Főmenü megnyitása

Donhoffer Szilárd (Budapest, 1902. július 3.Pécs, 1999. január 12.) Kossuth-díjas orvos, belgyógyász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a kórélettan, a diabetes, a pajzsmirigy működése, valamint az élő szervezetek különböző belső szabályozásai (-, táplálék- és légzésfelvétel). A pécsi orvostudományi képzés egyik legjelentősebb képviselője. 1961–1964 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem általános rektorhelyettese, majd 1967-ig az egyetem rektora. 1963–1971 között országgyűlési képviselő.

Donhoffer Szilárd
Egy 1997-es TV-interjúban
Egy 1997-es TV-interjúban
Életrajzi adatok
Született1902. július 3.
Budapest
Elhunyt1999. január 12. (96 évesen)
Pécs
Sírhely Farkasréti temető
Ismeretes mint orvos, egyetemi tanár
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Pázmány Péter Tudományegyetem
Pályafutása
Szakterület orvostudomány
Kutatási terület kórélettan
Tudományos fokozat MTA doktora (1952)
Munkahelyek
Pécsi Tudományegyetem (PTE, POTE) egyetemi tanár (1943–1974)
rektor (1964–1967)
tud. tanácsadó (1974–1999)
Más munkahelyek Országgyűlés (1963–1971)
Tudományos publikációk száma több mint 100
Szakmai kitüntetések
Kossuth-díj (1961)
Akadémiai Aranyérem (1994)
Akadémiai tagság levelező (1963), rendes (1973)
A Wikimédia Commons tartalmaz Donhoffer Szilárd témájú médiaállományokat.

ÉletpályájaSzerkesztés

1920-ban érettségizett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem (ma: ELTE) Orvostudományi Karán kezdte meg egyetemi tanulmányait. Egyetemi évei alatt fél évet töltött a Bécsi Egyetemen. 1926-ban avatták doktorrá, majd a Pécsi Tudományegyetem Belklinikáján kezdett el dolgozni. Ebben az évben kezdődött meg a teljes képzés az összes évfolyamra (az orvosi kart 1921-ben költöztették át Pozsonyról Pécsre). 1931–1932-ben állami ösztöndíjjal volt az Aberdeeni Egyetem élettani intézetében vendégkutató. Hazatérése után az egyetem gyógyszertani és kórtani intézetének tanársegédje, majd 1934-ben visszatért a belklinikára, ahol előbb adjunktusként, majd laboratóriumvezetőként tevékenykedett. Emellett 1936-tól az anyagcsere-betegségek, illetve 1939-től a belorvosi diagnosztika tárgyak magántanára volt. 1943-ban az egyetem nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki. 1944-ben a Kórélettani Intézet vezetésével bízták meg. 1946-ban koholt vádak alapján állásvesztésre ítélték, két évvel később helyezték vissza beosztásába. 1950-ben vette át egyetemi tanári és tanszékvezetői kinevezését, amit az Orvostudományi Kar önálló egyetemmé történő kiszervezése után is megtartott. 1961-ben az egyetem általános rektorhelyettesévé, majd három évre rá rektorává választották. Tisztségét 1967-ig viselte. 1974-ben vonult nyugdíjba, átadva az intézet, illetve a tanszék vezetését, az egyetemen tudományos tanácsadóként tovább dolgozott haláláig. Magyarországon kívül 1964-ben a montréali McGill, illetve a Los Angeles-i Egyetemen volt vendégprofesszor.

1952-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. Több alkalommal javasolták Donhoffert a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagjának, de 1964-ig politikai okokból nem kapta meg. 1973-ban az MTA rendes tagjává választották. 1974-ben az Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának elnöke lett, az osztályt 1980-ig vezette, 1983–1985 között pedig elnöke volt a Pécsi Akadémiai Bizottságnak. Emellett a Magyar Élettani Társaság egyik alapítója, majd a társaság elnökeként és vezetőségi tagjaként is tevékenykedett. Közéletileg is aktív volt: 1963-ban a Hazafias Népfront Baranya megyei listájáról, 1967-ben a Baranya megye 4. számú egyéni választókerület népfrontos jelöltjeként került be az Országgyűlésbe. Mandátumát 1971-ig viselte.

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

 
Urnája a Farkasréti temetőben

Főbb publikációiSzerkesztés

  • A vér bizonyos kolloidjainak szerepe a vércukorszint meghatározásában (Mittag Margittal, 1929)
  • A diabeteses glykaemias reactioról (1930)
  • A diabetes klinikája (1937)
  • A spontán hypoglykaemias kórképekről (1938)
  • A heveny hasnyálmirigy-gyulladás (1939)
  • Az asthma cardialéről (1941)
  • A só- és vízveszteségről (1943)
  • A belgyógyászati kórfelismerés alapelemei (1944)
  • Általános kórélettan (tankönyv, 1949)
  • Az emberi táplálkozás néhány elméleti és gyakorlati kérdése (1954)
  • Kórélettan (1957, 1961)
  • Az elméleti orvostudomány néhány újabb eredménye (1960)
  • Az energiaforgalom szabályozása (1962)
  • The Hoemothermia of the Brain (1980)

ForrásokSzerkesztés