Főmenü megnyitása

Finn-tóvidék

finnországi tájegység

A Finn-tóvidék vagy Finn-tóhátság nagytáj Finnországban, a Balti-ősföld részét képező Finn-Karjalai tönk területén. Az ország legjellegzetesebb tája. A terület a Föld tavakban leggazdagabb nagytája, ahol a tavak aránya (a terület kb. 1/3-a) is kiemelkedő.[1]

Finn-tóvidék
Päijänne-tó
Päijänne-tó
Elhelyezkedés Balti-ősföld
Besorolás nagytáj
Fontosabb települések Tampere, Jyväskylä, Lahti, Kuopio
Földrajzi adatok
Vízterületkb. 33% km²
Folyóvizek Vuoksi, Kymi
Állóvizek Saimaa-tó, Päijänne-tó
Időzóna GMT+2
Térkép
A Finn-tóvidék térképe
A Finn-tóvidék térképe
Elhelyezkedése
Finn-tóvidék (Finnország)
Finn-tóvidék
Finn-tóvidék
Pozíció Finnország térképén
é. sz. 61° 20′ 28″, k. h. 28° 00′ 40″Koordináták: é. sz. 61° 20′ 28″, k. h. 28° 00′ 40″
A Wikimédia Commons tartalmaz Finn-tóvidék témájú médiaállományokat.

FekvéseSzerkesztés

A Finn-tóvidéket a jégkori végmorénákból felépülő magasabb hátságok (finnül: selkäk) veszik körbe. Északról a Suomenselkä (Finn-hátság), délről pedig a Salpausselkä határolja.[2]

KialakulásaSzerkesztés

A terület kialakításában a fő szerepet a jégkorszakban terjeszkedő jégtakaró játszotta. Az előrenyomuló-visszahúzódó jég és a magával szállított hordalékok koptató, csiszoló munkája egyenetlen felszínt hozott létre. Az utolsó jégkorszak végével (kb. Kr. e. 10000) a jég ismét északra húzódott, az általa formált felszín így szabaddá vált. A kisebb-nagyobb mélyedéseket az olvadó jég vize töltötte fel. A jégtakaró eltűnésével megindult a felszín lassú emelkedése, hiszen korábban a több ezer méter vastag jég a litoszférát jobban belepréselte az asztenoszférába.[3] A mai Balti-tenger helyén kialakult édesvízű Ancylus-tó létezésével egyidőben (kb. Kr. e. 6000-5000) a Finn-tóvidék mai medencéjét egy hatalmas, összefüggő vízfelület, a Finn-központi-tó töltötte ki.[4] A tónak észak felé volt lefolyása, ám a felszín nem egyenletes emelkedése miatt (az északnyugati területek gyorsabban emelkedtek) a medence délkelet felé kibillent. A tó vize is erre, a mai Kymi folyó völgyén keresztül folyt le. A tó vízszintjének csökkenésével egyre több terület vált szárazulattá, a tó kisebb részmedencékre tagolódott. A több ezer évig tartó folyamat során a tavak egyre kisebbek és sekélyebbek lettek, bennük egyre több és nagyobb sziget alakult ki. Így jött létre a terület mai, egymásba kapcsolódó kusza tórendszerekből és számtalan kisebb-nagyobb szigetből álló felszíne.

ÁsványkincseiSzerkesztés

A Finn-tóvidék legfőbb ásványkincse a rézérc, amit Autokumpu közelében hidrotermás telérből 300 m mélységből nyernek ki. A bányászat melléktermékeként vasat, ónt és cinket is felszínre hoznak. Pyhäsalaminál szintén rezet, Joensuunál uránt, Mikkelinél pedig nikkelérvcet bányásznak.[5]

ÉghajlataSzerkesztés

A Finn-tóvidék a hideg mérsékelt övben fekszik, éghajlata tajga. A nyár hűvös (16-17 °C havi középhőmérséklet), a tél hideg (-7—8 °C havi középhőmérséklet),[6] a csapadék (500-600 mm) jelentős része hó formájában hullik. Természetes növényzete a fenyőerdő.

VízrajzaSzerkesztés

 
A Saimaa-csatorna térképe
 
Vízerőmű az Imatra-vízeséseknél

A Finn-tóvidéken tipikus folyókat alig találunk, a tavakat leginkább a mindössze néhány ezer éves, rövid, nagy esésű, vízesésekben és sellőkben gazdag vízfolyások kötik össze.[7] A tóvidék tavai általában sekélyek, mélységük 5-20 m. Legmélyebb a Päijänne 93 méterrel.[8] A terület délkelet felé történő kibillenése miatt a legnagyobb tavak a táj délkeleti részén, a Salpuselkä végmorénája által elgátolt területen alakultak ki. A Finn-tóvidék legnagyobb tórendszere a Saimaa (4400 km², ebből maga a Saimaa-tó 1377 km²), melynek vizét a Vuoksi folyó több zuhatagon keresztül vezeti le a Ladoga-tóba. A több lépcsőből álló, összesen 18 méter magas Imatra-vízeséseknél a medert vízerőművek miatt a folyó kénytelenm elhagyni.[9] A Finn-öböllel az 59 km hosszú, 1856-ban átadott Saimaa-csatorna köti össze. A középső terület legnagyobb tava a Päijänne (1081 km²) vizét a Kymi folyó juttatja el a Finn-öbölbe. A délnyugati Näsi-tó (275 km²) vizét a Kokemäen a Botteni-öbölbe viszi. Északon a cikkcakkos partvonalú Kallavesi-tó (473 km²)a legnagyobb, melynek medencéjét a változatos gránit- és gneiszszigetek tagolják.

A tavakat helyenként ózok választják el egymástól. A Pyynikki-óz által elválasztott Näsi- (95 m) és Pyhä-tó (77 m) vízszintje közötti jelentős szintkülönbséget leküzdő Tammerkoski folyó energiáját szintén vízerőmű használja ki, mely a közeli Tampere iparát indította fejlődésnek. A Punkaharju-óz 20-25 méter magas töltése 7 km hosszan áthalad a Puruvesi-tavon, ami a rajta kiépített utaknak és vasútvonalnak köszönhetően megkönnyítette Savonlinna megközelítését.[10]

A legnagyobb tavakSzerkesztés

Az ország 12 legnagyobb tava közül 10 a Finn-tóvidéken található.

Tó neve Mérete (km²)
Saimaa 1377
Päijänne 1081
Pieninen 894
Pihlajavesi 713
Orivesi 601
Haukivesi 562
Keitele 494
Kallavesi 473
Puruvesi 421
Pyhäselkä 361

JegyzetekSzerkesztés

  1. Marosi-Sárfalvi, 122. o.
  2. Probáld, 27. o.
  3. Marosi-Sárfalvi, 99. o.
  4. Marosi-Sárfalvi, 122. o.
  5. Marosi-Sárfalvi, 123. o.
  6. Marosi-Sárfalvi, 103. o.
  7. Marosi-Sárfalvi, 121. o.
  8. Probáld, 27. o.
  9. Probáld, 27. o.
  10. Marosi-Sárfalvi, 123. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Marosi Sándor-Sárfalvi Béla (szerk.): Európa, I. kötet, Gondolat, Budapest, 1975, ISBN 9632801148
  • Probáld Ferenc (szerk.): Európa regionális földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000, ISBN 9634633196