Főmenü megnyitása

Erdélyi Magyar Hírvivő

(1790–91) erdélyi magyar nyelvű folyóirat

Az Erdélyi Magyar Hírvivő, korabeli helyesírással Erdélyi Magyar Hír-vivő az első erdélyi magyar nyelvű sajtótermék. 1790–1791-ben jelent meg Nagyszebenben illetve Kolozsváron; a lap kiadója ifj. Martin Hochmeister nyomdász és könyvkiadó volt.

Erdélyi Magyar Hírvivő
Erdélyi Magyar Hírvivő.jpg
Adatok

Alapítva 1790
Megszűnt 1791
Kiadó Martin Hochmeister
Szerkesztő Fábián Dániel
Cserei Elek[1]
Nyelv magyar
Székhely Nagyszeben,
Kolozsvár

TörténeteSzerkesztés

A 18. század végén Erdélyben még nem létezett magyar nyelvű hírlap, viszont a pozsonyi illetve bécsi magyar lapoknak számos erdélyi előfizetője volt. Ifj. Martin Hochmeister nagyszebeni nyomdász[2] 1790. január 28-án engedélyt kért a főkormányszéktől önálló magyar nyelvű hírlap indítására. Először a Nagyszebenben megjelenő Der Kriegsbote fordítására kapott engedélyt, de Hochmeister ezzel nem elégedett meg, azzal érvelve, hogy a fordítással megnövekedett átfutási idő alatt a hírek elavulnának. Az újság alapításához megnyerte Bánffy György kormányzó támogatását is, aki pártját fogta minden erdélyi magyar közművelődési kezdeményezésnek. 1790. március 4-én az Erdélyi Udvari Kancellária engedélyezte az önálló újság kiadását, előzetes cenzúra mellett. A háborús híreket közlés előtt a hadsereg parancsnokságával is egyeztetni kellett.

A lap megjelenése előtt több helyen is hirdette programját: a beharangozó először a Neuer Kurier aus Ungarn von Kriegs und Staatssachen című német újság mellékletként jelent meg február 18-án, utána közzétette a Hadi és más Történetek illetve az Ephemerides Budenses is.

Az első szám a terveknek megfelelően 1790. április 3-án jelent meg, de ekkor még csak más, korábban engedélyezett lapok híreit vehették át, mert még nem érkezett meg az önálló lapra vonatkozó engedély. Sándor István 1803-ban megjelent bibliográfiája szerint szerkesztői Fábián Dániel táblai levéltáros és Cserei Elek kormányszéki allevéltáros voltak.[1] A kormányszék Kolozsvárra költözése miatt 1790. december 16-ától a lap Kolozsváron jelent meg. Itt azonban a város korábban létező katolikus és protestáns nyomdái közös támadást indítottak az új versenytárs ellen: „A' Catholicus Püspök Ur ő Excellentiája, és a Helvetica Confession lévők Kolosvári Kollegyiom Curátori részéről pedig panaszoltatik: hogy noha mindeniknek ezen Városban Könyv nyomtató Mühellye vagyon, mindazonáltal Könyv-nyomtató Hochmeister itten Jövevény lévén, a meg-nevezett panaszló Feleknek nagy kárával maga Mesterségét gyakorolván, a' Fő Igazgató Tanátstól való Munkákon kivül egyebeket-is sajtó alá tenni 's Világ eleiben ki-botsátani merészel, kérvén ezek iránt elég tételt s rész szerént orvoslást tétetni.”[3]

Hochmeistert decemberben azzal vádolta az erdélyi országgyűlés, hogy a rendek hozzájárulása nélkül jelentette meg a király válaszát rendekhez; ezt a támadást a nyomdász azzal védte ki, hogy az országgyűlésnek nem, csak a főkormányszéknek tartozik felelősséggel. 1791. januárban azzal az új váddal került az országgyűlés elé, hogy az 1791. évi 3. számában engedély nélkül és hibás fordításban tette közzé a királyi leiratokat. Az üzletben tartott házkutatás során lefoglalták az ominózus lapszám példányait, viszont kiderült, hogy a cenzúra engedélyezte a szöveget. Ezért – noha az országgyűlés a nyomdász megbüntetésére tett javaslatot, – a főkormányszék csak helyesbítést kért. Az ügy II. Lipót elé került, aki nem értett egyet az országgyűléssel. Utóbb azonban a rendek tiltakozása miatt megváltoztatta álláspontját, és egyes vélemények szerint ez vezetett a lap megszűnéséhez; erre vonatkozó követlen bizonyíték azonban nincs.

Az Erdélyi Magyar Hírvivőnek összesen 64, Gyalui Farkas feltételezése szerint 65 száma jelent meg, de az 1791-ben megjelent három vagy négy szám nem maradt fenn. Az 1790-es lapszámok is csak részben fellelhetőek.

A lap megszűnését követően csak 1822-ben történt újabb kísérlet erdélyi magyar nyelvű lap indítására (Erdélyi Hírmondó).

Fennmaradt példányokSzerkesztés

Lapszámok Lelőhely Megjegyzés
1–6., 8–12. Kolozsvári Egyetemi Könyvtár Szabó Károly találta meg a krasznai Cserey-könyvtár szemetében. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárából került át az egyesület 1948-as megszüntetésekor.
7., 13., 14., 17–40. 1903-ban a torockószentgyörgyi unitárius lelkész küldte el a kolozsvári unitárius kollégiumnak; a könyvtáros Tordára vitte az egybekötött lapszámokat, és halála után már nem találták meg.
10., 43–46., 48–49., 51., 53–54., 58–59., 61. Országos Széchényi Könyvtár 1911-ben vásárolták Boldizsár Andortól.
17. Kelemen Lajos találta meg Koncz József marosvásárhelyi tanár hagyatékában, Gyalui Farkas megvásárolta, és az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárának adományozta; 1940-ben még megvolt, utóbb eltűnt.
48–56. és 59–61. A 19. század végén a Budapesti Református Kollégium Ráday Könyvtárában; 1940-ben már nem voltak fellelhetőek.

LeírásaSzerkesztés

Az újság kis nyolcadrét alakban, 16x11,5 centiméter méretben jelent meg 4 levélen, 1790. júliusig hetente egyszer pénteken, utána hetente kétszer. Ehhez gyakran két levélnyi Toldalék is tartozott. A lap fejlécében egy fametszet Magyarország és Erdély egyesített címerét ábrázolta, felette kiterjesztett szárnyú koronás sassal.

A lap külföldi és belföldi híreket egyaránt közölt, például a folyamatban levő orosz–török háborúról, az erdélyi országgyűlésről, a vármegyei gyűlésekről, II. József haláláról és rendeleteinek visszavonásáról, II. Lipótnak az erdélyi rendekhez intézett leiratáról.

A folyóirat szerkesztői programszerűen foglalkoztak a magyar nyelv művelésével: szót emeltek a magyar nyelvű könyvek megjelentetése érdekében, hogy „minden hazafinak anyanyelvével nyílt útja legyen a magyar nemzeti megvilágosodásra.” Szorgalmazták egy tudós társaság létrehozását, amely lefordítaná a jelentős külföldi munkákat. A magyar nyelv használatát a tudomány és a közigazgatás területén is fontosnak tartották; az 5. számban közzétették mintegy száz tisztviselő latin és javasolt magyar megnevezését Tiszti nevezetek lajstroma címmel. Azt is fontosnak tartották, hogy az ország többi nemzetisége is tanulja meg a magyar nyelvet, de nem azért, hogy saját anyanyelvük helyébe lépjen, hanem mint hasznos gyakorlati tudnivalót.

A kiadó Hochmeister arra is felhasználta az újságot, hogy a könyvkereskedésében kapható magyar könyvek jegyzékét reklámozza.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b A lapszámokon nincs feltüntetve a szerkesztők neve; Jakab Elek Sándor István 1803-ban megjelent bibliográfiájára hivatkozik, Gyalui Farkas szerint a szerkesztők kiléte közismert volt, a többi forrás kommentár nélkül közi az információt.
  2. Dezsényi Béla illetve A magyar sajtó története az idősebbik Martin Hochmeisternek tulajdonítja a lap indítását, ez azonban téves, mert ő már 1789-ben elhunyt.
  3. Az 1790. december 12-én kezdődött erdélyi országgyűlés jegyzőkönyve, idézi Bíró Annamária 133. o.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Erdélyi Magyar Hír-vivő, epa.oszk.hu
  • Bényei Miklós: Erdélyi Magyar Hír-Vivő: Kétszáz éve jelent meg az első erdélyi magyar nyelvű lap. Erdélyi Tükör, II. évf. (1990) 26. o.
  • Éder Zoltán: Tiszti szójegyzék 1790-ből. Magyar Nyelvőr, XCIX. évf. 2. sz. (1975) 156–169. o. [a digitalizált változatban csak a 161–162. oldal látható]
  • Gyalui Farkas: Erdélyi Magyar Hírvivő. Pásztortűz, II. évf. 9. sz. (1924) 27–28. o.
  • Gyalui Farkas: Az "Erdélyi Hírvivő" célkitűzése és hírek a lapból. Pásztortűz, 5. sz. (1940) 263–268. o.