Germania Superior

Germania Superior ("Felső-Germánia") a Római Birodalom egyik közigazgatási egysége, provinciája volt. Területe a mai Nyugat-Svájcra, Délnyugat-Németországra, valamint Franciaország elzászi és Jura-hegységbeli részére terjedt ki. Székhelye Mogontiacum (a mai Mainz) volt, jelentősebb települések voltak még Vesontio (Besançon), Argentoratum (Strasbourg) vagy Aquae Mattiacae (Wiesbaden) is. Keleti határán húzódott a limes germanicus, a birodalmat védő erődített határvonal. Bár területét már Augustus idején meghódították, formálisan csak i. sz. 85 körül szervezték provinciává.[1]

Germania Superior
Germania Superior provincia a Római Birodalomban (i. sz. 125)
Germania Superior provincia a Római Birodalomban (i. sz. 125)
Fennállás85 - 475
OrszágRómai Birodalom
KözpontMogontiacum (Mainz)
Népesség
Népességismeretlen
Nemzetiségekrómaiak, germánok
A Wikimédia Commons tartalmaz Germania Superior témájú médiaállományokat.

Története

szerkesztés

Iulius Caesarnak a gall háborúról írt művében még nem szerepelnek a "Felső-Germánia" és "Alsó-Germánia" kifejezések, de a térségben már éltek törzsek, amelyeket a rómaiak összefoglalóan germani cisrhenani-nak (Rajnán inneni germánok) neveztek és róluk kapta a nevét a régió.[2][3] Alsó-Germániában ekkor rajtuk kívül a gall belgák éltek, Felső-Germániában pedig a szintén gall helvétek, sequanusok, leucusok és treverusok, valamint a Közép-Rajna északi partján azoknak a germánoknak a maradéka, amelyek Ariovistus vezetésével megkísérelték bevenni Vesontiót, és akiket Caesar i. e. 58-ban legyőzött.

A rómaiak a gall háborúk után sem hagyták el a régiót. Augustus uralkodásának első éveiben (i.e. 28–23) közvetlen kormányzása alá vette a nagyobb szenátusi provinciákat azzal az ürüggyel, hogy fennáll a lázadás veszélye és csak neki áll rendelkezésére elegendő katonai erő a kordában tartásukhoz. Tíz év elteltével visszakerültek volna a szenátus által választott proconsulok irányítása alá. Ezek között volt Felső-Germánia is, amely a jelek szerint valamikor a köztársaság utolsó éveiben vált provinciává. Germania Superiort Tacitus is megemlíti Évkönyveiben (3.41, 4.73, 13.53). Cassius Dio a germánokat is keltáknak tartotta, talán azért mert az ő idejében Alsó-Germánia még Gallia Belgicához tartozott. Ő azt írja, hogy Felső-Germánia egészen a Rajna forrásáig húzódott, de lehet hogy ő nem ismerte a folyó felső, svájci szakaszát.

A birodalom határán

szerkesztés
 
A provincia északi része a limes germanicus-szal

Augustus úgy tervezte hogy egész Germániát egyetlen tartományba, Germania Magnába fogja össze, ezt a tervét azonban meghiúsította a teutoburgi erdőben elszenvedett katasztrofális vereség. A császár ezután úgy döntött, hogy a Rajna-Duna vonalán szabja meg az északkeleti terjeszkedés határát. A határvonalon azonban folyamatosak voltak az összetűzések, emiatt a rómaiak időnként kénytelenek voltak büntetőexpedíciókat indítani és alaposan megerődíteni Germania Superiort.

I. e. 12 körül jelentős katonai bázisaik Castra Veterában (ma Xanten) és Mogontiacumban (Mainz) voltak; innen indította Drusus is a hadjáratait. Ezek körül alakult ki fokozatosan egy védekező erődrendszer. I. sz. 69–70-ben a Rajna és Duna-menti erődöket elpusztította a batavusok felkelése. A felkelés leverése után ezeket újraépítették, kibővítették. Mogontiacum és Augusta Vindelicorum (Augsburg) között út épült.

I. sz. 83-85-ben Domitianus hadat viselt a Frankfurttól északra élő chattus törzs ellen. Ekkor határozták el a folyamatos limes, erődített határvonal megépítését, ahol adott szakaszon kiirtották az erdőt, szakaszonként őrtornyokat, az útkereszteződésekhez erődöket építettek. A chattusok elleni háború végén, 85-ben császári provinciaként újjászervezték Germania Superiort (eközben jelentős területet véve el Gallia Lugdunensisből. Ide került a helvétek szállásterülete is.

A Rajnától keletre fekvő Odenwald területén főút vitt keresztül, míg az erődöket és őrtornyokat másodrendű utak hálózata kötötte össze egymással. E korai szakaszban kormányozta a provinciát Traianus, míg 98-ban a császári trónra nem került.

Védelmi stratégia

szerkesztés
 
Germania Superior és Germania Inferior a 3. században

A római védelmi stratégia viszonylag egyszerű volt. A Rajna és Duna közötti Agri Decumates régió egy germánlakta kiszögellés volt, amely kettévágta a gallok által sűrűn lakott gall-germán határzónát és ahol a portyázó hadseregek a Fekete-erdő rejtekében viszonylag észrevétlenül mozoghattak. A római védelmi vonal ennek a kiszögellésnek az alapját vágta keresztül. Északi határán, Mogontiacumban rendezték be a fő támaszpontot és helyezték el a stratégiai tartalékot. Az erdőn átvezető erődláncolat tagjai nem voltak túl erősek és az alemannok rendszeresen felgyújtották őket, de ezáltal riadóztatták a mogontiacumi légiókat, amelyek megindíthatták az ellencsapást és a megtorlást.

Az ezt követő hosszú békés időszakban a limes elvesztette ideiglenes jellegét. Kisebb települések alakultak ki az erődök mellett. 150 körülre az addigi fából készült őrtornyokat kőből épültek váltották fel. A legionáriusok kőházakban éltek, melyeknek falát freskók díszítették. Sokat fejlődtek a germánok is. Caesar még azt írta hogy a szvébek nyomorult vesszőkalyibákban laktak; ezzel a szemben a limes mellékén letelepedett chattusok és alemannok kényelmes, római stílusú falvakat építettek maguknak.

400 után Róma fokozatosan elvesztette északi provinciái fölött az uralmat, ahová betelepedtek a népvándorló germán törzsek. Germania Superior déli (svájci) része egy ideig Provincia Maxima Sequanorum része volt, majd az 5. század elején burgundok telepedtek meg itt. Északi része az alemannoké lett.

Kormányzói

szerkesztés

Jelentősebb városok

szerkesztés
  1. Rüger, C..szerk.: Alan K. Bowman: Germany, The Cambridge Ancient History: X, The Augustan Empire, 43 B.C. – A.D. 69, 2nd, Cambridge University Press, 526–528. o. (2004). ISBN 0-521-26430-8 
  2. Schulze, Hagen. Germany: A New History. Harvard University Press, 4. o. (1998). ISBN 0-674-80688-3. OCLC 39042956 
  3. The Concise Oxford Dictionary of English Etymology, online, Oxford, England: Oxford University Press, 641. o.. DOI: 10.1093/acref/9780192830982.001.0001 (2003). ISBN 9780192830982 
  4. M. Gwyn Morgan, 69 AD: The Year of Four Emperors, Oxford University Press, 2006, p. 27.
  5. Eck, Werner (1982. június 19.). „Jahres- und Provinzialfasten der senatorischen Statthalter von 69/70 bis 138/139”. Chiron 12, 281–362. o. ISSN 0069-3715.  
  6. Weiß, Peter (2004. június 19.). „Ein neuer Legat Domitians von Germania superior in einem Militärdiplom: Sex. Lusianus Proculus”. Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik Band 147, 229–234. o.  
  7. Eck, Werner (2004. június 19.). „Diplome, Konsuln und Statthalter: Fortschritte und Probleme der kaiserzeitlichen Prosopographie”. Chiron 34, 25–44, here page 37. o.  
  8. Eck, Werner (1983. június 19.). „Jahres- und Provinzialfasten der senatorischen Statthalter von 69/70 bis 138/139, II”. Chiron, Munich 13, 147–237. o, Kiadó: Verlag C. H. Beck. ISSN 0069-3715.  
  9. Alföldy, Géza. Konsulat und Senatorenstand unter den Antoninen, Volume 27 of Antiquitas: Abhandlungen zur Alten Geschichte [Antiquitas: Essays on Ancient History] (német nyelven). Bonn: Rudolf Habelt Verlag, 228–229. o. (1977). ISBN 978-3-7749-1334-9. OCLC 299616620 
  10. a b c d e f g h i Leunissen, Paul M.M.. Konsuln und konsulare in der zeit von Commodus bis Severus Alexander: 180–235 n. Chr., Dutch Monographs on Ancient History and Archaeology. Amsterdam: Verlag J.C. Gieben, 245–247. o. (1989). ISBN ((90-6053-028-6)). OCLC 803822187 

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Germania Superior című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.