F. Diósszilágyi Ibolya

(1918-2006) magyar tanár, ifjúsági író

F. Diósszilágyi Ibolya (leánykori néve: Diósszilágyi Ibolya, asszonyneve: Frankl Istvánné) (Makó, 1918. július 20.Nagyvárad, 2006. február 1.) tanár, ifjúsági író.

Diósszilágyi F. Ibolya
Született1918. július 20.
Makó
Elhunyt2006. február 1. (87 évesen)
Nagyvárad
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaíró,
tanár
IskoláiSzegedi Tudományegyetem

SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen kezdte, majd a kolozsvári egyetem magyar–történelem szakán fejezte be. Az 1956-os forradalom utáni romániai megtorlásokban a „diákjait nacionalista szellemben nevelő tanárként” tartóztatták le, de nem állították bíróság elé. 1961. szeptember 1-jétől elbocsátották tanári állásából, és öt évig állás nélkül volt. Az 1960-as évek végén sikerült visszakerülnie a tanügybe, de csak vidéki iskolákban taníthatott. 1973-ban ment nyugdíjba.

1942-ben közölt először verseket, pedagógiai tárgyú cikkei a hazai magyar sajtóban jelentek meg; a Tanügyi Újság munkatársa volt. Juhász Gyula nagyváradi éveivel kapcsolatos kutatásait csak az 1990-es években közölhette. Verseire komponálta Zoltán Aladár Hű szerelem c. madrigálciklusát. Tündér Ilona c. mesejátékát 1994-ben mutatta be a nagyváradi színház.

Művei szerkesztés

  • Fények és árnyak (Versek, 1946)
  • Nyolcadikosok (Ifjúsági regény, 1962)
  • Buksi (Ifjúsági regény, 1992)
  • Költő a Holnap városában. Juhász Gyula nagyváradi évei (monográfia, 1994)
  • A csillagot virágzó fa (Meseregény, 1995)
  • A pásztorfiú csodálatos utazása és egyéb mesék (Mesék, 1998)
  • Tündér Ilona (1998)
  • Egy szempillantás volt a nyár csupán (Válogatott versek és verses művek, 2000)
  • A búsképű lovag kalandjai (Színművek, 2002)
  • Az erdő meséi. Morális mesék; Prolog, Nagyvárad, 2003
  • A bagoly visszatér. Morális mesék; Prolog, Nagyvárad, 2005

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés