Főmenü megnyitása

Zoltán Aladár (álneve: Homoródi Zoltán; szignója: -n.-r.; Homoródszentmárton, 1929. május 31.Marosvásárhely, 1978. július 9.) erdélyi magyar zeneszerző, zeneíró, zenekritikus, szerkesztő, pedagógus, folklorista.

Zoltán Aladár
Életrajzi adatok
Született 1929. május 31.
Homoródszentmárton
Elhunyt 1978. július 9. (49 évesen)
Marosvásárhely
Tevékenység zeneszerző, zenei szakíró, zenekritikus, szerkesztő, zenepedagógus

ÉletpályájaSzerkesztés

Középiskolai tanulmányait Székelykeresztúron és Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban végezte (1948), majd a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett oklevelet zenetanári (1951), zeneszerzési (1952) és karmesteri szakon (1953). Előbb a főiskolán gyakornok, majd tanársegéd (1950–55); 1955–60 között a Művelődés munkatársa, szerkesztő, a zenei rovat vezetője. 1954-től a Román Zeneszerzők Szövetségének, 1960-tól a Román Zeneszerző Szövetség Marosvásárhelyi Fiókjának titkára, 1968-tól a Szövetség egyik alelnöke. 1965-től haláláig a marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója volt. Az ő igazgatása alatt indult be a Marosvásárhelyi Zenei Napok elnevezésű hangversenysorozat.

Zenei tárgyú tanulmányait, esszéit, kritikáit az Utunk, Igaz Szó, Új Élet, Előre, Vörös Zászló, A Hét, románul a Muzica közölte.

Zeneszerzői munkásságában fontos helyet foglal el az énekhang, elsősorban az énekkari muzsika: Benkő András szerint műveinek mintegy négyötöde kórusmű, ebből is mintegy negyedszáz kórusciklus.

MunkásságaSzerkesztés

Kórusciklusai nyomtatásbanSzerkesztés

  • Jelszavak fegyverével (1951),[1]
  • Négy magyar népdal (vegyes kar, 1952);
  • Nyárádmenti népdalok (vegyes kar, 1954);
  • Tíz madrigál (vegyes karok, Diósszilágyi Ibolya verseire, 1956);
  • Madárdalok (kórusszvit, 1958); Szállj, dal (28 gyermekkar, 1963);
  • Téli esték (népdalok férfikarra, 1969);
  • Régi diákdalok (Pálóczi Horváth Ádám gyűjteménye alapján, vegyes karra, 1972);
  • Három szilágysági népdal (vegyes karra, 1971);
  • Petőfi-dalok (vegyes és férfikarra, 1973);
  • Három gyergyói népdal (vegyes karra, 1976);[2]
  • Hét kóruspoéma (vegyes karokra, Kányádi Sándor, Gerhard Eike, Majtényi Erik, Ana Blandiana, Marin Sorescu, Nina Cassian verseire, 1977).

Vokálszimfonikus műveibőlSzerkesztés

  • Kicsi madár (szvit szopránra, tenorra és kamarazenekarra, 1955; átdolgozása Korondi táncok, valamint Madárdalok címmel, 1958);
  • Második kantáta (csángó szövegre és dallamokra, 1957);
  • Csángó dalok (alt és zenekar, 1958);
  • Nyújts kezet (Majté­nyi Erik versére, 1960);
  • Öt lírai dal (Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Dsida Jenő, Juhász Gyula, József Attila verseire, tenorra és zenekarra, 1963).

Számos népdalfeldolgozásában népi zenekarra bízza a kíséretet: Dalok az ifjúságról és a szerelemről (népdalkantáta szólókra, vegyes karra és népi zenekarra, 1953); Csokros szegfű, majoránna (szoprán, tenor népi zenekar, 1964), stb.

Zenés színpadi művei változatos műfajokban a gyermek- és felnőtt közönséghez egyaránt szóltak. Írt bábszínházi kísérőzenét (A kecske és a három gidó. 1964; Karcsi cirkuszba megy. 1967), színpadi kísérőzenét (Méhes György: Szépike és Csúfika. 1954; Lope de Vega: Dacból terem a szerelem. 1956; Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok. 1963; Anavi Ádám: Kecskelovag. 1971).

A népdalfeldolgozások végigkísérték alkotói útján, a különböző énekegyüttesek és népi zenekarokat foglalkoztató zenés-táncos jelenetek, ill. vokális kamarazene keretében.

Zenés-táncos jelenetekSzerkesztés

  • Búzakoszorú (gyermekkórusra, szólistákra, népi zenekarra, 1959);
  • Gyermekjátékok (gyermekkórus, népi zenekar, 1960; átdolgozott változata Bíborkáné lánya címmel, 1962);
  • Párválasztás (táncszvit kórusra és népi zenekarra, 1965);
  • Farsangi esték (zenés-táncos jelenet narrátorra, szólistákra, kórusra, népi zenekarra, 1969); *Bihari leánykérők – Peţitori din Bihor. Hommage à Béla Bartók (1971);
  • Tatrangi borica (vegyes karra és népi zenekarra, 1973).

Népdalfeldolgozásaiban viszonylag gyakran választotta az énekhangot zongorakísérettel (Három vistai népdal, 1952; Két válaszúti népdal, 1952; később mindkét műnek elkészítette népi zenekari változatát is Négy magyar népdal címmel, 1968), ill. a mezzoszopránt zongora (Három román népdal, 1964), a baritonszólistát népi zenekar-kísérettel.

Szimfonikus műveibőlSzerkesztés

  • Divertimento (vonószenekarra és két klarinétra, 1952);
  • Nyitány (1955); Korondi táncok (szvit népi zenekarra sóvidéki zenei anyag alapján, 1957; átdolgozva szimfonikus zenekarra, 1960);
  • Ünnepi nyitány (1961); I. szimfónia (1961);
  • Marosmenti táncok (szimfonikus szvit, 1968);
  • Kis szvit (külföldön Suita picola címmel vált ismertté, 1970);
  • II. szimfónia (Laudus terrae natalis, 1972);
  • Bevezetés és allegro (1977);
  • Bihari rapszódia (Bartók emlékének szánva; befejezetlen).

Első szimfóniája a Kolozsvári Filharmónia közreműködésével, Emil Simon vezényletével az Electrecord hanglemezgyár (1972), második a marosvásárhelyi filharmónia zenekarával, Szalman Lóránt vezényletével, szintén az Electrecord kiadásában (1979) jelent meg.

KamarazeneműveiSzerkesztés

  • Nonett (1953);
  • Románc (hegedűre és zongorára, 1953);
  • Szonáta fagottra és zongorára (1955);
  • Vonósnégyes (1965);
  • Szonáta szólóklarinétra (1977).

DalokSzerkesztés

  • Az én két asszonyom (Ady Endre, 1947);
  • Öt lírai dal (Az öröm illan, Tavalyi szerelem, Anna örök, Ilona, Rejtelmek, 1963).

KöteteSzerkesztés

SzerkesztéseiSzerkesztés

  • Dalgyűjtemény. Kórusművek vegyes, gyermek-, női és férfikarra (uo. 1958);
  • Înalţă-te cîntec – Szálljon dalunk. Kóruskötet két nyelven (Mv. 1966);
  • Armonii corale – Összecsengő szólamok. Válogatás a kórusirodalomból. I. Kánonok és madrigálok (uo. 1972).

Díjak, elismerésekSzerkesztés

Pályafutása során számos díjat nyert: az országos VIT verseny III. díját (1953), az Enescu zeneszerzési díjat (Román Akadémia, 1967), a Ion Vidu kórusverseny díját (1970), a II. szimfóniával a Zeneszerzők Szövetségének díját (1972).

JegyzetekSzerkesztés

  1. Első, nyomtatásban megjelent ciklusa.
  2. Ezekről a kórusművekről Bárdos Lajos is nagy elismeréssel nyilatkozott.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Simon Dezső: Párbeszéd az alkotóval. Zoltán Aladár. Utunk, 1973/10.
  • Benkő András: Zoltán Aladár hagyatéka. Előre, 1978. július 16.;
  • Benkő András: Zoltán Aladár. Monog­ráfia. Marosvásárhely, 1996.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés