Főmenü megnyitása
Eosinophil blood smear.JPG
Eozinofil granulocita festett vérkeneten, illetve rajzon. A kétlebenyű, lilán festődő sejtmag mellett jól látszanak az apró vörös granulumok

Az eozinofil granulociták (vagy eozinofilek) a fehérvérsejtek egy csoportja, amelyek az immunrendszer részeként elsősorban a paraziták elleni védekezésért felelnek. A hízósejtekkel és neutrofilekkel együtt szerepet játszanak a szervezet allergiás és asztmás folyamataiban. A többi fehérvérsejthez hasonlóan a csontvelőben keletkeznek és onnan kerülnek a vérbe.

Nevüket azért kapták, mert a citoplazmájukban található kis, kerek szemcsék (granulumok) a Romanowsky-festés során megkötik az eozint és téglavörösre festődnek (festés nélkül természetesen átlátszóak). Sejtmagvuk jellemzően kétlebenyű. A granulumok hisztamint, fő bázikus proteint, plazminogént, valamint különböző bontóenzimeket (peroxidázt, nukleázokat, lipázt) tartalmaznak.

Egészséges személyekben az eozinofil granulociták a fehérvérsejtek 1–6%-át teszik ki. Átmérőjük kb. 12–17 mikrométer.[1] Élettartamuk a keringésben 8-12 óra, de aktiváció nélkül a szövetekben további 8-12 napig elélhetnek.[2]

FejlődésükSzerkesztés

 
A fehérvérsejtek proliferációja

Az eozinofilek a csontvelőben keletkeznek és itt történik érésük is. A mieloid prekurzor sejtek fejlődését az interleukin-3 (IL-3), interleukin-5 (IL-5) és granulocita-makrofág kolónia-stimuláló faktor (GM-CSF) indítja be.[3][4][5] Érésük után a vérkeringésbe kerülnek és szükség esetén bizonyos kemokinek (CCL11, CCL24, CCL5, B4 leukotrién) hatására a gyulladás vagy a féregfertőzés helyén gyűlnek össze. A helyszínen a T-helper limfociták aktiválják az eozinofileket az érésben már szerepet játszó citokinek (IL-5, IL-3, GM-CSF) segítségével.

SzerepükSzerkesztés

Az aktiválás után az eozinofil granulociták a következő anyagokat termelik:

Az eozinofilek részt vesznek a vírusfertőzés elleni küzdelemben, ebben segít a granulumokban tárolt RNS-bontó enzim. Ezenkívül a bazofil granulocitákkal és hízósejtekkel együtt aktív szerepet játszanak az allergiás és asztmás folyamatokban és részben tőlük függ lefolyásának súlyossága. Az egyik legfontosabb feladatuk a féregparaziták leküzdése, ilyen fertőzés esetén számuk megemelkedik. Részt vesznek a szervezet egyéb folyamataiban is, mint az emlőmirigy fejlődése, menstruációs ciklus, idegen szövetek kilökődése vagy neopláziák.[13]

Az orrnyálkahártyában megnőtt eozinofilszám az orrüregi allergia egyik fontos diagnosztikai kritériuma.

GranulumfehérjékSzerkesztés

Az eozinofilek aktiváció hatására kiürítik granulumaik tartalmát a környezetbe, amelynek kationos fehérjéi citotoxikus és szövetbontó hatásokkal rendelkeznek.[14] Ezek a proteinek többek között a következők:

  • fő bázikus protein (MBP)
  • eozinofil kationos protein
  • eozinofil-peroxidáz
  • eozinofil eredetű neurotoxin

Közülük az első három általános szövetroncsoló hatással rendelkezik.[13] A fő bázikus protein többek között beindítja a hízósejtek és a bazofil sejtek granulumainak ürítését.[15] Az eozinofil kationos protein és az eozinofil eredetű neurotoxin RNS-lebontó hatású, így hatékonyak az RNS-vírusok ellen.[16] Az előbbi emellett pórusokat alkot a célsejt membránjában (ami sejtpusztuláshoz vezet),[17] gátolja a T-limfociták fejlődését és a B-limfociták antitesttermelését, megindítja a hízósejtek granulumürítését, és nyálkatermelésre készteti a nyálkahártyák fibroblasztjait.[18] A peroxidáz szabad gyököket hoz létre, amellyel beindítja a célsejt programozott sejthalálát (apoptózisát).[13]

EozinofíliaSzerkesztés

Eozinofíliának hívják azt az állapotot, amikor az eozinofilek száma a vérben meghaladja az 500-at mikroliterenként. Jellemzően akkor figyelhető meg ha: a betegnek allergiája vagy asztmája; bélparazitája; autoimmun vagy kötőszöveti betegsége (pl. rheumatoid arthritis, szisztémás lupus erythematosus; rosszindulatú tumora (eozinofiles leukémia, klonális hipereozinofília, vagy Hodgkin-limfóma); limfocita-variáns hipereozinofíliája; nagy kiterjedésű bőrbetegsége (pl. hámló dermatitisz) ; Addison-kórja vagy más alacsony kortikoszteroid hormontermeléssel járó betegsége; nyelőcsövi refluxa (ekkor az eozinofilek a nyelőcső hámrétegébe gyűlnek) van, esetleg bizonyos gyógyszerek (pl. penicillin) mellékhatásaként is jelentkezhet.

AZ ellenkező jelenség az eozinopénia, amikor túl kevés az eozinofil a vérben. Ha emellett a fehérvérsejtszám magas, az utalhat bakteriális fertőzésre.[19] Egyébként okozhatja stressz, Cushing-szindróma vagy szteroid gyógyszerek szedése.[20]

ForrásokSzerkesztés

  1. Young, Barbara. Wheater's Functional Histology, 5th, Elsevier Limited (2006). ISBN 0-443-06850-X 
  2. Young, Barbara. Wheater's Functional Histology, 5th, Elsevier Limited (2006). ISBN 0-443-06850-X 
  3. (1987) „Quantitative responsiveness of murine hemopoietic populations in vitro and in vivo to recombinant multi-CSF (IL-3)”. Exp Hematol 15 (3), 288–95. o. PMID 3493174.  
  4. (1986) „In vitro actions on hemopoietic cells of recombinant murine GM-CSF purified after production in Escherichia coli: comparison with purified native GM-CSF”. J Cell Physiol 128 (3), 421–31. o. DOI:10.1002/jcp.1041280311. PMID 3528176.  
  5. (1988) „Purified interleukin 5 supports the terminal differentiation and proliferation of murine eosinophilic precursors”. J Exp Med 167 (1), 43–56. o. DOI:10.1084/jem.167.1.43. PMID 3257253.  
  6. (2007) „The functional heterogeneity of eosinophil cationic protein is determined by a gene polymorphism and post-translational modifications”. Clin Exp Allergy 37 (2), 208–18. o. DOI:10.1111/j.1365-2222.2007.02644.x. PMID 17250693.  
  7. a b (2008) „Eosinophils: Biological Properties and Role in Health and Disease”. Clin Exp Allergy 38 (5), 709–50. o. DOI:10.1111/j.1365-2222.2008.02958.x. PMID 18384431.  
  8. Lacy P (2005). „The role of Rho GTPases and SNAREs in mediator release from granulocytes”. Pharmacol Ther 107 (3), 358–76. o. DOI:10.1016/j.pharmthera.2005.03.008. PMID 15951020.  
  9. (2004) „Leukotriene D4 and eosinophil transendothelial migration, superoxide generation, and degranulation via beta2 integrin”. Ann Allergy Asthma Immunol 93 (6), 594–600. o. DOI:10.1016/S1081-1206(10)61269-0. PMID 15609771.  
  10. (2002) „The cellular biology of eosinophil eicosanoid formation and function”. J Allergy Clin Immunol 109 (3), 393–400. o. DOI:10.1067/mai.2002.121529. PMID 11897981.  
  11. (2005) „Leukotriene D4 induces production of transforming growth factor-beta1 by eosinophils”. Int Arch Allergy Immunol Suppl 1 (1), 17–20. o. DOI:10.1159/000085427. PMID 15947480.  
  12. (1997) „Expression of vascular endothelial growth factor by human eosinophils: upregulation by granulocyte macrophage colony-stimulating factor and interleukin-5”. Am J Respir Cell Mol Biol 17 (1), 70–7. o. DOI:10.1165/ajrcmb.17.1.2796. PMID 9224211.  
  13. a b c d (2006) „The eosinophil”. Annu Rev Immunol 24 (1), 147–74. o. DOI:10.1146/annurev.immunol.24.021605.090720. PMID 16551246.  
  14. (1986) „The eosinophilic leukocyte: structure and function”. Adv Immunol 39, 177–253. o. DOI:10.1016/S0065-2776(08)60351-X. PMID 3538819.  
  15. (1984) „Stimulation of basophil and rat mast cell histamine release by eosinophil granule-derived cationic proteins”. J Immunol 133 (4), 2180–5. o. PMID 6206154.  
  16. (1986) „Ribonuclease activity associated with human eosinophil-derived neurotoxin and eosinophil cationic protein”. J Immunol 137 (9), 2913–7. o. PMID 3760576.  
  17. (1986) „Mechanism of membrane damage mediated by human eosinophil cationic protein”. Nature 321 (6070), 613–6. o. DOI:10.1038/321613a0. PMID 2423882.  
  18. (1999) „Eosinophil cationic protein (ECP): molecular and biological properties and the use of ECP as a marker of eosinophil activation in disease”. Clin Exp Allergy 29 (9), 1172–86. o. DOI:10.1046/j.1365-2222.1999.00542.x. PMID 10469025.  
  19. (2003) „[Value of eosinopenia in inflammatory disorders: an "old" marker revisited]” (French nyelven). Rev Med Interne 24 (7), 431–5. o. DOI:10.1016/S0248-8663(03)00138-3. PMID 12829215.  
  20. Monocytopenia/Eosinopenia/. [2008. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 17.)

Ez a szócikk részben vagy egészben az Eosinophil című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.