Főmenü megnyitása

Az Edsel a Ford Motor Company 1958 és 1960 között gyártott autómárkája volt. A Ford nagy reményeket fűzött a márkához, de az Edsel számos gazdasági fiaskó és rossz döntés következtében két évvel az indulás után becsődölt. Az Edsel történetére azóta is a kereskedelmi kudarc egy érzékletes példájaként hivatkoznak főleg Amerikában.

Edsel
EdsellogoE.svg
1958 Corsair Daten.jpg
Típus A Ford Motor Company tulajdona
Alapítva 1957
Megszűnt 1960
Székhely Dearborn, Michigan, Amerikai Egyesült Államok
Iparág autógyártás
Termékek autók
Anyavállalata Ford Motor Company
A Wikimédia Commons tartalmaz Edsel témájú médiaállományokat.
1958-as Edsel Corsair kupé

TörténeteSzerkesztés

A márka története az ötvenes évek közepétől kezdődik. A Fordnak ebben az időben jól ment a sora, amit főleg a Thunderbird nevű modelljük sikerének köszönhettek. Ekkor döntöttek amellett, hogy létre kéne hozni még egy márkát, amit a hétköznapi Fordok és a luxust jelentő Lincoln közé szándékoztak pozicionálni. Kiderült ugyanis, hogy a Ford luxusmárkájának számító Lincoln ellenfele a rivális General Motors-nál nem a Cadillac, hanem az az alatti Oldsmobile. Ennek érdekében az új márkával akartak konkurálni az Oldsmobile-lal, miközben a Lincolnokat igyekeztek magasabb színvonalon gyártani. Az elhatározást tett követte és nemsokára elkezdtek dolgozni az „E-Car”-nak nevezett modellen, ami az exper­i­men­tal, az­az kí­sér­le­ti szóra utalt. A Ford akkori igazgatótanácsának elnöke, Ernest Breech, aki az egész projekt motorja volt már az E-betű miatt is arra gondolt, hogy az autót a cégalapító Henry Ford fiatalon elhunyt fiáról, Edselről nevezzék el. Aka­ra­tát keresztül­vit­te az ötle­tet el­len­ző csa­lá­don is, pe­dig if­jabb Hen­ry Ford kö­zöl­te, hogy nem sze­ret­né el­hunyt édes­ap­ja ne­vét lát­ni az au­tó­kon. A tár­sa­ság szak­em­be­rei egyéb­ként hat­ezer le­het­sé­ges már­ka­ne­vet vizs­gál­tak meg, s a lis­ta ele­jén sze­rep­lő­ket vé­gül tí­pus­jel­zés­ként hasz­no­sí­tot­ták. Ezután következett az, ami talán leginkább okolható a márka kudarcáért: a kocsikat mint forradalmian új modelleket mutatták be agresszív reklámkampány keretében 1957. szeptember 4-től, melyet fellengzősen csak „E-nap”-nak neveztek. A nagyobb hírverés kedvéért még egy külön showműsort is csináltak The Edsel Show címmel, melyben a korszak olyan nagyjai szerepeltek, mint Frank Sinatra, Louis Armstrong, vagy Bing Crosby, ezt október 13-án sugározták a tévében.[1] Az Edsel összesen hét modellel jelent meg, ezek voltak a Bermuda, a Citation, a Corsair, a Pacer, a Ranger, a Roundup, és a Villager. A Citation, Corsair, Pacer és Ranger kupé, kabrió és limuzin, a Roundup kétajtós, a Bermuda és Villager típusok pedig négyajtós kombi modellek voltak.

 
1958-as Edsel Ranger limuzin

Bár a modellek valóban rendelkeztek számos újdonsággal, mint a kormányagyba épített nyomógombos Tele­touch-sebességváltó, a be­ál­lít­ha­tó se­bes­ség­ha­tár­ra vö­rös fén­­nyel fi­gyel­mez­te­tő, for­gó szám­la­pos se­bes­ség­jel­ző, az ala­csony olaj­szint­re és -nyomásra, be­hú­zott rögzítő­fék­re, ala­csony üzem­anyag­szint­re, túl hi­deg és me­leg mo­tor­ra fi­gyel­mez­te­tő lámpa, alapfelszereltségű biztonsági öv, vagy a gyerekzár a hátsó ajtón, de ezekkel együtt sem voltak olyan forradalmi járművek, mint ahogy azokat a reklámokban lefestették, inkább voltak az átlagnál díszesebb Fordok. A kocsik árával is hibát követtek el, mert az egyaránt versenyzett a drágább Fordokkal és az olcsóbb Mercurykkal. Ráadásul az Edselek különböző típusait különböző gyárban szerelték össze: a két ol­csób­bik mo­dell, a Ranger és a Pacer elő­ál­lí­tá­sát Ford-, a drá­gább Cor­sair és Cita­tion típu­so­két pe­dig Mer­cury-üze­mek vé­gez­ték az USA több pont­ján és Ka­na­dá­ban. A „hon­ta­lan” Edsel­lel min­den­hol csak úgy mel­lé­ke­sen fog­lal­koz­tak, rá­adá­sul nem volt egysé­ges mi­nő­ség-el­len­őr­zés, minden­nek pon­tat­lan­ság és vál­to­zó ös­­sze­sze­re­lé­si szín­vo­nal lett a kö­vet­kez­mé­nye. Többen idegenkedtek az Edsel arculatának is tekinthető ovális hűtőmaszkjától is, mellyel kapcsolatban számos gúnynév is született, egyeseket hámra, másokat vécéülőkére emlékeztetett, de a szóbeszéd szerint voltak, akik női szájra, vagy egyenesen női nemi szervre asszociáltak. Másoknak a kocsi „benőtt körmöknek” gúnyolt hátsó lámpája sem tetszett. A felfokozott várakozás okozta csalódás mellett az is visszavetette az eladásokat, hogy egy akkor végigsöprő recesszió miatt kevesen akartak nagy fogyasztású autót venni.

1959-re csak a Corsair, Ranger és a Villager modellek újultak meg, a kocsik visszafogottabbak lettek az 58-as modellekhez képest. Bár a függőleges középső hűtőmaszk megmaradt, a kocsik már sokkal „fordosabb” megjelenésűek lettek, ennek jeleként a lámpák a hűtőrácsba költöztek, de számos más alkatrész is a korabeli Fordokból származott, nem utolsó sorban költségcsökkentési okokból, így például a gombos váltót is hagyományos Ford-váltóra cserélték. A jellegtelenítő módosítások hatására még tovább zuhant az Edselek eladása. 1960-at már csak a Ranger és a kombi Villager típus érte meg, mely formára egy osztott hűtőmaszkú Ford Fairlane lett, ennek megfelelően már sokkal szolidabb külsővel, a függőleges hűtőből is csupán egy kicsiny dísz lett az osztás közepén. Egy ki­sebb tí­pust is ter­vez­tek Comet né­ven, de azt vé­gül át­pas­­szol­ták a Mercurynak. 1960-ban néhány hónap után aztán végleg leállt az Edsel gyártása. Bár a Ford csak az első évben 250 000 eladott autóval számolt, ehhez képest az egész gyártás két éve és négy hónapja alatt mindösszesen 100 000 autót tudtak csak értékesíteni. A kocsikból a közületeknek is jutott, a limuzinokból taxi és rendőrautó, a kombikból pedig mentőautó is készült, de a Ford vesztesége így is 250-300 millió dollárra rúgott. Az Edsel régi rossz híre mára a múlté, sok régi autóhoz hasonlóan ma tisztelet övezi a márkát, különösen mivel kevés modell maradt meg épen.

GalériaSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés