Forgách Károly
Forgách Károly (Mödling, 1825. szeptember 4. – Gímes, 1911. március 22.) vadgazda és vadászati szakíró, főrendiházi tag.
| Forgách Károly | |
| Született | 1825. szeptember 4. Mödling |
| Elhunyt | 1911. március 22. (85 évesen) Gímes |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | a magyar főrendiház tagja (1885. május 21. – 1911. március 22.) |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete
szerkesztésAz ősrégi nemesi származású Forgách család sarja. Id. Gróf Forgách Károly (1780–1859) a ghymesi majorátus haszonélvezője[1] és báró Walterskirchen Filippina gyermeke. Alapiskoláit magánúton végezte, majd a nyitrai piaristáknál érettségizett. Ezután jogot végzett a győri akadémián. Érdeklődése a természettudományok felé irányult, ezért beiratkozott a Bécsi Egyetemre, ahol a természetrajzon kívül fizikát is hallgatott. Angliai tanulmányúton vett részt, a szabadságharc kitörése Londonban érte, ahonnan csak a fegyverletétel után, 1849-ben Anglia modern gazdasági ismereteivel tért haza.
Apja betegsége és a szabadságharc utáni állapotok miatt gazdaságuk elhanyagolva fogadta. 1850-ben vette át a hitbizományi majorátus kezelését és gazdasága rendezését. Ekkoriban csak 25 őz és az Eremitázs nevű erdészlak mellett egy 200 hektáros vadaskertben mintegy 40-50 dám tenyészett. Vadászszenvedélyét apjától örökölte, és minden igyekezetét vadállománya gyarapítására fordította.
Beutazta Spanyolországot és Portugáliát (1859) Olasz-, Német-, Franciaországot és Angliát, meglátogatta a párizsi, a londoni és a bécsi világkiállítást. Madártani megfigyeléseket folytatott a Vág menti mocsarakban Gútán, a Titelnél található ősmocsarakban és a Bácskában. Többször megfordult a Magas-Tátrában zergevadászatokon. Részt vett több afrikai expedícióban is, 1857-ben Algírban, majd Tuniszban a Szaharában, 1859-ben Tangerben és Marokkóban. 1869-ben Konstantinápolyba látogatott el, onnan Egyiptomba ment és a Níluson Asszuánig hajózott. Innen már betegen tért haza, s „trópusi” betegsége (valószínűleg malária) végigkísérte egész életét. Ennek következményeként zárkózottá és otthonülővé vált.
5500 hektáros gazdasága gyarapításával is foglalkozott. Különös figyelmet szentelt a vadtelepítéseknek. 1850-ben 14 dámot bocsátott szabadon tribecsi pagonyában, mintegy benépesítendő e hegységet, amelyben abban az időben nagyvad már nem tenyészett. Ezért úgy határozott, hogy pagonyába szarvast is telepít. 1862-ben a ghymesi Várhegy alatt létesített egy 1000 hektáros vadaskertet, amelybe beengedett egy németországi vadaskertből származó 16 szarvastehenet és 6 bikát. Miután a vad megfelelően meghonosodott és elszaporodott, 1878-ban 45 tehenet és 16 bikát bocsátott szabadon. Ezt a Forgách-féle kezdeményezést tekinthetjük a magyarországi szarvastelepítések első kísérletének. A 19. századi vadtelepítések egyik elindítója, többek között 1868-1869-től a muflontelepítés úttörője.[2] 1868-1871-ben a frankfurti és brüsszeli állatkertekből szerzett be 9 egyedet, amelyeket egy szoktató vadaskertbe helyezett el, majd meghonosodásuk után egy 700 hektáros vadaskertbe terelték őket. Az évek folyamán a vad itt elszaporodott, s úgy határozott, hogy a szaporulat egy részét szabadon bocsátja pagonyában. Ez 1883. május 10-én történt meg, amikor is 100 muflon elsőként jelent meg a szabad természetben az európai szárazföldön.[3]
A ghymesi uradalmában lőtt, a 20. század elején a múzeumnak adományozott, 3438 darabból álló értékes trófeagyűjteményéből összesen 96 trófea maradt csak meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Vadászati Gyűjteményében, mivel azt 1938-ban leselejtezték.[4] Lehetővé tette a diplomatikai kutatásokat a családi levéltárban. 1863-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak kőkorszaki régészeti emlékeket adományozott.[5] Aktívan bekapcsolódott Nyitra vármegye társadalmi életébe is, a megyei társasvadászatok állandó vendége volt. Politikai vagy közéleti szerepet azonban soha nem vállalt. 1865-ben a Nyitramegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmányának póttagja volt.[6] 1894-től a Magyar Ornithologiai Központ levelező, 1897-től tiszteleti tagja. A Nemzeti Kaszinó tagja volt.[7] 1891-ben a nyitramegyei vöröskeresztegylet elnökévé választatott meg. Származásából kifolyólag, a főrendiház örökös tagja. 1895-ben valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyert.
Sohasem nősült meg, ideje java részét gazdasága és vadállománya gondozásának és irodalmi tevékenységének szentelte. Birtokait a Dunántúlon élő unokaöccse örökölte, aki a gímesi kastélyt kiüríttette, és a birtokot részben bérbe adta, részben alkalmazottaira bízta. Ennek következtében az egész birtok, főként a vadgazdaság kezdett leépülni, amire végül az 1918-ban bekövetkezett csehszlovák államfordulat tett pontot.
Emléke
szerkesztés- 2000 kétnyelvű (szlovák–magyar) emléktábla a gímesi Várhegy alatt
Művei
szerkesztés- 1858 Utazási vázlatok Saharából. Magyarhoni Természetbarát. Nyitra.
- 1860 Vázlatok saharai vadászéletemből. Vadász és Versenylap.
- 1863 Vázlatok saharai vadászéletemből. Hazai s külföldi Vadászrajzok. (szerk. Bérczy Károly, Pest)
- 1863 Afrikai uti naplójából. Koszorú.
- 1871 Vaddisznók két különös vaczka. Vadász és Versenylap.
- 1890 18-jährige Beobachtungen über die Ankunft einiger Zugvögel im Frühjahre auf der Herrschaft Ghymes in Ungarn. Ornithologisches Jahrbuch I.
- 1902 Egy öreg vadász ornithologiai emlékei. Aquila 9, 209-217.
- 1902 A madarak megfogyatkozása. Aquila 9, 226-227.
- 1903 Ciconia ciconia (L.). Korai átvonulás. Aquila 10, 261.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Vö. 2021 Művészet és vadászat - Válogatás a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Budapest, No. 57-60.
- ↑ Csiffáry 2008, 99.
- ↑ Vö. 1883 Vadhonositás, tenyésztés. Vadász-lap 4/3, 34-35; Vastag Gábor 1979: A muflonok. Élet és Tudomány 34/13.
- ↑ Szirácsik 2020, 395, 397; Bányai 1991.
- ↑ Archaeologiai Közlemények 1864, 162.
- ↑ Gazdasági Lapok 17/35, 418 (1865. augusztus 30.)
- ↑ A Nemzeti Casino évkönyve 1865
Források
szerkesztés- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
- 1906 1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 83.
- 1911 Aquila 18, 435-436.
- Molnár László: Vadászéletek 9. Gróf Forgách Károly (1825–1911). Hunor Magazin, 2020. június 2. Archiválva 2022. június 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
További információk
szerkesztés- Gaal Gaston 1894: Gróf Forgách Károly ghymesi és N. Middendorff Ernő livlandi tavaszi vonulási adatsorozatainak összehasonlító feldolgozása. Aquila 1.
- Bányai József 1991: Adatok a gróf Forgách Károly-féle ghymesi uradalomban folytatott vadgazdálkodáshoz, különös tekintettel híres agancsgyűjteményére. In: Fehér György – Pintér János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990–1991. Budapest, 206–212.
- Molnár László - Motesíky Árpád 2000: Gróf Forgách Károly élete és családjának története. Budapest.
- Csiffáry Gergely 2008: A régi Magyarország vadaskertjei és azok jelentõsége. In: Ekler Péter (szerk.): Közgyűjteményi tudományos napok II–III. Eger–Kecskemét.
- Szirácsik Éva 2020: Az emlékezetpolitika változásai és az uradalmak örökségének muzeologizálása a Magyar Mezőgazdasági Múzeum példáján. In: Örökség, történelem, társadalom. Rendi társadalom – polgári társadalom 32.