Galagonya-kökény cserjés
A galagonya-kökény cserjés (avagy töviskes[1] Pruno spinosae-Crataegetum Soó, (1927) 1931) a melegkedvelő szubmediterrán cserjések (Berberidion Br-Bl.) társulástani csoportjának egyik, Magyarországon is elterjedt növénytársulása.
Hazai elterjedése szerkesztés
Alföldeinken és a Dunántúli dombságon mindenfelé megtalálható, a Magyar középhegységben főképp a tölgyes és gyertyános–tölgyes övben.
Jellemző fajai szerkesztés
Előfordulhat, hogy a cserjeszint egyetlen fajból áll — ez leggyakrabban a kökény (Prunus spinosa) vagy az egybibés galagonya (Crataegus monogyna). Az ilyen esetek azonban nem túl gyakoriak, és a cserjeszintben e két faj mellett rendszeresen megjelennek:
- rózsafajok,(Rosa agrestis, Rosa elliptica, Rosa zalana), de különösen a
- gyepűrózsa (Rosa canina)
További, gyakori fajok:
- varjútövis (Rhamnus cathartica),
- mezei juhar (Acer campestre),
- veresgyűrű som (Cornus sanguinea),
- közönséges mogyoró (Cornus avellana),
- hosszúcsészés galagonya (Crataegus calycina)
- kétbibés galagonya (Crataegus oxyacantha)
- közönséges fagyal (Ligustrum vulgare)
- kecskerágó fajok (Euonymus spp.), különösen a
- csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), valamint különféle
- rózsa- (Rosa spp.) és
- szeder (Rubus spp.) fajok.
Ha ez utóbbiak túlsúlyra jutnak, együtteseiket külön társulásoknak is szokás tekinteni.
Gyepszintjének nincsenek „saját” fajai.[2] Éppen ezért a tövises cserjéssel mozaikosan váltakozó és szegélyein feltűnő lágyszárú növények gyepje igen sokféle és változatos:
- a talaj minősége,
- a legeltetés intenzitása
- és más tényezők függvényében.
Fő csoportjaik:
- a féltermészetes száraz gyepek és cserjésedett változataik (Festuco-Brometalia) rend szokásos fajai, pl.:
- deres tarackbúza (Elymus hispidus),
- tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum),
- kígyóhagyma (Allium scorodoprasum),
- közönséges spárga (Asparagus officinalis) stb.),
- szegélynövények:
- tarka koronafürt (Securigera varia),
- közönséges szurokfű (Origanum vulgare),
- legelők ruderális gyomjai:
- réti útifű (Plantago media),
- fekete üröm (Artemisia vulgaris),
- bókoló bogáncs (Carduus nutans)
- erdei reliktum fajok:
- tavaszi kankalin (Primula veris),
- borsikafű (Clinopodium vulgare),
- raponcharangvirág (Campanula rapunculus).
Termőhelye szerkesztés
Ezek a bozótosok a sík- és dombvidékeken növő félszáraz és mezofil vízgazdálkodású erdőket kísérik:
- vagy a szegélyeiken nőnek,
- vagy a kiirtott erdők helyén másodlagosan kialakult legelők beerdősülésének szekunder pionír együtteseként.
Igénytelen fajokból álló társulás. Jól tűri a legelőgazdálkodással járó taposást, rágást és égetést — sőt, a legeltetés segíti a megkímélt szúrós növények terjeszkedését. Ezzel együtt, kifejlődésének használ, ha a legeltetést néhány évig szüneteltetik.[3]
A többnyire két méternél is magasabb, sűrű, tövises bozót az erdőket többnyire 3—5 m széles sávban szegélyezi. A xeroterm tölgyesek (Quercetalia pubescentis-petraeae Borhidi, 1996) nyiladékaiban a sáv szélessége elérheti a 20–30 m-t is.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ NÉR — Nemzeti Élőhely-osztályozó Rendszer. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
- ↑ NÉR — Nemzeti Élőhely-osztályozó Rendszer p. 138.. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
- ↑ NÉR — Nemzeti Élőhely-osztályozó Rendszer, p. 137.. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 31.)