Gedeon József (színigazgató)

magyar színigazgató, a Gyulai Várszínház igazgatója, a gyulai Shakespeare Fesztivál igazgatója

Gedeon József (Gyula, 1956. március 23.2016. november 25.) a Gyulai Várszínház igazgatója, művészeti menedzser, bölcsész-tanár, számos helyi klub, országos és nemzetközi egyesület alapítója, elnökségi tagja volt.

Gedeon József
Grín Igor portréja, 2008
Grín Igor portréja, 2008
Született Gedeon Sándor József
1956. március 23.
Gyula
Elhunyt 2016. november 25.[1] (60 évesen)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása színigazgató,
művészeti menedzser,
tanár
Kitüntetései Hevesi Sándor-díj (2013)

A Wikimédia Commons tartalmaz Gedeon József témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete, pályafutása Szerkesztés

Gyulán született. Gyerekkorában zeneiskolában tanult trombitálni és zongorázni. 17 éves korában dolgozott először a Gyulai Várszínházban: a várkapu felé vezető út mentén a történelmi hangulatot fokozó fáklyás alabárdosok egyike volt. 1973-tól statisztaként több helyen is színpadra kerülhetett. Ekkor ejtette rabul a színház világa. Középiskolás korában az iskola diákszínjátszó csoportjával megnyerték a szentesi Országos Diákszínjátszó Találkozót Saint-Exupéry A kis herceg című darabjával, amelyben a pilótát alakította.

Legmagasabb képesítéseit a Szegedi Egyetem magyar bölcsész és tanári szakán és az Iparművészeti Egyetem művészeti menedzser szakán szerezte. 1991-ig dolgozott általános iskolai – angol- és magyar- – tanárként, ami mellett már akkoriban jazzklubot, valamint a Fiatal Értelmiségiek Klubját vezette, és koncerteket, filmklubot szervezett. 1991–1995 között a gyulai önkormányzatnál kulturális osztályvezetőként dolgozott. 1992-ben merült fel benne egy a gyulai várban rendezendő jazzfesztivál ötlete, amellyel megkereste Sík Ferencet, a Várszínház akkori művészeti vezetőjét, aki helyet adott az elképzelésnek. Az azóta már nemzetközivé vált fesztivál a legjelentősebb magyar jazz-zenészeket fogadta, 1999-től pedig már világhírű külföldi muzsikusok is felléptek. A Gyulai Vár Jazz Fesztivált 2011-ben már huszadik alkalommal rendezték meg.[2][3]

1995-ben pályázat útján került a Gyulai Várszínház élére. Vezetése alatt a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá bővült – új színházi bemutatókkal, vendégelőadásokkal a művészetek minden ágát megmutatva –; művészeti vezetőként ő állította össze a színház programjait is.[m 1]

1995-től haláláig volt elnökségi tagja a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének. 1997-ben Mátyás Irénnel, a Zsámbéki Szombatok igazgatójával kezdeményezte a Szabadtéri Színházak Szövetsége szervezet létrejöttét, melybe a legnagyobb és legrégebben működő szabadtéri színházak tömörültek. 2006-ban egyik kezdeményezője és alapítója volt az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának (European Shakespeare Festivals Network), amely hivatalosan 2010-től működik, így ennek az egyik jelentős tagfesztiválja lett a gyulai nemzetközi Shakespeare Fesztivál is. A Színikritikusok Díja 2005/2006 szavazáson hárman is különdíjra jelölték[6] a Gyulai Várszínház programjaiért.

Ezek mellett 1989-ben alapító szervezője, majd szervező titkára volt az országos Erkel Ferenc Társaságnak,[7] 1991-től a gyulai Magyar–Brit Baráti Társaság alapító elnöke is volt. 1999-ben a budapesti Kráter Műhely Egyesület Kiadó gondozásában jelent meg A brit oroszlán hétköznapjai című könyve. Magánemberként szívesen utazott, tájékozódott a kulturális eseményekről, külföldi és hazai zenei és színházi fesztiválokon.

Lánya Gedeon Lívia.[8]

2016. november 25-én hunyt el súlyos betegségben.[9] Márta István Facebook-bejegyzésében megemlékezett arról is, hogy Gedeon József „2008-ban részt vett a Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program megalapításában, és aktív szerepet vállalt az előadó-művészeti törvény létrehozásában is”.[10][11][12] Emlékére és tiszteletére a Szabadtéri Színházak Szövetsége a 2007-ben alapított Amfiteátrum díjat létrehozásának tizedik évfordulóján átnevezte Gedeon József Amfiteátrum díjra, melyet először Szomor György színész, énekes, zeneszerző vehetett át.[13][14]

Munkássága Szerkesztés

…nekem az érték, a művészi kvalitás a legfontosabb.

– Gedeon József, 2015. – 7óra7[15]

Rendezései Szerkesztés

Kiadványok Szerkesztés

Könyv:

  • A brit oroszlán hétköznapjai (avagy egy jól működő demokrácia magyar szemmel). 1999.[18]

Több, a Gyulai Várszínház által kiadott könyv felelős szerkesztője-kiadója:

  • Jazz a várban: A gyulai jazzfesztiválok két évtizede (2011)[19]
  • 50 évad a Gyulai Várszínházban (2013)[20]
  • Drámák az 1566-os gyulai várvédelemről (2014)[21]

Felelős szerkesztője-kiadója több, a Várszínház kiadásában megjelent CD-nek:

  • Simonyi Imre: Természetes halál (2005)[22]
  • Hommage á Erkel (2011)[23]
  • Vukán trió: Vihar (2013)[24]

Zenei írásai jazz- és rockzenei témában több országos és helyi folyóiratban, lapban, internetes portálon (Magyar Ifjúság, JazzStudium, Jazz, Bárka, JazzMa, Békés Megyei Hírlap, Gyulai Hírlap) jelentek meg, novellája a Vigíliában[25] látott napvilágot.

Gyulai kulturális élet Szerkesztés

Korai kulturális tevékenysége, fesztiválok Szerkesztés

 
Gyula, Belső vár

Gyerekként zeneiskolába járt, a blues-, a jazz- és a rockirányzatok már akkor érdekelték, olyannyira, hogy az angol nyelv tanulására is ezek ösztönözték. 1974-ben részt vett a Debreceni Jazznapokon – amely akkor már nemzetközi fesztivál volt –, ahol megismertette a jazz lényegét, a felszabadult, kötetlen improvizációt. A főiskolai rádióban már jazzműsorokat készített. Ugyanitt rábízták a filmklub vezetését is, amelyet később Gyulán is megszervezett és tovább vezetett. A tanítóképző után visszatért Gyulára, a katonaság után elvégezte Nyíregyházán a Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom szakát. Gyulán a III. Sz. Általános Iskolában magyar nyelv és irodalmat tanított, de itt – mint a műfaj iránt érdeklődő tanárnak – lehetősége nyílt, hogy a nyolcadikosoknak énekórákon jazzórát tartson, majd 1982-től a művelődési házban szervezett jazzklubot (amely 2006-ban indult később újra). Ekkor kezdett koncerteket szervezni, miközben járta a hazai és külföldi fesztiválokat, melyekről tudósításokat írt a Hartyándi Jenő által szerkesztett Jazz Studiumba és más lapokba is. 1982-ben megszervezte és vezette a gyulai Fiatal Értelmiségiek Klubját, ahova neves művészeket, írókat, újságírókat, sportolókat, képzőművészeket hívtak meg előadást tartani. Majd 1991-ben pályázati úton az önkormányzat kulturális és oktatási osztályának élére került, aminek köszönhetően újra szoros kapcsolatba került a Várszínházzal.

A Gyulai Vár Jazz Fesztivál és a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál

A jazzfesztivál rendezésének ötletével 1992 elején kereste meg Sík Ferenc igazgatót, mivel a zene addig nem volt jelen a színház programjában, s a kezdeményezés nyitott kapukra talált. A cél az volt, hogy a mainstream (középutas) jazz mellett másfajta irányzatok is megjelenjenek, mint például a jazz és a világzene ötvözete vagy a magyaros vonulat, tehát azok is, akik tágítják a műfaji határokat. Két évtized alatt több mint száz együttes lépett fel a fesztiválon. A koncerteken eleinte hazai együttesek léptek fel, aztán Kelet-Európából is hívtak előadókat, végül világsztárok is jöttek. Az egyik legnagyobb érdeklődés Al Di Meola koncertjét kísérte, aki előtte több évig nem járt Magyarországon.

1996-tól fokozatosan kibővítve a Gyulai Várszínház nyári programjait egy évente, június végétől augusztus elejéig tartó, hathetes összművészeti fesztivál született, ahol a prózai és zenés színház mellett (melyben évente három-négy új színházi bemutatót tartanak a Várszínház önálló produkciójaként vagy más színházzal közösen) fontos szerepe van a zene és a tánc különböző műfajainak, de a képzőművészetnek, filmművészetnek is. A rendezvénysorozat részévé vált a kétévente megrendezésre kerülő Irodalmi Humor Fesztivál és a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál is. Emellett igazgatása alatt októbertől március végéig tartó kamaratermi programokkal is bővült a Várszínház programja, melyben színházi előadások, önálló estek, zenei koncertek, filmvetítések, nemzetközi estek, táncelőadások kerülnek színre, majd 1999-ben a Kamaraterem előterében megnyitotta a Kamaragalériát, ahol rendszeresen neves képző- és fotóművészek alkotásait állítják ki. Ez utóbbin aláírásokat is gyűjtött, melyeket elemzett is, mivel grafológus végzettséggel is rendelkezett.[26][27]

1997-től Benkó Sándor megkeresésével kezdve nyolc éven keresztül a jazzfesztivál második napja dixielandzenével bővült a Tószínpadon, Westel Dixie Fesztivál[28] néven, amit 2006-ban a blues váltott fel, azóta rendezik meg évente a Vár Blues Fesztivált.

2009-től a gyulai jazzfesztivál tagja az Európai Jazzfesztiválok Hálózatának (rövidítése: EJN).

Shakespeare Fesztivál Szerkesztés

 
A 2004-ben, az Új Színház és a Gyulai Várszínház együttműködésében létrejött Szentivánéji álom című előadás a neussi Shakespeare Fesztiválon 2007-ben[29][30]

Az angol kultúra és Shakespeare mindig érdekelte. Kétszer is nyert el brit ösztöndíjat, melyeknek köszönhetően megismerhette Nagy-Britanniát – ebből a tapasztalatból született meg könyve is 1999-ben. Előbb 1993-ban a londoni kulturális, 1995-ben pedig a színházi életet tanulmányozhatta pár hónapig. Ennek hatására is, 1999-től évente egy-egy Shakespeare-darab új bemutatóját tartották a Gyulai Várszínházban. Később aztán ebből nőtt ki – az Összművészeti Fesztiválon belül – a 2005 óta, július elején tartott, kéthetes, nemzetközi Shakespeare Fesztivál, melyre a világ legjelentősebb előadásait és rendezőit sikerült elhívni, például: Eimuntas Nekrošius(wd) és Oskaras Koršunovas(wd) litván rendezőket, a grúz Robert Sturuát(wd), a román Silviu Purcăretet, Andrei Șerbant(wd) vagy az angol Peter Brookot, a belga Luk Percevalt(wd). Természetesen a legnevesebb hazai és határon túli magyar Shakespeare-előadások, rendezők, színészek is szerepelnek a programban, hiszen az angol nyelvű országokon kívül Magyarországon is a legnépszerűbb színpadi szerző Shakespeare, egy évben 30–40 bemutató is van a színházakban.[31]

A fesztiválon nem osztanak díjakat, a rangot a fesztiválra történő meghívás adja. A gyulai rendezvénynek komoly nemzetközi kapcsolatai és sikerei, elismerő kritikái vannak szerte Európában (így például a német Theater heute[32] vagy angol New Theatre Quarterly[33] részéről).

2006-ban Gedeon József – Emil Boroghinával, a craiovai Shakespeare Fesztivál igazgatójával közösen – kezdeményezője és alapítója volt az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának (European Shakespeare Festivals Network[34]), amelyet hivatalosan 2010-ben jegyeztek be Gdańskban.[35]

Az European Shakespeare Festivals Network (EJSN) tagfesztiválok információt, műsort cserélnek, közösen pályáznak, s rendszeresen találkoznak egymás fesztiváljain. A gyulai fesztiválon kiállítások, szakmai konferenciák, filmek, koncertek, workshopok kísérik az előadásokat, és Shakespeare-korabeli gasztronómia is színesíti a programot.[31][36][37]

A EJSN-ben részt vevő országok: Csehország, Dánia, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Örményország, Románia, Spanyolország.[34]

Díjak, elismerések Szerkesztés

  • 2009 „Kiváló Polgár” cím (a Gyulai Várszínház elismertségének növelésében, a város hírnevének öregbítésében kifejtett munkásságának elismeréseként)[38]
  • 2013 Hevesi Sándor-díj

Jegyzetek Szerkesztés

  1. 2016. november 17-én egy évre[4] Gyula Város Képviselő-testülete rendkívüli ülésén ügyvezetőnek nevezte ki Varga Mariannát, hogy kettős ügyvezetés láthassa el a Gyulai Várszínház vezetői teendőit Gedeon József megromlott egészségi állapota miatt.[5]
  1. http://24.hu/belfold/2016/11/26/meghalt-gedeon-jozsef/
  2. Gyula város Fesztiválok, rendezvények Archiválva 2014. július 6-i dátummal a Wayback Machine-ben (hozzáférés: 2014. június 18.)
  3. (zk): XX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál Archiválva 2015. április 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, Fidelio - 2011. július 12.
  4. Varga Marianna a várszínház új vezetője, Gyula Televízió - 2016. november 17.
  5. T. P. Kettős ügyvezetés a Gyulai Várszínháznál, Gyulai Hírlap - 2016. november 21-22.
  6. szinhaz.net Színház folyóirat XXXIX. évfolyam 10. szám Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben (5, 9, 17. oldal) - 2006. október
  7. Rendhagyó üléssel ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a gyulai Erkel Ferenc Társaság, Gyulai Hírlap - 2014. november 22.
  8. Who is Who Magyarországon: Magyarország vezető személyiségeinek életrajzi enciklopédiája/A-Z - 2003. ISBN 3-7290-0039-x
  9. Mikóczy Erika: Elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója Archiválva 2016. november 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, behir.hu - 2016. november 26.
  10. Elhunyt Gedeon József kollegánk. Márta István bejegyzése hivatalos Facebook-oldalán - 2016. november 26.
  11. A fesztiválszövetségek támogatják az NKA-járulékbevételek módosításáról szóló törvényjavaslatot, nefmi.gov.hu - 2008. április 22.
  12. Párbeszéd a magyar előadó-művészet fejlődéséért, mma.hu - 2014. augusztus 28.
  13. Új elnök a Szabadtéri Színházak Szövetsége élén, szinhaz.hu - 2017. március 11.
  14. “Belül még mindig húsz éves vagyok” Archiválva 2020. október 1-i dátummal a Wayback Machine-ben Interjú a Gedeon József Amfiteátrum-díjas Szomor Györggyel, szinhaz.org - 2017. április 7.
  15. B. Kiss Csaba: „Nem szeretném, hogy kereskedelmi vállalkozás legyen a Várszínház”, 7ora7.hu - 2015. július 7.
  16. Szpenátyi Katalin: A színház mint karnevál és meditáció A Gyulai Várszínház 44. évadáról, Bárka 2007/5 - 2007. október 4.
  17. port.hu Füves könyvek - Az Élet nagy kérdései, felolvasószínház
  18. KSH Könyvtár online katalógus (OLIB) A brit oroszlán hétköznapjai
  19. KSH Könyvtár online katalógus (OLIB) Jazz a várban
  20. Súr Enikő: Konferenciával és könyvbemutatóval folytatódott a Gyulai Várszínház programsorozata, Gyulai Hírlap - 2013. június 24.
  21. Súr Enikő: Megjelent a Drámák az 1566-os gyulai várvédelemről című kötet, Gyulai Hírlap - 2014. május 7.
  22. Simonyi Imre bibliográfia[halott link]
  23. H.É.: Hommage á Erkel címen adta ki második CD-jét a Gyulai Várszínház, Gyulai Hírlap - 2011. július 12.
  24. Hetessy Csaba: Lemezpolc kritika: Vukán György - A Vihar, jazzma.hu - 2013. április 30.
  25. Vigilia 77. évfolyam 11. szám tartalma[halott link]
  26. Gyulai Várszínház > Részletes információ, jegy.hu
  27. Cs. É. Gyulán megforduló művészek kézírásainak grafológiai elemzéséből nyílt kiállítás, gyulaihirlap.hu - 2014. október 9.
  28. Gyulai Várszínház 1990-1999 Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2000-2009[halott link]
  29. Helmeczi Hedvig: A Szentivánéji álom Gyulán, szinhaz.hu/kontextus.hu - 2004. augusztus 26.
  30. Shakespeare Festival im Globe Neuss: A Midsummernight's Dream (Ein Sommernachtstraum)
  31. a b Barka 2009/3
  32. B.S.: Nemzetközileg is elismert a Gyulai Várszínház[halott link], Gyulai Hírlap/gyula.bekesmegye.com - 2008.
  33. journals.cambridge.org New Theatre Quarterly / Volume 27, Issue 04 (386-394. oldal) - November 2011, Volume 29 / Issue 04 (394-398. oldal) - November 2013, Volume 30, Issue 04 (397-402. oldal) - November 2014 (angolul)
  34. a b European Shakespeare Festivals Network (en)
  35. Adam Mickiewicz: European Cultural Cooperation Networks (33. oldal), Cultural Contact Point Poland - 2013. március 978-83-60263-33-7 (angolul)
  36. dramaturg.hu Angol kritika a Gyulai Shakespeare Fesztiválról Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, Színházi Dramaturgok Céhe - 2012. január 19.
  37. Csak Shakespeare legvarázslatosabb darabja!, La femme - 2012. július
  38. 27-z/2009. (I.29.) KT számú határozat, Gyula Város Képviselő-testületének 2009. évi határozatai Archiválva 2016. november 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, gyula.hu - (hozzáférés: 2016. november 26.)

Források Szerkesztés

További információk Szerkesztés