Fehér Péter (színművész)

Fehér Péter (Budapest, 1965. augusztus 11.[1] –) magyar színész, szinkronszínész, ceremóniamester, bűvész

Fehér Péter
Született 1965augusztus 11. (57 éves)
Budapest
Foglalkozása színész, ceremóniamester, bűvész
SablonWikidataSegítség

ÉletpályájaSzerkesztés

A színészettel gimnáziumi tanulmányait követően került kapcsolatba. Az amatőr színjátszás éveit követően hivatásos társulatokban is fellépett. Televíziós produkciókban az 1990-es évek végétől szerepel, így többek között „A tanár” című sorozatban, vagy a „Csak csonthalom” című dokumentumfilmben (Török Aurél régészprofesszor megformálójaként), illetve reklámfilmekben is gyakran látható. Az Oscar-díjas rendező Deák Kristóf Eszméletlen c. minisorozatában a papot alakította.

2000-től napjainkig dolgozik szinkronstúdiókban, és számtalan mozifilmben, filmsorozatban, rajzfilmben, dokumentum- és ismeretterjesztő filmben és reklámban hallható a hangját.

A bűvészetet 2008-ban kezdte el tanulni, és 2010. óta önálló műsoraival is fellép. A bűvészetet az általa 2006. óta művelt esküvői ceremóniamesterséggel egyedülálló módon és nagy sikerrel ötvözve teremtette meg a bűvész-ceremóniamesterség műfaját. Az Illúzió Mesterei hangja a kezdetektől.

A Spektrum televízió „Abrakadabra” címmel 2022-ben bemutatott bűvészettörténeti ismeretterjesztő sorozatában szakértőként működik közre.[2]

Film és sorozat szerepeiSzerkesztés

Televíziós szerepekSzerkesztés

Szinkron szerepeibőlSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Fehér Péter adatai. Activestudio. (Hozzáférés: 2022. október 26.)
  2. Abrakadabra - Varázslat helyett csak szemfényvesztés a Spektrum új sorozata. PORT.hu. (Hozzáférés: 2022. október 26.)

ForrásokSzerkesztés

Illúzió Mesterei. (Hozzáférés: 2022. október 25.)

További információkSzerkesztés