Főmenü megnyitása

Etiópiai Szent Mózes, vagy Fekete Mózes (332407. augusztus 28.) szentként tisztelt ókeresztény egyiptomi remete, az úgynevezett sivatagi atyák egyike.

Etiópiai Szent Mózes
Св. Мојсеј Мурин од Мариово.jpg
hitvalló
Születése
332
Egyiptom
Halála
407. augusztus 28.
Egyiptom
Tisztelete
Tisztelik Római katolikus egyház
Görög ortodox egyház
Ünnepnapja augusztus 28.
A Wikimédia Commons tartalmaz Etiópiai Szent Mózes témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

A szkétiszi szerzetesek harmadik nemzedékéhez tartozott. 332-ben született, és szerecsen származása, fekete bőre miatt kapta „az etiópiai” melléknevet. Rabszolgaként tengette az életét, de ura egy lopás miatt elűzte magától. Mózes a sivatagba ment, ott egy rablócsapat vezetője lett, és fosztogatásai mellett emberölés is kapcsolható volt a nevéhez. Később bűnbánatot tartott, és a Szkétiszi kolostorba lépett vezekelni a bűneiért. Mestere először Egyiptomi Szent Makariosz, majd Egyiptomi Szent Izidor volt.[1]

Egy idő után pappá szentelték, később pedig Makariosz tanácsára a sivataghoz közelebb fekvő Petrába vonult vissza remetéskedni. 407-ben a Szkétiszbe betörő rablók ölték meg, akik elől Mózes szándékosan nem akart elmenekülni vállalva a vértanúságot.[1]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Baán, i. m., 369. o.

ForrásSzerkesztés

  • A szent öregek könyve – A szerzetes atyák mondásainak ábécé-sorrendes gyűjteménye (ford. Baán István), második, javított kiadás, Jel Kiadó, Budapest, 2010, ISBN 978 963 9670 74 7

Lásd mégSzerkesztés