Nemzetközi Sakkszövetség
A Nemzetközi Sakkszövetség (Fédération Internationale des Échecs, FIDE) egy nemzetközi szervezet, amely koordinálja a sakk mint sportág nemzetközi életét, nyilvántartja és minősíti a sakkversenyzőket, szervezi a férfi, női, ifjúsági és junior világbajnokságokat, a sakkolimpiákat, kontinensbajnokságokat és egyéb nemzetközi versenyeket, meghatározza a nemzetközileg érvényes szabályokat. A szövetséget 1924. július 20-án alapították Párizsban.
Nemzetközi Sakkszövetség | |
Mottó | Gens una sumus – Egy család vagyunk[1] |
Alapítva | 1924. július 20. |
Székhely | Lausanne[2] |
Tagság | 189 tagország |
Elnök | Arkagyij Dvorkovics |
A Nemzetközi Sakkszövetség weboldala |
Megalakítása
szerkesztésA VIII. nyári olimpiai játékokhoz kapcsolódóan, azzal egyidejűleg rendezték meg Párizsban az első nemhivatalos sakkolimpiát. A verseny végére, július 20-ára időzítették a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megalakítását. A 15 alapító tag között Magyarország képviseletében Abonyi István vett részt. Ekkor határozták meg a szervezet mottóját is: Gens una sumus – Egy családba tartozunk.
Az alapító tagok:[3] Abonyi István (Magyarország), Roberto Grau (Argentína), Ion Gudju (Románia), Florenziano Marusi (Olaszország), Marc Nicolet (Svájc), Jakov M. Ovadija (Jugoszlávia), Penalver y Zamora (Spanyolország), Francis Huber Rawlins (Nagy-Britannia), Alexander Rueb (Hollandia), Karel Skalička (Csehszlovákia), Stephen Francis Smith (Kanada), Izaak Towbin (Lengyelország), Anatol Tschepurnoff (Finnország), Pierre Vincent (Franciaország), Leon Weltjens (Belgium). Elnöknek a holland Alexander Ruebet választották.[4]
Eddigi elnökei
szerkesztésElnök | Hivatalban | Ország | ||
---|---|---|---|---|
1. | Alexander Rueb | 1924 | 1949 | Hollandia |
2. | Folke Rogard
(1899 – 1973) |
1949 | 1970 | Svédország |
3. | Max Euwe
(1901 – 1981) |
1970 | 1978 | Hollandia |
4. | Friðrik Ólafsson
(1935 – ) |
1978 | 1982 | Izland |
5. | Florencio Campomanes
(1927 – 2010) |
1982 | 1995 | Fülöp-szigetek |
6. | Kirszan Iljumzsinov
(1962 – ) |
1995 | 2018 | Oroszország |
7. | Arkagyij Dvorkovics
(1972 – ) |
2018 | Oroszország |
Jelenlegi helyzete
szerkesztésA Szövetségnek 2018-ban 189 tagországa van.[5] A Nemzetközi Sakkszövetséget a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1999-ben nemzetközi sportszövetségnek ismerte el, és felvette az Association of International Olympic Committee Recognised International Sports Federations tagjai közé.[6]
A FIDE 2014. évi kongresszusán, amelyet a 2014-es sakkolimpiával egyidejűleg tartottak, újabb 4 évre a kalmük Kirszan Iljumzsinovot választották főtitkárnak. A titkos szavazás során 110 szavazatot kapott, míg a másik jelölt Garri Kaszparov korábbi sakkvilágbajnok 61-et.[7]
Jelenlegi elnöke az orosz politikus és közgazdász, Oroszország korábbi miniszterelnök-helyettese, Arkagyij Dvorkovics, akit a FIDE 89., Batumiban tartott kongresszusán (a 2018-as sakkolimpia ideje alatt) választottak meg.
A FIDE kalkulálja a versenyzők Élő-pontszámait, és adományozza a versenyeredmények alapján a FIDE-mester, a nemzetközi mester és a nemzetközi nagymester címeket. Ugyancsak a FIDE kompetenciája a nemzetközi versenybírói (International Arbiter), valamint a FIDE mesteredzői (FIDE Senior Trainer) cím adományozása.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Született ellenségek (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2018. december 5.)
- ↑ FIDE new office in Lausanne is now fully operational (angol nyelven). www.fide.com. Nemzetközi Sakkszövetség, 2019. április 30. (Hozzáférés: 2023. február 4.) „Following a decision by the 2018 Presidential Board meeting in London, FIDE has moved its headquarters from Athens to Lausanne, Switzerland.”
- ↑ FEDERATION INTERNATIONALE DES ECHECS (francia nyelven). jardinsdecaissa. [2006. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
- ↑ Bill Wall: FIDE History (angol nyelven). [2009. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
- ↑ FIDE Directory (angol nyelven). World Chess Federation (FIDE). (Hozzáférés: 2018. október 10.)
- ↑ FIDE - World Chess Federation (angol nyelven). World Chess Federation, 2009. április 8. (Hozzáférés: 2014. augusztus 25.)
- ↑ Kirsan Ilyumzhinov re-elected as FIDE President (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. augusztus 13.)