezdetén is) valamennyi kabinettag beadja a lemondását, s az elnök dönt, hogy az illető folytassa-e feladatát.
A kabinet feladatköre
szerkesztésAz amerikai szövetségi végrehajtó hatalom letéteményese az elnök (President), aki egyben a politikai rendszer „legközpontibb” szereplője is. Az elnök nem csak államfő és a fegyveres erők főparancsnoka, hanem a végrehajtó hatalom, a kormány vezetője is, sőt alkotmányjogilag ő „a kormány maga”. A végrehajtó hatalom gyakorlását ugyanis az USA alkotmánya az elnökre bízza. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya kifejezetten nem rendelkezik az elnököt segítő testületről, mint egész kabinetről, bár említést tesz tárcák vezetőiről. Maga a kabinet szó elsődlegesen elzárt termet jelent, ahol a tanácsadók össze tudtak ülni tárgyalni.[2] A kabinet léte azonban nem jelent kabinetkormányzást, sőt testületi kormányzást sem, ugyanis az egyes elnökök kedvük szerint alakíthatták magát a kabinetet.
Az Egyesült Államok államberendelkezése az erős elnöki státuszt mutatja, amely erős elnököt és gyenge, az elnöktől függő kormányt ad. Noha a gyakorlatban a kabinet a miniszterek tanácsa (más néven kormány), de ez nem mérhető az európai kormányok értelmével, ez az USA-ban a kabinet elsődlegesen az elnök tanácsadó és végrehajtó szerve. A kabinetnek, illetve az adott miniszternek (titkárnak) annyi joga és feladata van, amennyit az elnök részére delegál.[3] Nagyon lényeges különbség az európai (többek között a magyar) kormányrendszerrel szemben, hogy az USA kabinetje nem döntéshozó szerv, feladatuk (a saját területük ellátása mellett), hogy az elnök döntéseit a gyakorlatba átvigyék, az elnököt tanáccsal lássák el, valamint a saját területükről tájékoztassák őt.[4]
Juttatások
szerkesztésAz Egyesült Államok Kódexének 5. cikkelye[5] meghatározza, hogy a kabinet tagjainak milyen juttatásokat kell kapniuk Ez az összeg 2015-ben 203,700 dollár volt.[6] Bár a kabinet tagja, de más szabályok vonatkoznak az alelnökre, valamint a kabinet alá tartozó személyek juttatásaira.
Az ülések gyakorisága
szerkesztésA kabinetrendszer első 175 évében az ülések nagyon gyakoriak voltak, többször előfordult, hogy több alkalom is volt egy héten. Ennek fontosságára utal az is, hogy például Woodrow Wilson elnök olyan fontosnak tartotta az ülések megtartását, hogy amikor ő Európában tartózkodott helyette az alelnöke vezette azokat.
Az ülések száma Lyndon Johnson és Richard Nixon elnöksége alatt csökkent le, ma már elég ritkának mondható. Ehhez az is hozzájárult, hogy az elnöki személyzet sok feladatkört átvett a Kabinettől.
Volt kabinet
szerkesztésA kabinet tagjait az Elnök jelöli, de ahhoz, hogy a jelölt betölthesse a feladatkörét, a Szenátus jóváhagyása szükséges. Nem kell a Szenátus jóváhagyása az Alelnöknek, valamint az Elnök kabinetfőnökéhez, illetve az az alá tartozó személyek kinevezéséhez.
Kabinet
szerkesztésA kabinet tagja az alelnök, valamint a 15 államtitkárság vezetője. A lenti lista felsorolása az elnöki utódlási sorrend alapján van összeállítva, tehát, ha az elnöki szék megürül az alábbi sorrendben lehet betölteni a státuszt.[1] Megjegyzendő, hogy a szövetségi kormány tagjait az öröklési sorrendben megelőzi a Képviselőház elnöke, valamint a Szenátus pro tempore elnöke (általában a többség legrégebb óta hivatalban lévő tagja), de ők nem részei a kabinetnek.
Az Egyesült Államok Szövetségi Kormánya | ||
---|---|---|
Hivatal (eredeti megnevezése) |
Személy | Hivatali idő |
Az Amerikai Egyesült Államok Alelnöke Vice President |
2017. január 20.- 2021. január 20. | |
Secretary of State |
2017. február 1. - 2018. március 31. | |
2018. április 26. - 2021. január 20. | ||
Secretary of the Treasury |
2017. február 13. - 2021. január 20. | |
Secretary of Defense |
2017. január 20. - 2019. január 1. | |
2019. július 23. - 2020. november 9. | ||
2020. november 9. - 2021. január 20. | ||
Az Egyesült Államok Legfőbb Ügyésze Attorney General |
2017. február 9. - 2018. november 8. | |
2019. február 14 - 2020. december 23. | ||
2020. december 24. - 2021. január 20. | ||
Secretary of the Interior |
2017. március 1. - 2019. január 2. | |
2019. január 2. - 2021. január 20. | ||
Mezőgazdasági miniszter Secretary of Agriculture |
2017. április 25. - 2021. január 20. | |
Kereskedelmi miniszter Secretary of Commerce |
2017. február 28. - 2021. január 20. | |
Munkaügyi miniszter Secretary of Labor |
Kinevezése után visszalépett | |
2017. április 28. - 2019. július 19. | ||
2019. július 19. - 2021. január 20. | ||
Egészségügy-miniszter Secretary of Health and Human Services |
2017. február 10. - 2017. szeptember 29. | |
2017. szeptember 29. - 2021. január 20. | ||
Lakásügyi és városfejlesztési miniszter Secretary of Housing and Urban Development |
2017. március 2. - 2021. január 20. | |
Közlekedési miniszter Secretary of Transportation |
2017. január 31. - 2021. január 11. | |
Energiaügyi miniszter Secretary of Energy |
2017. március 2. - 2019. december 1. | |
2019. december 1. - 2021. január 20. | ||
Oktatási miniszter Secretary of Education |
2017. február 7. - 2021. január 8. | |
Veteránügyek minisztere Secretary of Veterans Affairs |
2017. február 14. - 2018. március 28. | |
2018. március 28.- 2021. január 20. | ||
Belbiztonsági miniszter Secretary of Homeland Security |
2017. január 20. - 2017. július 31. | |
2017. július 31. - 2017. december 5. | ||
2017. december 6. - 2019. április 10. | ||
2019. április 11. - 2019. november 13
(de facto, törvénytelen) | ||
2019. november 13. - 2021. január 11.
(de facto, törvénytelen) |
A kabinet alá tartozó tisztségviselők
szerkesztésJelen tisztségviselők a kabinet ülésein tárgyalási joggal vesznek részt. Nem részei az elnöki öröklési rendnek.
A kabinet alá tartozó tisztségviselők | ||
---|---|---|
Hivatal | Személy | Kinevezés dátuma |
Az elnök kabinetfőnöke White House Chief of Staff |
2017. január 20.- 2017. július 31. | |
John Kelly | 2017. július 31. - 2019. január 2. | |
2019. január 20. - 2021. január 20. | ||
Menedzsment- és költségvetési irodaszerkesztésDirector of the Office of Management and Budget |
2017. február 16. - 2020. március 31. | |
2020. július 22. - 2021. január 20. | ||
A Környezetvédelmi Ügynökség vezetője Administrator of the Environmental Protection Agency |
2017. február 17. - 2018. július 9. | |
2018. július 9. - 2021. január 20. | ||
Az Egyesült Államok külkereskedelmi képviselője Trade Representative |
2017. május 15. - 2021. január 20. | |
Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete Ambassador to the United Nations |
2017. január 25. - 2018. december 31. | |
2019. szeptember 12. - 2021. január 20. | ||
Az elnök külgazdasági tanácsadója Chairman of the Council of Economic Advisers |
nincs kinevezve | |
Az elnök üzleti tanácsadója Administrator of the Small Business Administration |
2017. február 14. - 2019. április 12. | |
2020. január 14. - 2021. január 20. |
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b The White House: The Cabinet. (Hozzáférés: 2015. június 20.)
- ↑ cabinet (n.). Online Etymology Dictionary . [2011. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 31.) „Meaning "case for safe-keeping" (of papers, liquor, etc.) is from 1540s, gradually shading to mean a piece of furniture that does this. Sense of "private room where advisors meet" (c.1600) led to modern political meaning (1640s); perhaps originally short for Cabinet council (1630s); compare board (n.1) in its evolution from place where some group meets to the word for the group that meets there.”
- ↑ Amerika tanulmányok. zskflnk.uw.hu. [2017. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 18.)
- ↑ http://epa.oszk.hu/02500/02565/00037/pdf/EPA02565_poltud_szemle_2002_3-4_035-067.pdf
- ↑ OLRC Home. uscode.house.gov. (Hozzáférés: 2016. július 18.)
- ↑ Salary Table No. 2015-EX. OPM Salaries & Wages . Office of Personnel Management. (Hozzáférés: 2015. december 11.)
További információk
szerkesztés- Bennett, Anthony. The American President's Cabinet. Houndmills, Basingstoke, Hampshire: Macmillan, 1996. ISBN 0-333-60691-4. A study of the U.S. Cabinet from Kennedy to Clinton.
- Grossman, Mark. Encyclopedia of the United States Cabinet (Santa Barbara, California: ABC-CLIO; three volumes, 2000; reprint, New York: Greyhouse Publishing; two volumes, 2010). A history of the United States and Confederate States Cabinets, their secretaries, and their departments.
- Rudalevige, Andrew. "The President and the Cabinet", in Michael Nelson, ed., The Presidency and the Political System, 8th ed. (Washington, D.C.: CQ Press, 2006).
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a Cabinet of the United States című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
szerkesztés- Official site of the President's Cabinet
- U.S. Senate's list of Cabinet members who did not attend the State of the Union Address (since 1984)
- Lowi, Theodore J. és Benjamin Ginsberg (1998): American Government. Freedom and Power. (Ötödik kiadás). W. W. Norton & Company, New York.