Femme Fatale (album)

Britney Spears-album

A Femme Fatale Britney Spears amerikai énekesnő hetedik nagylemeze, amely 2011. március 28-án jelent meg a Jive Records gondozásában. Az album felvételei 2009 és 2011 között készültek, Max Martin és Dr. Luke producerek közreműködésével. Az albumról elsőként a Hold It Against Me jelent meg, amely öt ország slágerlistáján lett első, beleértve a Billboard Hot 100, valamint a Canadian Hot 100 listáját. Az album második kislemeze a Till the World Ends, a harmadik az I Wanna Go, a negyedik pedig a Criminal. Az album az első héten 460 000 db-ban kelt el. Megjelenése óta pedig 2,5 millió példányban kelt el. Az album első helyen nyitott a Billboard 200-on, ezzel rekordot döntve. Ő az első olyan előadó, akinek 6 albuma debütált első helyen a Billboardon. Az album nemzetközileg is sikeres lett szinte minden országban benne volt a top 10-ben. A Femme Fatale pozitív kritikában részesült. A Metacritic 100 pontból 67-et adott az albumra. A Rolling Stone elmondta: "Lehet, hogy ez Britney legjobb albuma".

Britney Spears
Femme Fatale
stúdióalbum
Megjelent2011. március 28.
(lásd megjelenési dátumok)
Felvételek2009–2011
Stíluspop, dancepop, elektropop
Nyelvangol
Hossz44:02 (standard)
58:36 (deluxe)
KiadóJive Records
ProducerDr. Luke és Max Martin (executive), Benny Blanco, Billboard, Bloodshy & Avant, Claude Kelly, Danja, Darkchild, Fraser T. Smith, Shellback, Stargate, will.i.am
Britney Spears-kronológia
Circus
(2008)
Femme Fatale
(2011)
Britney Jean
(2013)
Kislemezek az albumról
  1. Hold It Against Me
    Megjelent: 2011. január 11.
  2. Till the World Ends
    Megjelent: 2011. március 4.
  3. I Wanna Go
    Megjelent: 2011. június 13.
  4. Criminal
    Megjelent: 2011. október 11.
SablonWikidataSegítség

Háttér szerkesztés

2010 júniusában jelentek meg az első hírek arról, hogy az énekesnő dolgozik legújabb albumán. 2010. december 2-án Spears 29. születésnapján egy Twitter üzenetben jelentette be, hogy nagylemeze 2011 márciusában jelenik meg. 2011. február 2-án Spears egy újabb üzenetében leírta, hogy új albuma a Femme Fatale címet kapta és csatolta a hozzá tartozó borítót.

Promóció szerkesztés

Britney először 2011. március 25-én lépett fel a Rain Nighclubban, majd a Good Morning America és Jimmy Kimmel Live! televíziós műsorokban, ahol előadta a Hold It Against Me, Till the World Ends és Big Fat Bass című dalokat. A 2011-es Billboard Music Awards-on a Till the World Ends remix változatával lépett fel Nicki Minaj oldalán. A Femme Fatale Tour 2011 július 16-án kezdődött el Sacramento-ban.

Kislemezek szerkesztés

Az albumról elsőként a Hold It Against Me jelent meg 2011. január 11-én. Megjelenését követően első helyen debütált a Billboard Hot 100 listáján. A dalhoz tartozó videóklip az énekesnő életének pillanatait mutatja be.

A Till the World Ends – mely az album második kislemeze – Ryan Seacrest rádiós műsorában debütált 2011. március 4-én. A kislemez nemzetközi sikereket ért el. Harmadik helyig jutott a Billboardon is.

Az album harmadik kislemeze, az I Wanna Go június 13-án jelent meg, a hozzá tartozó klip pedig június 22-én debütált. A kislemez 7-ik helyig jutott a Billboardon, és a nyár első számú slágere lett, valamint Britney valaha volt legtöbbet játszott dala.

Egy Facebookon feltett szavazás kérdése az volt, melyik dal legyen az album negyedik kislemeze. Az Inside Out, (Drop Dead) Beautiful és Criminal című felvételek közül lehetett választani. Az utóbbi kapta a legtöbb szavazatot, így ez lett az album negyedik kislemeze. 2011. október 11-én jelent meg, a hozzá tartozó videóklip az Egyesült Királyságban készült.

Kritika szerkesztés

A Rolling Stone kijelentette, hogy a “Femme Fatale” talán Britney legjobb albuma. Koncepcionálisan elég egyszerű: egy bulizós lemez szex-szel és szomorúsággal megspékelve. Max Martin és Dr. Luke, a világ két legnagyobb slágergyártója, a 12 dalból hetet készítettek: nagy melódiák és még nagyobb eurodisco slágerek. De más producerek is jelen vannak persze. A Bloodshy-kreáció “How I Roll” c. track, egy porlasztós, furcsán kellemes techno produkció. A “Big Fat Bass”-ban Will.i.am cyborg megszállottként segít Britney-nek. Szinte minden számban Britney hangja torzított, felaprózott, megpiszkált és robotszerű. Lehet, hogy ez azért van, mert nincs túl nagy hangja, vagy pedig azért mert sokkal jobb hangja van, mint bármely más popdívának; egyszerűen játszottak vele. Femme Fatale (vagyis a végzet asszonya)? Nem igazán. Azt viszont mondhatjuk Britney-re, hogy egy kalandornő.

Eladás szerkesztés

Az első héten világszerte 460 800 db-ban kelt el. A második héten 179 000 db, a harmadik héten 107 000 db fogyott. Megjelenése óta világszerte 2 millió példányban kelt el.

Turné szerkesztés

Spears először Ryan Seacrest interjújában beszélt arról, hogy szívesen turnézna. Menedzsere, Larry Rudolph megerősítette a tényt, valamint hozzátette, hogy az első koncertre várhatóan nyár elején kerülne sor. 2011. március 29-én az énekesnő weboldalán hivatalosan is meghirdették a turnét, mellyel bejárja Észak Amerikát és Európát, valamint Dél Amerikát. Az első koncert július 16-án Sacramentóban volt.[1] Az énekesnő második alkalommal látogatott el Magyarországra, 2011. szeptember 30-án.[2]

Az album dalai szerkesztés

  CímSzerző(k)Producer(ek) Hossz
1. Till the World EndsLukasz Gottwald, Max Martin, Mathieu Jomphe, Kesha SebertDr. Luke, Martin, Billboard 3:58
2. Hold It Against MeGottwald, Martin, Jomphe, Bonnie McKeeDr. Luke, Martin, Billboard 3:49
3. Inside OutGottwald, Jacob Kasher, Hindlin Jomphe, Martin, McKeeDr. Luke, Martin, Billboard 3:38
4. I Wanna GoMartin, Savan Kotecha, Karl SchusterMartin, Shellback 3:30
5. How I RollChristian Karlsson, Henrik Jonback, Magnus Lidehäll, Pontus Winnberg, McKee Nicole MorierBloodshy, Henrik Jonback, Magnus Lidehall 3:36
6. (Drop Dead) Beautiful (közreműködik Sabi)Jeremy Coleman, Joshua Coleman, Ester Dean, Jomphe, Benjamin LevinBenny Blanco, Ammo, JMIKE, Billboard 3:36
7. Seal It with a KissGottwald, Martin, McKee, Henry WalterDr. Luke, Martin, Dream Machine 3:26
8. Big Fat Bass (közreműködik will.i.am)William Adamswill.i.am 4:44
9. Trouble for MeFraser T. Smith, Livvi Franc, Heather BrightSmith 3:19
10. Trip to Your HeartKarlsson Jonback, Lidehäll, Winnberg Morier, Sophie SternBloodshy, Jonback, Lidehall 3:33
11. GasolineGottwald, Claude Kelly, Levin, McKee, WrightDr. Luke, Blanco, Wright 3:03
12. CriminalTifanny Amber, Martin, ShellbackMartin, Shellback 3:45
deluxe kiadás
  CímSzerző(k)Producer(ek) Hossz
13. Up n' DownShellback, Martin, KotechaMartin, Shellback, Oligee 3:36
14. He About to Lose MeIna Wroldsen, Rodney JerkinsDarkchild 3:48
15. SelfishMikkel Storleer Eriksen, Tor Erik Hermansen, Sandy Vee, Ester Dean, Traci HaleStargate, Vee, Kuk Harrell 3:43
16. Don't Keep Me WaitingJerkins, Thomas Lumpkins, Michaela ShilohDarkchild 3:21
Japán deluxe kiadás[3]
  CímSzerző(k)Producer(ek) Hossz
17. ScarySpears, Smith, Kasia LivingstonSmith 3:38

Slágerlistás helyezések szerkesztés

Slágerlista (2011) Legjobb helyezés
Billboard 200 1
Argentin Albumok 2
Ausztrál albumok 1
Osztrák albumok 10
Belga Album Chart (Flandria) 8
Belga Album Chart (Vallónia) 5
Brazil Albumok 1
Kanadai Albumok 1
Cseh albumok 5
Dán Albumok 8
Holland Albumok 7
Finn albumok 7
Francia albumok 4
Német Albumok 10
Görög Albumok 4
Magyar Albumok 6
Ír Albumok 4
Olasz Albumok 4
Billboard Chart japán Albumok 9
Oricon Albumok 8
Mexikói Albumok 1
Új-Zélandi Albumok 3
Norvég Albumok 3
Lengyel Albumok 17
Portugál Albumok 4
Orosz Albumok 1
Skót albumok 10
Dél-koreai Albumok 1
Spanyol Albumok 4
Svéd Albumok 5
Svájci Albumok 2
UK 8

Megjelenési dátumok szerkesztés

A Femme Fatale nagylemez megjelenési dátumai:

Ország Dátum Formátum Kiadó
Hollandia[4] 2011. március 25. CD (Digipack kiadás) Sony Music
Norvégia[5] CD
Ausztrália[6]
Egyesült Királyság[7] 2011. március 28. RCA Records
Egyesült Államok[8] 2011. március 29. CD (Deluxe kiadás, Prémium rajongói kiadás) Jive Records
Brazília[9] CD Sony Music

Külső hivatkozások szerkesztés

Források szerkesztés

  1. Archivált másolat. [2011. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 29.)
  2. http://hvg.hu/kultura/20110607_britney_spears_budapest
  3. Sony Music Online Japan : ブリトニー・スピアーズ : ファム・ファタール. Sony Music Online Japan, 2011. március 3. (Hozzáférés: 2011. március 4.)
  4. FreeRecordShop.nl: Femme Fatale - Britney Spears - CD. Jive Records. (Hozzáférés: 2011. február 24.)
  5. 730.no.: Femme Fatale: Britney Spears: Music. Jive Records. [2012. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 9.)
  6. Chaos.com.au: Femme Fatale: Britney Spears: Music. Jive Records. [2012. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 9.)
  7. Amazon.co.uk: Femme Fatale: Britney Spears: Music. Jive Records. (Hozzáférés: 2011. február 8.)
  8. Amazon.com: Femme Fatale: Britney Spears: Music. Jive Records. (Hozzáférés: 2011. február 4.)
  9. Femme Fatale - Brazil Release Date. Sony Music Brasil, 2011. február 9. (Hozzáférés: 2011. február 10.)