Gennaro Sangiuliano
Gennaro Sangiuliano (Nápoly, 1962. június 2. –) olasz újságíró, író és politikus. 2022 óta a Meloni-kormány kulturális minisztere. A nápolyi székhelyű Roma napilap igazgatója volt 1996 és 2001 között, a Rai 1 TG1 híradó igazgatóhelyettese 2009 és 2018 között valamint, 2018 és 2022 a Rai 2-n futó TG2 híradó hírigazgatója volt.
| Gennaro Sangiuliano | |
.jpg) | |
| Olaszország kulturális minisztere | |
| Hivatalban Hivatalba lépés: 2022. október 22. | |
| Előd | Dario Franceschini |
| Született | 1962. június 6. (61 éves) Nápoly[1] |
| Párt | Olasz Szociális Mozgalom (1983-1987) |
| Foglalkozás | |
| Iskolái | Nápolyi II. Frigyes Egyetem |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gennaro Sangiuliano témájú médiaállományokat. | |
Életrajza szerkesztés
Az "A. Pansini" klasszikus gimnáziumban érettségizett, majd egyetemi tanulmányait a Nápolyi II. Frigyes Egyetemen folytatta, ahol a jogi karon szerzett diplomát. Később magánjogból végzett mesterképzést a római La Sapienza Egyetemen, doktori képzést végzett a Nápolyi II. Frigyes Egyetemen jogtudományból és közgazdaságból.
Újságírás szerkesztés
A Canale 8 nápolyi televízió csatornánál dolgozott, majd a kéthetente megjelenő Opinione del Mezzogiorno magazint vezette. Az Il Mattino nápolyi napilap egyik társszerkesztője lett. A Roma napilapnál is dolgozott, amely Giuseppe Tatarella 1994-1995 közötti olasz külügyminiszterhez állt közel. Írt még cikkeket a Libero napilapnak, a L'Espresso baloldali heti magazinnak és az Il Sole 24 ore gazdasági napilap kulturális rovatába is írt cikkeket.[2] Az Il Foglio és Il Giornale jobboldali szellemiségű napilapoknak is írt. 2010-ben a néhai köztársasági elnök Francesco Cossiga halálakor egy terjedelmes cikket írt az Il Giornaleban, amelyben visszavonta Giorgio Napolitano köztársasági elnök iránti kiállását. [3]
Televízió szerkesztés
Az olasz közmédiánál, a Rainál 2003-tól kezdett dolgozni. A TGR, regionális hírek szerkesztőségének dolgozott eleinte, majd a Rai legnézettebb híradójának, a TG1-nak lett a főszerkesztője. Boszniában, Koszovóban és Afganisztánban volt kiküldött tudósító. 2009-ben Augusto Minzolini vezetése alatt a TG1 hírigazgató-helyettesének nevezték ki.
Politika szerkesztés
Fiatalon az Olasz Szociális Mozgalom ifjúsági tagozatának, az Ifjúság Frontjának volt tagja. 1983 és 1987 között Nápoly Soccavo negyedében az Olasz Szociális Mozgalom helyi képviselője volt.[4]
Publikációk (válogatás) szerkesztés
- Giuseppe Prezzolini: l’anarchico conservatore. Mursia, Mailand 2008, ISBN 978-88-425-3940-7
- Scacco allo Zar. 1908–1910: Lenin a Capri, genesi della Rivoluzione. Mondadori, Mailand 2012, ISBN 978-88-04-61591-0
- Putin. Vita di uno zar. Mondadori, Mailand 2015, ISBN 978-88-04-65860-3
- Hillary. Vita in una dynasty americana. Mondadori, Mailand 2016, ISBN 978-88-04-66996-8
- Trump. Vita di un presidente contro tutti. Mondadori, Mailand 2017, ISBN 978-88-04-68204-2
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ OPAC SBN (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2022. október 21.)
- ↑ Avvocati di stato e di portafoglio - l'Espresso, 2018. szeptember 5. [2018. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 3.)
- ↑ Quando lui sfiduciò Cossiga - Radicali Italiani, 2018. július 26. [2018. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 3.)
- ↑ Gennaro Sangiuliano, ministro della Cultura. (Hozzáférés: 2023. augusztus 2.)
