Főmenü megnyitása

A Szabadtéri Színházak Szövetsége egy 1997-ben alakult szakmai szervezet.

Szabadtéri Színházak Szövetsége
Alapítva 1997
Székhely Gyula
Tagság ugrás a szakaszba
Nyelvek magyar

A Szabadtéri Színházak Szövetsége weboldala

LeírásSzerkesztés

A szövetség Mátyás Irén, a Zsámbéki Szombatok Művészeti Fesztivál[1][2] és Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatóinak kezdeményezésére jött létre. 1997-ben azok a nagy múltú szabadtéri színházak alapították, amelyek évtizedek óta egy-egy kiemelkedő magyar műemlék környezetében működnek, s nyaranta azonos időszakban színvonalas színházi-, zenei- és táncművészeti programokkal teszik Magyarország műemléki vagy természeti értékeit a látogatók számára egyedi élményeket ígérő eseménnyé. Előadásaikon hazai és külföldi művészek is fellépnek önálló bemutatókkal, vagy kőszínházakkal közös koprodukciókban. Mindezek mellett a képző- és filmművészet is szerepet kap, illetve programjaikban tematikus (így jazz, blues, népzenei, néptánc, Shakespeare, kortárs dráma, határon túli színházi) fesztiválokat is rendeznek. Évente több százezer érdeklődő több mint 25 új bemutatót és 300 előadást láthat országszerte. Magyarországon szinte nincs olyan város, ahol ne folyna szabadtéri színjátszás, ráadásul Európában is kiemelkedően gazdag szinten, ezért ezek összefogása és koordinálása a szervezet elsődleges feladata.

1997 óta Gedeon József töltte be a szervezet elnöki tisztségét,[3] melynek székhelye Gyulán van. A Szabadtéri Színházak Szövetsége 2017 márciusi, tisztújító közgyűlésén Pócza Zoltánt, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatóját választotta a 2016. november 25-én elhunyt elnök megüresedett posztjára. Gedeon József emlékére és tiszteletére a szövetség kezdeményezte, hogy a 2007-ben alapított Amfiteátrum díjat nevezzék át Gedeon József Amfiteátrum díjra.[4]

A szövetség céljai
- összefogni a hivatásos magyarországi szabadtéri színházakat,
- erősíteni a szabadtéri színházi kultúrát,
- emelni intézményeinek társadalmi rangját,
- kapcsolatot tartani a hazai szakmai szervezetekkel, intézményekkel, hatóságokkal
- összehangolni műsoraikat,
- létrehozni új, közös produkciókat is történelmi és természeti környezetük lehetőségeit kihasználva.
Továbbá
- a külföldi fesztiválokkal való kapcsolattartás,
- a tapasztalatok átvétele,
- műsorcsere.

Amfiteátrum díjSzerkesztés

A szövetség 2007-ben alapította ezt a díjat azzal a céllal, hogy elismerésben részesüljenek azok, akik kiemelkedő teljesítményükkel sokat tettek pályafutásuk során a magyar szabadtéri színházi kultúráért. Évente 1 egy díjat adnak ki. A kitüntetett lehet a szabadtéri színházakban dolgozó színművész, alkotó, más színházi ember, színház képviselője vagy társulat. Első alkalommal 2007. június 6-án adták át a Pilvaxban.

A plakettet Kiss György Munkácsy-díjas szobrászművész készítette. Átadására a színházi világnapon kerül sor, minden év március 27-én a MASZK Országos Színészegyesület gálaestjén.

DíjazottakSzerkesztés

Gedeon József Amfiteátrum díjSzerkesztés

A 2016-ban elhunyt Gyulai Várszínház igazgatójának és a Szabadtéri Színházak Szövetsége alapító-elnökének emlékére 2017-ben, a díj létrehozásának tizedik évfordulóján az Amfiteátrum díjat Gedeon Józsefről nevezték el.[11]

DíjazottakSzerkesztés

TagszínházakSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online A Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis létrejöttének története (hozzáférés: 2014. június 17.)
  2. Színház.hu Elhunyt Mátyás Irén, a Zsámbéki Színházi Bázis igazgatója - 2013. május 22.
  3. Dr. Görgényi Ernő: Tisztújító közgyűlést tartott a Szabadtéri Színházak Szövetsége - 2013. december 20.
  4. Új elnök a Szabadtéri Színházak Szövetsége élén, szinhaz.hu - 2017. március 11.
  5. (bam): Díjak a MASZK gálaestjén Archiválva 2011. december 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, Fidelio/MTI - 2011. március 28.
  6. Gazdára talált az Amfiteátrum-díj, Gyulai Hírlap Online - 2012. április 9.
  7. Hír6.hu Amfiteátrum-díj Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2013. április 1.
  8. NemzetiSzinhaz.hu Kozma András dramaturgunk Hevesi Sándor-díjas[halott link] Színházi világnap, Díjak a MASZK gálaestjén - 2014. április 14.
  9. Szinhaz.hu Hámori Ildikó életműdíjas - Díjakat osztott a MASZK Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2015. március 30.
  10. MTI: Együtt díjazták Vidnyánszkyt és Pintér Bélát origo.hu - 2016. március 30.
  11. a b “Belül még mindig húsz éves vagyok” Interjú a Gedeon József Amfiteátrum-díjas Szomor Györggyel, szinhaz.org - 2017. április 7.
  12. MTI: Kezdődik a szabadtéri színházi szezon, szinhaz.hu - 2018. május 23.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés